Az 1998-as Shenmue és folytatása, a 2000-ben a boltok polcaira kerülő Shenmue II méltán foglalják el megérdemelt helyüket a játékipar legfontosabb címei között. Hiszen Yu Suzuki mesterműveinek minijátékokkal, izgalmas harcokkal és parádés, filmszerű élményt nyújtó QTE-viadalokkal teli, nyitott világú remekei messze megelőzték a korukat. Ám sajnos a Dreamcast csődje miatt kevesen élvezhették az alkotásokat, mert érthetetlen módon csupán a második részt portolták át az eredeti Xbox-ra. Tekintve azonban, hogy elvileg 2019-ben végre a kezeink közé fogjuk kaparintani a harmadik felvonást, a Sega illetékesei úgy érezték, hogy itt az ideje annak, hogy PC-n, PS4-en és Xbox One-on is elérhetővé tegyék az apja gyilkosát kereső Ryo Hazuki korszakalkotó kalandjait.
A tavaly megjelent F1 2017-re nem nagyon lehetett panaszuk a száguldó cirkusz rajongóinak, és remélhetőleg az F1 2018 esetében is hasonló lesz a helyzet. A Codemasters szériájának legújabb felvonásában meseszép grafika és alaposan kidolgozott fizikai modell teszik majd teljessé a vezetés élményét. Ráadásul a régi idők számos, klasszikussá nemesedett kocsijának volánja mögé is be fogunk tudni ülni, és a némileg átalakított karrier-mód is tartogat majd meglepetéseket.
A 2017-ben kiadott Raiders of the Broken Planet-re megjelenése után valóságos kritikai össztűz zúdult, mivel az ítészek körében teljes konszenzus volt arról, hogy az asszimetrikus multiplayer címek táborát bővítő alkotás kiváló grafikája és érdekes világa ellenére fájdalmasan szürke-jellegtelen játékmenettel kergeti az álommanó ölelő karjaiba az izgalomra vágyókat. Azt, hogy nem a zsurnaliszták voltak rosszindulatúak, jól mutatja, hogy kevesebb, mint egy évvel a debütálás után a MercurySteam illetékesei arra jutottak, hogy azzal járnak a legjobban, ha húznak egy vonalat, és új alapokra helyezik a lövöldét. A váltás után Spacelords-ként elérhető program ezért amellett, hogy teljesen ingyenes lesz, kisebb-nagyobb játékmenetbeli változásokkal is meg fogja kísérelni elnyerni az érdeklődők kegyeit.
Ha inkább bunyóznánk egy kicsit, akkor a Guacamelee! 2 lehet az ideális választás. A DrinkBox Studios a mexikói mondavilág ihlette metroidvaniájának második felvonásában akár három barátunkkal együtt is belevethetjük majd magunkat az első felvonásnál kétszer több ellenségtípust felvonultató csihi-puhikba. Ráadásul hagyományos tanítómesterek kunsztjain túl a méltán hírhedt csirke-illuminátusok titkait is el fogjuk tudni lesni.
Felsorolásunk a Warhammer 40.000: Inquisitor- Martyr PS4-re és Xbox One-ra kiadott portjai zárják. A PC-s változatról írt kritikánk ide kattintva olvasható.
A héten megjelenő, fontosabb vagy érdekesebb játékok listája az alábbi:
Augusztus 20.
Augusztus 21.
- Tempo Wizard (PC) Steam
- UNDER NIGHT IN-BIRTH Exe:Late[st] (PC) Steam
- Shenmue 1&2 (PC) Steam
- BrutalAliens (PC) Steam
- Der Milchbauer (PC) Steam
- Survive in Angaria 2 (PC) Steam
- Guacamelee! 2 (PC, PS4) Steam
- Lucah: Born of a Dream (PC) Steam
- Typical Nightmare (PC) Steam
- Misfit (PC) Steam
- Age of Gladiators II: Rome (PC) Steam
- Sword Art Online Re: Hollow Fragment (PC)
- Burnout Paradise Remastered (PC) Hivatalos weboldal
- Tyler: Model 005 (PC,Xbox One) Microsoft Store
- Brawlout (PC, PS4, Xbox One) Steam
- All-Star Fruit Racing (PS4, Xbox One) Microsoft Store
- Pizza Titan Ultra (PS4) Hivatalos weboldal
Augusztus 22.
- Dresden Files Cooperative Card Game - Winter Schemes (PC) (DLC) Steam
- Jack is Missing (PC) Steam
- Project GR-5LYR: Galactic Relocation (PC) Steam
- Lazy Galaxy: Rebel Story (PC) Steam
- Fast Dust (PC) Steam
- Castle of Venia (PC) Steam
- Uventa (PC) Steam
- Bean Battles (PC) Steam
- Fall of Light: Darkest Edition (PS4) Hivatalos weboldal
- Out of the Box (PS4) Hivatalos weboldal
- Track Lab (PS4, PSVR) Hivatalos weboldal
Augusztus 23.
- Gohan Quest (PC) Steam
- Hack the Core (PC) Steam
- The King's Bird (PC) Steam
- Hypergun (PC) Steam
- MiniTracks (PC) (A játék HTC Vive, vagy Windows Mixed Reality készüléket igényel.) Steam
- Assembly League (PC) Steam
- 7 Billion Humans (PC) Steam
- JQ: Beutiful Japan (PC) Steam
- The Commission: Organized Crime Grand Strategy (PC) Steam
- Korvux (PC) Steam
- Spacelords (PC, PS4) Steam
- Warhammer 40,000: Inquisitor - Martyr (PS4, Xbox One) Kritika
Augusztus 24.
- Claw Breaker (PC) Steam
- Spacelords (Xbox One) Microsoft Store
- Cadria Item Shop (PC) Steam
- Dragoncrash (PC) Steam
- Quirky Crystal RPG (PC) Steam
- Ghosting Gun S (PC) Steam
- Tech Corp. (PC) Steam
- The Eere Inn VR (PC)(A játék HTC Vive, vagy Windows Mixed Reality készüléket igényel.) Steam
- TailzFromTheGrave (PC) Steam
- Planet of the Apes: Last Frontier (PC, Xbox One) Steam
- Greetings (PC) Steam
- City of Blocks (PC) Steam
- Pit of Evil (PC) Steam
- Factory Pirates (PC) Steam
- Driftpunk Racer (PC) Steam
- F1 2018 (PC, PS4, Xbox One) Steam
- The Orphanded Soul (PC) Steam
- Distrust (Xbox One) Kritika
- Phantom Doctrine (Xbox One) Hivatalos weboldal
Augusztus 25.
- The Odd Battle (PC) Steam
Augusztus 26.






























