Hosszas várakozást követően októberben végre a kamerák kereszttüzébe lépett a Galaxy XR szemüveg, és megismerhettük, milyen lehetőségeket nyújt majd a készülék. Ezúttal pedig arról számolhatunk be, hogy a Samsung állítólag már azon is dolgozik, hogy a Galaxy Ringet bevonja az eszköz kezelésébe.
Noha nagyon sok pénzbe kerül a Galaxy XR – nettó 1800 dollárt kell érte kicsengetni az Egyesült Államokban –, mint az ismeretes, így sem jár mellé kontroller. A Samsung által fejlesztett kiterjesztett valóság szemüveg kezelhető kontroller használata nélkül, tudja követni a szem- és a kézmozgást, ezért a cég úgy gondolta, hogy akkor ebből is húzhat némi extra hasznot.
Csak akkor lehet teljesen kihasználni a Galaxy XR adottságait kényelmesen és hatékonyan, ha megveszi az ember a kontrollert. A Galaxy XR Controllers magában nettó 250 dollárt kóstál, így rögtön 2000 dollár fölé emelkedik a csomag vételára. Ahogy azt korábbi hírünkben írtuk, a kontroller magában annyiba kerül, mint a Meta teljes menetfelszereléssel ellátott Quest 3S szemüvege. Viszont egy friss hír szerint a Samsung dolgozik egy újabb alternatív vezérlési lehetőségen is.
Akinek az ujján ott figyel a Galaxy Ring okosgyűrű, az könnyen lehet, hogy a kontroller megvásárlása nélkül is jobb élményben részesülhet majd a Galaxy XR szemüveg használata során. Azt nem tudni, hogy mikor valósulhat meg a szemüvegnél az új vezérlési lehetőség, de már olyan szinten áll a folyamatban levő fejlesztés, hogy a Galaxy Ring Manager alkalmazásban megjelentek ezzel kapcsolatos kódrészletek.
Hivatalosan semmit nem lehet tudni arról, hogy mire készül a Samsung, de az okosgyűrű kliensalkalmazásában megjelent adatok arra engednek következtetni, hogy a mozgásszenzortól származó adatokat például „kölcsönveszi” a Galaxy XR a kézmozgás hatékonyabb és megbízhatóbb követéséhez. Ennek köszönhetően olyankor is pontosan tudja majd a szemüveg, hogy mit kell tennie, mikor egyébként a saját szenzorjai nem látnak rá az ember kezére.
A Galaxy Ring és a Galaxy XR partnerségében a Samsung egy fejlettebb gesztusvezérlést is megvalósíthat majd. A cég házon belül ezt valószínűleg viszonylag könnyen képes lesz megvalósítani, a Galaxy Ring okosgyűrű és a kiterjesztett valóság szemüveg vásárlói pedig minden bizonnyal örülnek majd annak, ha új lehetőséghez jutnak egy frissítést követően.
A Galaxy Ringnek egyébként nincs különösebben jó híre, sokan panaszkodnak arra, hogy az akkumulátor elég gyorsan képes megadni magát, vannak olyanok, akiknek kevesebb mint egy év alatt felpúposodott a telep az eszközben. Ráadásul itt az ilyen meghibásodás különösen veszélyes tud lenni, mert ha gyorsan történik, és nem veszi észre időben az ember, akkor könnyen lehet, hogy rászorul az ujjára.
Korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy elég sok felfújódott akkumulátorról lehet beszámolót találni a közösségi platformokon. Egy olyan eset miatt kapott ez igazán nagy figyelmet, amiben a felhasználó a kórházban kötött ki, mert nem tudták eltávolítani az ujjáról a viselhető kiegészítőt. Tekintve, hogy a Galaxy Ring is egy elég drága kiegészítő, és nem is lehetett jókat hallani róla mostanában, mindenképpen jól jönne neki, ha a Samsung új lehetőségekről számolhatna be a nevéhez köthetően.