Ez alatt az idő alatt a rover 271 métert tett meg a kráterekkel szabdalt vidéken, míg a landolóegység rendkívül érdekes képeket és mérési eredményeket szállított a leszállás helyéről. Július 28-án, három nappal a küldetés 8. holdi napjának megkezdődése után (egy holdi nap 29 földi napig tart, és ugyanilyen hosszúak az éjszakák is), a Jütu–2 éppen egy átmeneti pihenésre készült, hogy elkerülje a túlhevülést (a felszíni hőmérséklet a nappalok folyamán a 100 °C-ot is elérheti), amikor a legfrissebb felvételeken egy különösnek látszó foltot fedezett fel egy nem sokkal korábban vizsgált kráterben a küldetés egyik kutatója.

A megfigyelést kellően érdekesnek ítélték az irányítók ahhoz, hogy elhalasszák a Jütu–2 sziesztáját, és az ez utánra tervezett, nyugatra irányuló út folytatását, és helyette visszairányították a rovert a kráterhez, hogy közelebbről is megvizsgálja a foltot. Amiről kiderült, hogy egészen közelről is élesen elválik környezetétől, mind színét, mind különösen csillogó felszínét tekintve.

A holdjáró azóta spektrográfjával is megvizsgálta a foltot és könyékét, hogy felmérje annak kémiai összetételét, és bár ennek a vizsgálatnak az eredményeit még nem hozták nyilvánosságra a kínaiak, a szakértők a korábbi információk alapján már megkísérelték felvázolni, hogy milyen anyagról lehet szó. Az első jelentések szerint gélszerűnek tűnő, szokatlan színű folt a kutatók véleménye szerint legnagyobb valószínűséggel üveg lehet, amely egy becsapódás nyomán keletkezhetett a holdi felszínen. De hogy pontosan miről van szó, az remélhetőleg rövidesen kiderül.

A kráterhez való visszafordulás során a Jütu–2 egyébként távolsági csúcsot döntött, ugyanis egy nap alatt 1,96 métert tett meg. Bár ez első hallásra nem tűnik soknak, ennyire gyorsan még sosem mozgott a rover, amely máris messze túlszárnyalta elődje, a Jütu egy teljesítményét, ez ugyanis pályafutása során összesen 114 métert tett meg a Holdon, mielőtt két hónappal a leszállás után meghibásodott volna.

A Chang’e–4 küldetése eddig elképesztően sikeresnek mondható, a landolóegység, fedélzetén a roverrel január 3-án szállt le a Holdra, elsőként hajtva végre irányított leszállást égi kísérőnk Földdel ellentétes irányba néző oldalán. A két holdi eszköz azóta egyebek mellett kiderítette, hogy a holdi éjszakák sokkal hidegebbek a vártnál, felfedezett egy kőzetet, amely potenciálisan a holdi köpenyből származhat és a Chang’e–4 fedélzetén még növényt is csíráztatott. A Chang’e–4 és a Jütu épp most kezdte meg 9. holdi napját, amely során a Jütu tovább folytatja útját nyugat felé, hogy újabb izgalmas dolgokat találjon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dzsuz87
dzsuz87
2019. szept. 5. 8:11
#4

A robot a Rövidzárlatból úgy látom, eléggé meghízott. :)

Hogy is hívták?

patrik2991
patrik2991
2019. szept. 5. 9:16

@dzsuz87 Johnny5

LKaresz
LKaresz
2019. szept. 5. 7:37
#3

Az vagy meteorológiai léggömb vagy légköri jelenség lehet....az űrben is! ?

axe
axe
2019. szept. 4. 21:37
#2

kíváncsi lennék mellékesen hány más életforma figyelheti az emberek mit csinálnak (mert azt azért el kellene felejteni, hogy az ÖSSZES videó kamu lenne furcsa dolgokról, sőt nekem ne mondja senki, hogy az normális, hogy látok 3 fénypontot az égen állnak egyhelyben majd hirtelen odébbpattannak, majd a semmiből kilőve teljesen ellentétes irányba irgalmatlan sebességgel elmennek és csak halványodni látom ahogy egyre kisebbek és haladnak a semmibe)

ianbrenner
ianbrenner
2019. szept. 5. 8:45

@axe Miért ne lenne ez normális? Nálunk hetente háromszor van ilyen.

fox
fox
2019. szept. 4. 20:22
#1

"kilenc hónap alatt 271 méter" - hát nem sietik el.... Uszkve 1 méter naponta :) Jó tudom ez nem időre megy :)

Vissza az oldal tetejére