Hirtelen erősödött az Oreo

Hirtelen erősödött az Oreo

A Google idén ritkábban kezdte publikálni azokat az adatokat, amik az Android belső fragmentációját mutatják, most viszont egy hónapon belül már a második alkalommal érkeztek friss számok. Míg korábban azt lehetett látni, hogy az Android 8.0 és 8.1 nem túl jól szerepel, addig ezúttal ennek éppen az ellenkezője állapítható meg.

Az Android Oreo neve mellett szeptember elején összesen 14,6%-os részesedés szerepelt, most azonban már 19,2 százalékos eredményről számolhatunk be. Egy évvel korábban, amikor az Android 7.0 és a 7.1 volt hasonló helyzetben, akkor azok még csak 16 százalékon álltak, szóval most úgy fest, hogy az Oreo nagyon jól áll az elődjéhez képest, pedig az előző „mérési ponton” még lemaradásban volt. Mivel a Google magyarázatot nem szokott mellékelni az adatokhoz, így nem igazán lehet tudni, hogy mi állhat a számok szokatlan ingadozása mögött. Arra lehetne gondolni, hogy a vállalat módosította a mérési eljárását, de a leírás szerint erről nincs szó, ezúttal is azt vette figyelembe a rendszer, hogy az elmúlt egy hétben milyen rendszer futott a Play Áruházhoz kapcsolódó mobilokon.

Galéria megnyitása

Az is érdekes, hogy az előző méréseknél az Android 7.0 és 7.1 rendszereket összefogó Nougat még szintben tudta tartani magát, kétszer is 30,8 százalékon zárt, csak más eloszlás volt a verziók között, most viszont elég látványosan olvadt a neki jutó „tortaszelet”. Ezúttal csak 29,3%-os eredményt tudhat magáénak, de persze ahhoz ez is bőven elegendő, hogy a lista élén végezzen, továbbra is ez a rendszer fut a legtöbb aktív használatban levő eszközön. A dobogó második fokán még mindig az Android 6.0 található, a Marshmallow kódnevű főverzió a készülékek 21,6 százalékán teljesít szolgálatot. A korábban harmadik helyet elfoglaló Android 5.0 részesedése egészséges mértékben apadt, 19,2-ről 18,3 százalékra csökkent, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy az Android Oreo átlépje az összetettben. Persze ez már időszerűnek nevezhető, hiszen a Lollipop majdnem négy évvel ezelőtt debütált, az Android 8.0 pedig már több mint egy éve velünk van.

Galéria megnyitása

Ahogy arról már korábban sokszor beszéltünk, az Androidnál nagyon sokáig talpon maradnak egészen régi rendszerkiadások is, és ezt bizony a friss számok is alátámasztják. Az Android 4.4 még mindig az eszközöknek a 7,8%-án fut, de a még régebbi Jelly Bean (Android 4.1, 4.2 és 4.3) is 3,5 százalékos résszel rendelkezik, és a lista alján még ott van az Android 4.0, és az igazi matuzsálemnek számító, 2010-ben leplezett Gingerbread (Android 2.3) is.

Galéria megnyitása

Zárásul azt megjegyezzük, hogy furcsa módon az Android 9.0 még nem szerepel a kimutatásban, márpedig a Google Pixelek számára már hivatalosan is elérhető egy ideje, valamint ott az Essential Phone PH-1 és a OnePlus 6 is. (Plus minden bizonnyal sok mobilon megfordul béta kiadásban.) A következő körben minden bizonnyal már ez sem fog hiányozni a sorból, akkorra ugyanis még több okostelefonra jelenhet meg, éppen most futott be példáula Huawei kettő készülékére és a Nokia 7 Plusra is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap