Elkészült az AIDA64 legfrissebb béta kiadása, amely az 5.97.4679-es verziószámot viseli. A rendszerinformációs-, diagnosztikai- és teszt-célokra egyaránt bevethető alkalmazás számos új hardver támogatásával bővült, amelyek közül most az Nvidia legújabb GPU lapkáit emelnénk ki. A felsorolásban szerepel a GV102-es, a GV102GL, a GV104-es és a GV104M lapka is.
A GV104-es változathoz a jelek szerint egy 1e87-es eszközazonosítót (Device ID) is hozzárendeltek, amelynek leírásában a GeForce GTX 1180 név szerepel. Tehát a jelek szerint most már biztosra vehető, hogy a következő generációs GeForce videokártyák nem a 2000-es, hanem az 1100-as sorozatot erősítik majd, ahogy azt a legutóbbi pletykák is állították. A GeForce GTX 1180 várhatóan augusztus 20-án mutatkozhat be, kereskedelmi forgalomban pedig augusztus 30-tól találkozhatunk vele.Érdekesség egyébként, hogy az AIDA64 említett változata egy Intel i740-es eszköz kibővített támogatásával is rendelkezik. Ez jó eséllyel az az AGP videokártya lesz, ami még 1998-ban jelent meg – ugyanis nem túl valószínű, hogy hasonló névvel érkezik a vállalat első gamer videokártyája, ami egyelőre még készül. Az AIDA64 legújabb bétája ezzel együtt már a Core i9-9900K és a Core i7-9700K modelleket is felismeri, amelyekről várhatóan augusztus 14-én tesz említést az Intel.
































