Sikeresen zárult a Nighthawks: The Vampire RPG kickstarteres kampánya
A Wadjet Eye Gamest például a Primordiáról, vagy a Shardlightról ismerhetitek, Richard Cobbett pedig a Sunless Sea történetéért felelt. Nemrég összeálltak, hogy megalkossák a Nighthawksot, mely urban fantasy RPG lesz, a főszerepben egy, a zord társadalom által száműzött vámpírral.
Egy pusztulásra ítélt város a helyszín: itt csillapítjuk majd végtelen éhségünket, vezetjük saját éjszakai lokálunkat, fejlesztjük titkos képességeinket, míg bele nem keveredünk a modern politika és az ősi összeesküvések hálójába, melyen az emberiség és a vámpírok sorsa is múlik.
Cobbett úgy fogalmazott, hogy a Nighthawks a Sunless Sea stílusát ötvözi a Vampire: Bloodlines-szerű urban fantasy játékok hangulatával és a trailer alapján ebben van is valami.
A kickstarteres kampányban 125 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni, a kalapozás október 5-ig tartott. Az eredmény 136 128 dollár lett, tehát kicsit még túl is szárnyalták a célt, igaz, nem sokkal. Sebaj, a lényeg, hogy megvan, sőt, időközben egy demó is készült, melynek segítségével kipróbálhatjuk, milyen lesz a játék a jelenlegi tervek szerint.
Új videó érkezett a System Shock remake alfájáról
A Nightdive Studios által kiadott felvételen főként textúrákat és helyszíneket láthatunk. Az Adventure Alpha jelenleg meghívásos alapon működik, és csak azoknak érhető el, akik legalább 750 dollárt adtak be a közösbe a kickstarteres kampányban.
A lehetőségek közé tartozik a Citadel Station szabad bejárása, tárgyak felvétele, naplóbejegyzések meghallgatása, emailek olvasása, és a feladatok elvégzése. A fejlesztők szerint az alfateszt célja, hogy 1:1 arányban újraalkossák a pályákat, és biztosítsák, hogy a kaland befejezhető a célok kipipálásával, de természetesen számos további frissítés várható.
Mutációval a győzelembe
A The Maestros egy MOBA-RTS hibrid, melyben egy hőssel és egy csapatnyi katonával kell diadalt aratnunk a más játékosokkal és NPC-kel megosztott térképen.
A meccsek során először semleges szörnyeket kell legyőznünk, hogy megszerezzük alapkatonáinkat. Őket aztán az átalakítóállomásokhoz visszük, ahol különböző mutációkkal fejlett egységeket készítünk belőlük, melyek erős képességekkel rendelkeznek. Szövetségeket kötve küzdünk meg az ellenféllel, remélve, hogy a lehető legjobb kombinációkkal léptünk a csatatérre.
A The Maestros jelenleg korai hozzáférésben van a Steamen, október 10-ig 25 százalékos kedvezménnyel kapható.
Felfedezés és zene vár a Morphê-ban
Ha nyugalomra vágytok, a Pixelfoot Games játéka pont megfelelő kikapcsolódást nyújt. Megmászunk néhány minimalista látványt adó, de színpompás hegyet, különös, éneklő obeliszkeket találunk, és relaxálunk. Még a trailerből is átjön a hangulat…
Plusz lehetőség, hogy csak hagyjuk futni a programot, miközben mást csinálunk, a kellemes hangok és képek pedig a háttérből kísérnek minket. Ha kreatívkodnánk kicsit zenei téren, akkor elkezdhetjük kombinálni a környezetben lévő tárgyakat, előre elkészített kazettafelvételeket, vagy saját hangmintáinkat, hogy létrehozzuk a tökéletes dalt, amit le is tölthetünk, hogy a játékon kívül is meghallgathassuk.
Egyelőre a téli, a sivatagos, és a hegyvidéki helyszínek vannak készen, de a fejlesztők további vidékeket és titkos lehetőségeket ígérnek.
A Morphê egy régi verziója még elérhető becsületkasszás alapon. Az éles változatot a Steamen és az itch.io-n találjátok meg, csupán három euró körüli áron.
Ingyenesen játszható a Prismata
A korai hozzáférésben lévő játék szépen fejlődik. Egyfajta ötvözete a kártyajátékoknak, asztali társasjátékoknak és a RTS-eknek: el kell döntenünk, milyen sorrendben vesszük elő kártyáinkat az ellenfél lapjaival szemben.
Az ingyenes verziót letölthetitek a Steamről, tartalmazza a kampány első epizódját, illetve a multiplayer részt. Nincsenek megvásárolható kártyacsomagok, nincs p2w. A 23 euróba kerülő Founder’s Edition a kampány folytatását, skineket és egyéb bónuszokat kínál.
Vezesd a kalandozók akadémiáját!
A Valthirian Arc: Hero School Story egy hősképző intézmény irányítását bízza ránk, sőt, a diákokat próbára is kell tennünk a valós idejű RPG-csatákban.
Kollégiumot építhetünk, felszereléseket gyárthatunk, oktathatjuk a nebulókat, és néha beesik egy kis sárkányvadászat is, miközben egyensúlyozunk az iskolai politika és a pénzügyek között. Az akadémia öt királyság közös határán található, az uralkodók között szintén folyamatosan manőverezgetünk majd.
A Valthirian Arc: Hero School Story PC-n, PlayStation 4-en és Nintendo Switch-en érhető el. A kickstarteres kampány oldaláról letölthető egy demó, ez azonban régi verzió.
Itt az éles verziós Assault Spy
Az apró, japán Wazen stúdió játékában Asarut, egy ipari kémet, vagy Ameliát, egy CIA ügynököt alakítjuk. A Negabot nevű óriásvállalatot mentjük meg attól, hogy tulajdonosai elveszítsék felette befolyásukat, de közben sötét titkokra is bukkanunk.
Gyors, pörgős akciójátékra számíthattok, mely nem mentes a vicces elemektől sem. 25 euróba kerül a Steamen.
Taktikai robo-roguelike móka vár a SYNTHETIK: Legion Risingban
A kőkemény lövöldében a világot lerohanták a gépek. Ellenük harcolunk szintről szintre, megküzdünk a robot-armadákkal, miközben különböző tárgyak és módosítók felhasználásával egyre erősebbé válhatunk.
A fejlesztő Flow Fire Games rengeteg ellenféltípust, bosst, fegyvert, zenét és specializációs lehetőséget rakott össze. A Steamen és a GOG-on is megtaláljátok, 20 eurót kérnek érte.
Into the Breach, 12 perc alatt
Az FTL alkotóinak zseniális, körökre osztott stratégiai játéka nekünk is nagyon tetszett annak idején. A Darn nevű speedrunner minden kihívás ellenére 12 perc alatt elvégezte a feladatot, hála fürge eszének és villámgyors ujjainak.