1. oldal

Emlékeztek még arra a régi jóféle kalandjáték típusra, amelyben a karaktereknek mindenre van valami jópofa megjegyzésük, amire csak jobb klikkelni lehet (ami kb. az összes tárgy és szereplő a játékban), és a főszereplők barátságos és felettébb szórakoztató szócsatákban évődnek egymással? Adjunk még hozzá ehhez egy igen részletesen kidolgozott, fantasztikusa kinéző jövőbeli lepusztult világot, ahol csak robotok élnek, és egy filozófiai kérdéseket is feszegető, hol humoros, hol elgondolkodtatóan szomorkás történetet és megkapjuk a Primordiát.

A játékot a független Wormwood Studios fejlesztette, és a szintén független Wadjet Eye Games adta ki, amelynek tagjai maguk is indik, és a kiadás mellett fejlesztéssel is foglalkoznak. A hangulatos, kézzel rajzolt háttereket Victor Pflug készítette, és a játék képi világát többek között a Fallout és a Beneath a Steel Sky inspirálta, de H. R. Gieger-es részleteket is felfedezhetünk a Primordia ember világa utáni lepusztult tájain, melyeket a művész a barokk és szecessziós hatású stíluselemekkel tett még érdekesebbé. Az egyik legnagyobb szívfájdalmam a játékkal kapcsolatban az, hogy ez a sok gyönyörűség csak retrósan kis felbontásban készült el. A fejtörők megoldása során szerencsére a kis méret nem jelent akadályt, azokat a részeket, amelyeken valamit bütykölnünk kell, mindig kinagyítva láthatjuk.

 

2. oldal

Primordia írója és dizájnere, Mark Yohalem a kalandjáték műfaj nagy rajongója, és

meglepő módon civilben ügyvéd (ezennel ünnepélyesen visszavonok minden rosszat, amit az ügyvédekről gondoltam). Az úriember korábban íróként már több független játék készítésében is közreműködött (Heroes of Newerth, Kohan II, Axis & Allies, Savage 2), a nagy címek közül pedig a Dragon Age: Originsen is dolgozott, bár az általa tervezett küldetés, amely egy rasszista vak emberről szólt, aki nem tudja, hogy az őt gondozó személy valójában elf, végül sajnos nem került be a játékba.

A főhősnek Logan Cunningham kölcsönözte a hangját (akit a Bastion narrátoraként ismerhettünk meg), elválaszthatatlan társát pedig Abe Goldfarb keltette életre, akit a korábbi Wadjet Eye kalandjátékokban hallhattunk. A szinkronszínészek kitűnőek, a hangokkal kapcsolatban viszont kifogásolható, hogy a minőségük nem mindig tökéletes, alacsony költségvetésű indie játék ide-vagy oda, erre kicsit jobban oda kellett volna figyeljenek.

A játék zenéjét Nathaniel Chambers film- és játékzeneszerző alkotta, és tökéletes aláfestést ad az elhagyatott poszt-apokaliptikus tájak magányának anélkül, hogy túl nyomasztó lenne. A legjobban a főhős témája tetszett, és a Dreams of Green című dal, amelyet az űrhajóban lévő fonográfon meghallgathatunk. Ez utóbbi nagyon jól megragadja az elmúlt dolgok felett érzett szomorúságot és egészen különleges hangulatot teremt, akárcsak a játék végén hallható szintén kitűnő másik nóta, a Cycles. A GOG-os és a DVD verzió tartalmazza a zenéket is, a Steames sajnos nem, de az alkotók megígérték, hogy hamarosan ott is elérhetővé teszik. A teljes zenei anyag egyébként végighallgatható zeneszerző honlapján.

3. oldal

A történetben főhősünk Horatio Nullbuilt v5 és az általa készített beszélő, lebegő robotfej Crispin. Sok játékban találkozhattunk már ilyen beszélő fej típusú karakterrel, aki a főszereplő elválaszthatatlan társa, és a humor egyik legnagyobb forrása. Crispint leginkább Morte inspirálta a Planescape Tormentből, és akárcsak ott, ebben a játékban is jól kiegészíti a mindenre szarkasztikus megjegyzéseket tevő, vicces figura a komoly, sztoikus főhőst. Horatio érdekes, rejtélyes múltú karakter, vallásos tisztelettel viseltetik a világból végleg eltűnt ember iránt, aki a robotok teremtője. Kedvenc olvasmánya az Ember Evangéliuma, melyet az ágya mellett tart, és amelyet mi is elolvashatunk.

Senki sem tudja, mi történt, miért és hogyan haltak ki az utolsó emberek, és hogyan vált az egykor virágzó városokkal teli világ pusztasággá. Az egyetlen megmaradt város, Metropol, amely csábító szövegekkel reklámozza magát a rádióban, ingyen energiát ígér mindenkinek, amolyan ígéret földje ez a robotoknak. Horatio valami miatt mégis inkább a remete életet választotta, a pusztaság közepén egy lezuhant és tropára ment űrhajó az otthona, melyet az általa készített Crispinnel együtt toldozgatnak-foldozgatnak, és hallani sem akar a nagyvárosról. Békés vidéki életük azonban veszélybe kerül, amikor egy arra járó cseppet sem barátságos robot eltulajdonítja egyetlen tartós energiaforrásukat. Főhőseinknek útra kelnek, hogy visszaszerezzék az ellopott tárgyat, amely a túlélést jelenti a számukra, és nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy Metropolba is eljutnak, ahol választ kapnak az út közben felmerült kérdéseikre is: mi lett az emberekkel, mi az, amire Horatio nem emlékszik, és mi Metropol titka?

A játékban csak robotok szerepelnek, de egytől-egyig mind színes személyiség. Van köztük agyatlan verőlegény, nyerészkedő szélhámos és akadnak teljesen őrültek is – ez utóbbiak a legérdekesebbek és a legszórakoztatóbbak. Ezek a karakterek egy igen részletesen kidolgozott különleges világot népesítenek be, amelyről a játék során rengeteg háttér-információt kapunk, ami rendkívül élővé teszi az egészet. Mindezt még olyan részletek színesítik, mint a robotok által használt kifejezések pl. a káromkodásként emlegetett B'sod (a kék halál angol rövidítéséből).

 

4. oldal

Kalandjáték lévén a játékmenet a szokásos: összegyűjtünk mindent, ami mozdítható, kombináljuk a nálunk található tárgyakat és a megfelelő helyen használjuk őket. A fejtörők szerencsére a logikusabb fajtából valók, a pixelvadászat nem jellemző a játékra, és nem kell olyan eszement kombókat sem alkotnunk, amelyekkel a műfaj némelyik darabjában találkozhatunk. Többször kell különböző kütyüket és eszközöket készítenünk, de ezekhez mindig megtalálhatjuk a tervrajzokat, és időnként Horatio jegyzetei is segítséget nyújtanak. Ha végképp elakadnánk valahol, Crispint is megkérdezhetjük, aki amolyan beépített súgóként is működik, először csak finomabb utalásokat tesz arra nézve, hogy mit kéne csináljunk, de ha tovább nyaggatjuk, kicsivel többet is hajlandó elárulni. Crispint egyébként eszközként is használhatjuk, nagy előnye, hogy tud repülni és méretéből adódóan befér a kis helyekre is (persze mindig beszól, ha ilyesmire kérjük).

Ami ebben a műfajban teljesen szokatlan, hogy sok olyan feladványt találunk, melyeket többféleképpen is meg lehet oldani, pl. egy pár rozsdás fogaskerék megtisztítására háromfajta megoldást is találhatunk: rávehetünk valakit, hogy megtegye, egy kis trükk segítségével lophatunk olajat, vagy találhatunk rozsdaevő lényeket, akik elvégzik a feladatot. A tárgyhasználós feladványok mellett logikaiak is akadnak, ezeket beszélgetés formájában oldahatjuk meg, legjobban az tetszett, amikor két pereskedni akaró robot vitáját kellett eldöntenünk, de előtte hibátlan logikánk villogtatásával kellett rátermettségünket bizonyítani (ez a feladat is megoldható máshogy, ha logikánk mégsem bizonyulna annyira hibátlannak).

A közlekedés igen kényelmes, a felfedezett helyekre a térkép segítségével gyorsan eljuthatunk, nem kell végignézzük, ahogy a főhősök képernyőkön keresztül csak mászkálnak, ami sok régi kalandjáték hibája volt. A kezelőfelület kényelmes, így a birtokunkban lévő tárgyak használata és kombinálása is egyszerű.

5. oldal

A többfajta megoldás, ill. választási lehetőség miatt elágazások vannak a játékban, és a különböző döntéseink nyomán a befejezések is különböznek, kb. 10 kisebb-nagyobb mértékben eltérő végkifejletig juthatunk el. A Primordia olyan gondolatébresztő témákkal is foglalkozik, mint a vallás és a materializmus ellentétének kérdése, pedzegeti az igazság és jog témakörét és szembeállítja egymással a függetlenség és kollektivizmus eszméjét is. Szerencsére nem rág a szánkba semmilyen választ, ránk bízza a döntést és az elmélkedést.

A játékot nemcsak a sokféle befejezés miatt érdemes többször újra végigjátszani, biztosan lesz olyan részlet, amelyet csak második, vagy harmadik nekifutásra fogunk észrevenni (pl. az űrhajó, az "UNNIC" nevének titka nekem csak a második végigjátszásra esett le). Ha tetszett a darab, és szeretnénk többet tudni róla, érdemes egyszer bekapcsolt kommentárokkal is végigfutni rajta, ezekből rengeteg háttér-információhoz juthatunk, és az alkotók megjegyzései mellett a szinkronszínészek viccesebb bakijait is meghallgathatjuk.

A Primordia vonzereje a gazdag, részletesen kidolgozott világban, a szórakoztató karakterekben, filozofikus történetben és a különleges hangulatban rejlik, amelyhez nagyban hozzájárul az egyedi látványvilág, a kitűnő zene és szinkronszínészek. A játék nem mentes a technikai problémáktól, és lehetne talán kicsivel hosszabb, de összességében így is szép teljesítmény, tekintve, hogy egy nagyon kicsi, független csapat készítette. Kalandjáték rajongóknak, elmélkedni vágyóknak kihagyhatatlan darab. Szívesen látnék egy folytatást, vagy akár egy másik történetet ugyanebben a világban.

Platformok: PC

Tesztelt Platform: PC (Steam)

Értékelés: 8/10