Ahogy arra már egy ideje számítani lehetett, a Telegram is beáll azon szolgáltatásoknak a sorába, melyek fizetési lehetőségeket nyújtanak a tagjaik számára, hogy ezáltal támogassák a platform működését, és plusz funkciókhoz férhessenek hozzá. A biztonságáról ismert üzenetküldő felületnél eddig az ingyenesség is nagy hangsúlyt kapott, de az elmúlt hetekben, hónapokban ez már a háttérbe szorult a cég kommunikációjában, amivel előkészítette a terepet a Prémium csomagnak.

Galéria megnyitása

Most pedig arról adhatunk hírt, hogy Pavel Durov hivatalosan is bejelentette a követőinek a Telegramon, hogy még ebben a hónapban bevezetésre kerül az a lehetősége, ami néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt. A Prémium opció megjelenése sokak számára jelenhet majd szentségtörést, de Durov szerint egy jobb célt szolgál ez, és a korábbi opciók ugyanúgy elérhetőek maradnak majd, mint eddig.

A Telegram-előfizetők egyedi funkciókat fognak kapni, de a vállalat vezetője azt ígéri, hogy ettől az általános felhasználói élmény egyáltalán nem fog sérülni.

Kiemelte a szakember, hogy 9 év telt el a platform indulása óta, és attól kezdve ingyenes és szabad, ami szinte már példátlan 2022-ben. Olyan lehetőségeket összességében senki nem kínál ingyen, mint amit a Telegram nyújt a felhasználók számára. És még egyáltalán nem érték el a határokat a szakemberek, vannak megvalósításra váró tervek, de ezek a kapacitások szűkében már nem működhetnek.

Galéria megnyitása

Azonban azáltal, hogy lehet majd előfizetésre váltani, a Telegram stabilabb anyagi háttér mellett kezdheti tovább bővíteni a szerverkapacitásokat és egyéb erőforrásokat, amikre az eljövendő fejlesztéseknél szükség lehet. Sajnálatosnak tartja, hogy nem tud minden funkciót biztosítani a továbbiakban mindenkinek, de látni kell azt, hogy a mostani felhasználói bázis mellett már hatalmas terhet tenne a Telegram vállára például a megosztható fájlok méretének tovább növelése.

Pontosan nem vázolta azt fel Durov, hogy milyen előnyöket élvezhetnek majd azok, akik előfizetnek a Prémium csomagra, de a szavaiból sokan arra következtetnek, hogy a 2 GB-os fájlonkénti limit fentebb lesz tornászva. Emellett pedig akár gyorsabb feltöltésben is lehet reménykedni, ugyanis a szakember külön említette a tempó megemelését, amiről leginkább a feltöltési teljesítményre lehet asszociálni.

Galéria megnyitása

Valószínűleg olyan előnnyel is jár majd az előfizetés a vezető bejelentéséből kiindulva, hogy a friss fejlesztéseket hamarabb élvezhetik ki. De az egyszerűbb funkciókat ugyanúgy meg fogják kapni azok is, akik nem fizetnek elő, legfeljebb talán várniuk kell egy kicsit. Olyan jelentéktelenebb extrákat biztosan kapnak majd az emberek, mint az exkluzív matricacsomagok, amiket csak az előfizetők érhetnek el, vagy a csatornákon a Prémium csomagos reakciók, valamint ide sorolható még a név mellé kerülő kitűző is.

Pavel Durov igyekezett azt hangsúlyozni a bejelentésében, hogy ami eddig ingyenes volt, az a továbbiakban is az marad majd. Senkinek nem kell attól tartania, hogy elvesznek, korlátoznak bizonyos lehetőségeket, és azokat a jövőben pénzért adják. Sőt mi több. Azt is kiemelte a Telegram alapítója, hogy mások prémiumos megosztásait is mindenki élvezheti majd. Ez azt jelenti, hogy például egy 2 GB-nál nagyobb videót bárki megtekinthet, csak a feltöltéshez lesz szükség a prémiumra.

Galéria megnyitása

Igyekezett a szakember azt is hangsúlyozni, hogy a Telegramon a biztonság mindig is az elsők között szerepelt, és ebben nem fog kompromisszumot kötni. A reklámok esetében semmilyen nemű felhasználói információhoz nem nyújt hozzáférést a platform, és ez mindig így is marad. Akik pedig előfizetnek, valószínűleg teljes reklámmentességet élvezhetnek majd.

Azt nem tudni, hogy mennyibe kerül majd a havi előfizetés, de az aktuális béta kiadás kódjából kinyert adatok alapján 5 dolláros összegről beszélhetünk majd. Ezt soknak nem lehet nevezni, de tekintve, hogy eddig nem volt ilyen opció a Telegramon, nagyon nehéz azt megítélni, hogy milyen fogadtatásban fog részesülni. A szolgáltatásnak egyébként már több mint 500 milliós tábora van, szóval az egészen biztos, hogy jelenetős közönségnek lesz most a fizetési lehetőség belengetve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Junglefighter
Junglefighter
2022. jún. 14. 21:23
#1

Verjem a sxggem a blogmotorhoz.

Nem teljesen mindegy mit és mennyiért használunk egyébként??? Ha így is úgy is hozzáférhető :/

https://ipon.hu/magazin/cikk/a-privat-beszelgetesek-szkenneleset-is-eloirna-az-eu-az-it-cegeknek

Vissza az oldal tetejére