A horrorfilmek általában egy alapvető emberi félelemhez nyúlnak, ha témát keresnek. Bogarak, szörnyek, sötétség... Ezt felnagyítják, eltúlozzák, kisminkelik, és máris jó alapunk van rettegni. Jó esetben minőségi technika és trükk tár is kerül mögé, de ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy sikeres lesz az alkotás. Az 'A valami' 1982-ben készült (az 1951-es előd nyomán), és szinte elsöpörte a negatív kritika amikor megjelent. Egyszerre ötvözte a sci-fi és a horrorfilmek jellemzőit, de mégis ízekre szedték a kritikusok és a rajongók is, mivel az utóbbit az akkori korízlés szerint eltúlozta. Mégis kultusz filmmé vált egy évtizeddel később, hiszen változott az a bizonyos ízlés. A későbbi rajongók ráéreztek arra, hogy a három kulcs mozgatórugó nagyon is erőssé teszi a filmet – ha van hozzá gyomrunk is. Az Antarktiszon levő elszigetelt kutatóállomásról nincs hová menekülni és a kiszolgáltatottság tökéletes példája. A bizalmatlanság és a kiszámíthatatlanság csak tovább növelte a paranoia és a dráma hőfokát. Végül az idegen lény – a Valami – is különlegesre sikeredett, hiszen az emberi – és egyéb – testeket használta fel. Videojáték feldolgozást is kapott már a film, még jóval a 2011-es újabb filmes nekifutás előtt. És úgy tűnik jól tartja magát a híressé vált 82-es verzió is, mivel újabb fejlesztőcsapatot ihletett meg.
A Distrust két dologban csavar a „megszokott” kereteken. Az egyik, hogy 2 vagy 3 karakterrel kezdünk neki a rémálomnak. A nehézségi szint határozza meg, hogy mekkora csapattal vághatunk neki a történetnek, és hogy később mennyi új karaktert érhetünk el a játék során. Többen fel is rótták a készítőknek, hogy miért a nehéz, túlélő mód adja meg csak a lehetőséget a karakter palettánk bővítésére, amikor amúgy sem könnyű a játék. Ez mondjuk egy túlélésre kihegyezett, erősen horror beütésű anyagnál azért nem nagy meglepetés, nem alkalmi játékosoknak való vidék az Antarktisz. A már említett karakterek azért fontosak, mert mindegyiküknek hasznos képességeik vannak. Van, aki jobban épít, bont, szerel vagy nyit ajtót, olyan is, aki jobban bírja a hideget, vagy épp később éhezik meg. Ezek pedig mind nagyon fontosak a játékban.
Kis csapatunkat ugyanis elegendő meleghez, élelemhez, gyógyszerhez kell juttatnunk, és arról is gondoskodnunk kell, hogy aludni tudjanak időnként. Ez utóbbit mellőzve embereink egy idő után bekattannak, és az így felszedett debuffok egyre reménytelenebbé teszik a túlélést. Főként akkor, ha mindent összetörnek egy dühroham következtében (ráadásul véletlenszerűen), vagy önzővé válva folyamatosan – és ok nélkül – megdézsmálják az élelmiszerkészletünket. Ez azért is kellemetlen, mert az inventoryhoz minden karakter hozzáfér, vagyis nem zárhatjuk el a megőrült kollegától az elemózsiát csak úgy. De tegyük fel, elegendő felszerelésünk van, jól haladunk, és mikor karaktereinknek majdnem leragad a szemük, ágyat, pihenőhelyet is találunk! Ilyenkor szerencsésnek érezhetjük magunkat, egészen az elalvás pillanatáig. Az emberi agy delta hullámai viszont fura lényeket – anomáliákat – vonzanak oda, amik vadásszák és sebzik a karaktereket. Így folyamatosan egyensúlyoznunk kell az ébrenlét, a fáradtság és a pihenés terén is, hiszen aludni – úgy tűnik nem veszélytelen ezen a fura kutatóállomáson.
A végigjátszás során megszerzett új karakterekkel más és más stratégiát próbálhatunk ki, és a kutatóbázis zónáit is véletlenszerű kinézetűre generálja a játék, vagyis a Distrust újrajátszhatósági értéke igen magas. Igaz, így is épületről épületre rohangálunk és igyekszünk a továbbjutáshoz szükséges különleges tárgyakat beszerezni a túléléshez szükséges cuccok mellett. A véletlen szám generátor (angolul: RNGesus) azonban folyamatosan kísért minket a fura idegen lények mellett. Lejárt szavatosságú gyógyszer, koszos kötszer vagy penészes étel van csak nálunk és használnunk kell? Lássuk rosszabb lesz-e utána… A csúnyán vérző vágás mellé egy fertőzést is összeszedhetünk, de olyan is előfordul, hogy a penésztől egészségesebbé válunk hirtelen. Miközben haladunk a történetben egyre több rejtélyre derül fény és hőseink egyre közelebb sodródnak az őrülethez. Van, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. Megesik, hogy a legbiztonságosabbnak tűnő helyről kell a leggyorsabban elmenekülni. Az alvás pedig nem hoz megnyugvást, csakis sötét titkokat és rettenetet, olyanokat, amikből felébredni sem akarunk többé. Szép álmokat!
