Hétfőn ritka látványnak lehettek tanúi a megfelelő felszereléssel rendelkező csillagászok, illetve az eseményről szóló közvetítések nézői: a Naprendszer legkisebb bolygója, a Merkúr a Földről nézve átvonult a Nap korongja előtt. Ilyen átvonulásra évszázadonként átlagosan 13-szor kerül sor, az utolsó 2006-ban, a következő pedig 2019-ben lesz. Az esemény kelet-európai idő szerint délután negyed kettőkor kezdődött, amikor a Merkúr piciny pöttyének széle elérte a Nap korongjának peremét. Nagyjából három percet vett igénybe, amíg a bolygó teljesen belépett központi csillagunk elé, a teljes átvonulás pedig hét óra alatt zajlott le. Az alábbi videón a NASA Napdinamikai Obszervatóriumának (SDO) különböző hullámhosszokon rögzített felvételei láthatók az eseményről.
A bolygóátvonulások során ugyanaz történik, mint a fogyatkozások alatt, csak a Földről nézve háttérben tartózkodó égitest (jelen esetben a Nap) elé egy jóval kisebb másik objektum kerül, amely az előbbinek csak egy piciny részét fogja kitakarni. A Merkúr elliptikus pályán kering a Nap körül, és az összes bolygó közül ennek pályája a leglapultabb. Távolsága központi csillagunktól 0,31 és 0,47 csillagászati egység (Nap–Föld-távolság) között változik. A Merkúr pályája ráadásul meg is van döntve a földi pályasíkhoz képest mintegy 7 fokkal, így átvonulásokra csak akkor kerül sor, amikor a Merkúr keresztezi bolygónk pályasíkját, és a Föld is megfelelő pozícióban van ennek megfigyeléséhez.
A bolygóátvonulások érdekessége az esztétikai élményen túl, hogy az ilyen események során új információk tudhatók meg a fedésbe került égitestekről. Az első Merkúr-átvonulás, amelyről feljegyzések maradtak fent 1631-ben volt, és ez, valamint a későbbi hasonló események a modern csillagászati műszerek elterjedése előtt kulcsszerepet játszottak a Merkúr és a Nap méretének, illetve a Nap–Föld-távolságnak a meghatározásában is.
John Chumack felvétele (további képek itt)
A mostani átvonulás során elsősorban a Merkúrra koncentráltak a szakértők, és annak ultravékony légkörével kapcsolatban igyekeztek minél több adatot összeszedni. Ahogy a Nap átsüt a bolygó légkörén, az abban található nátrium elnyeli, majd részben újra kisugározza csillagunk sárgás fényét, így az abszorpció mértékéből következtethetünk a gáz helyi sűrűségére, magyarázza Rosemary Killen, a NASA kutatója.
Az esemény továbbá azért is érdekes, mert ennek során gyakorlatilag ugyanazt a jelenséget figyelhetjük meg sokkal közelebbről, mint amely alapján a Kepler űrtávcső exobolygókat keres. A fedési módszert alkalmazó űreszköz periodikus halványulások után kutat a csillagok fényében, amit az ezek korongja előtt rendre elhaladó bolygók okoznak. A Merkúr átvonulása alatt tehát az is tanulmányozható, hogyan működik közelről ez a módszer, és hogyan lehetnek az ilyen fénygörbék alkalmasak az átvonuló távoli exobolygók méretének meghatározására.
