Az űreszköz január elején szállt le a Hold túlsó oldalán található Kármán-kráterbe (a fenti képet a vele utazó rover készítette pár napja), és bár a küldetés elsődleges célja a szokatlanul mély becsapódásnyom kőzettani vizsgálata, a biológusok és az érdeklődők a növénytani kísérlet eredményeit is türelmetlenül várták. És nem is kellett sokáig várakozniuk, a Holdon végrehajtott első növénytermesztési kísérlet ugyanis már meg is hozta gyümölcsét: a nemrég nyilvánosságra hozott képek szerint a felküldött magok elkezdtek kikelni, és leveleket bontani.

Bár a Nemzetközi Űrállomáson már zajlottak hasonló növénynövesztési kísérletek, ez az első alkalom, hogy egy másik égitest felszínén próbálkoznak ilyesmivel a szakértők. Márpedig a növénytermesztés Földön kívüli megoldása kulcsfontosságú lehet, ha az emberiség tartósan lakott létesítményeket akar létrehozni a Holdon vagy éppen a Marson, ahol az űrhajósok nem hagyatkozhatnak kizárólag a bolygónkról érkező utánpótlásra.

Galéria megnyitása

A Csang’o 4 miniatűr holdi bioszférája egy 18 centiméter átmérőjű, vödörszerű konténer, amelyben levegő, víz és termőföld van. A földbe gyapot-, lúdfű-, repce- és burgonyamagokat ültettek, amelyek közül a kísérletért felelős kutatók nyilatkozata és a január 7-én készült képek tanúsága szerint eddigre a gyapotmagok egyike biztosan kikelt. A pici biodómban a növényeken kívül ecetmuslica peték és élesztőgombák is vannak.

Az organizmusokat a tároló fala megvédi a nagy hőmérsékletingadozástól, és az intenzív sugárzástól. Az élőlények elviekben együttesen képesek lehetnek egy nagyjából önfenntartó miniökoszisztéma kialakítására, amelyben a növények oxigént és táplálékot termelnek az ecetmuslicák számára, miközben az élesztőgombák lebontják a rovarok ürülékét és a halott növényi részeket, újabb táplálékforrást biztosítva a rendszer számára.

A mostani küldetés fontos lépés Kína ambiciózus holdi terveinek megvalósulása felé, amelyek közt a közeljövőben szerepel egy emberes holdraszállás, pár évtizeden belül pedig holdi kolónia létesítése is, amelynek működtetéséhez, ahogy már említettük, biztosan szükség lesz a növénytermesztés helyben való megoldására.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

46 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2019. jan. 16. 10:31
#2

HOAX

Sose volt hold leszállás, az egész csak a kormány propagandája!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 16. 17:28

Feluletes poszt volt ez FELULET -tol xD

koti02
koti02
2019. jan. 16. 9:40
#1

A Holdnak túl kicsi a gravitációja hogy megtartson egy légkört, csakis búra alatt lehetne egy emberi telepet létrehozni, mint ahogy a növények sem a puszta ég alatt vannak. Ez esetben viszont olyan anyagból kell készülnie ami elég erős hozzá hogy a nagyobb kődarabok becsapódását is felfogja. Normális esetben egy bolygónál ezt a munkát a légkör végzi el, mire a földre ér már nagyrésze elég és nem okot károkat. A Hold nem véletlenül van tele kráterekkel, légkör híján teljesen ki van téve a becsapódásoknak. A Marson viszont már működhetne, bár ott a Naptól való távolsága miatt igencsak alacsony lenne az átlaghőmérséklet, bár nem annyira hogy elviselhetetlen legyen az ember számára. A létrejött atmoszféra elég sűrű lehet ahhoz hogy a keletkező üvegházhatás miatt jó néhány fokkal magasabb legyen a hőmérséklet.

Zaiech
Zaiech
2019. jan. 21. 19:09

A kozmikus sugárzástól a marson se véd semmi, szóval ott is cdak kupolák alatt oldható meg a letelepedés, és a gravitáció is gyenge. Akkor már inkább a Vénusz, ott legalább ez nem okoz gondot, és becsapódásoktól se kell félni. Egy kerámia burkolat a kupolán megoldaná a hőszigetelés és a savállóság problémáját is.

Vissza az oldal tetejére