Shop menü

FOLYTATÓDNAK A LEÉPÍTÉSEK, EZÚTTAL A TIKTOK ÉS AZ EBAY A SOROS

Megint ezres nagyságrendű elbocsájtás híre került a képbe, ezúttal az eBay révén, de a pörgős TikTok is megritkítja a munkavállalói állományát.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Folytatódnak a leépítések, ezúttal a TikTok és az eBay a soros

A január már egészen biztos, hogy úgy telik el, hogy a különböző nagy vállalatok sorra jelentik be a munkahelyek felszámolását. Egyre többen vannak, akik erre az útra lépnek, és nem lenne meglepő, ha az elkövetkezendő hetekben sem változna a helyzet. Ezúttal a játékfejlesztők és gaming világhoz kapcsolódó cégek leépítései a legjelentősebbek, de a technológiai szektorban általánosan is elég nagy a probléma.

Korábban már írtunk egy összefoglalót az idei elbocsájtásokról, de lassan lehetne egy újabbat szerkeszteni, olyan tempóval növekedik a sor. Mostanra kiderült, hogy a Google a korábban véltnél is sokkal több ember elbocsájtását tervezi, a YouTube is érintett lesz már ebben, a  Dead by Daylight fejlesztőit is elküldik a Behaviour Interactive-tól, valamint a Riot Games is dolgozók egy jelentős részétől válik meg. Most pedig a TikTok és az eBay került a terítékre.

TikTok

A TikTok kapcsán először arról lehetett hallani, hogy akár 100 embert is az utcára tehet az Egyesült Államokban több irodát érintően. Ezen a front időközben egy kicsit tisztult a kép, és friss részletek derültek ki annak kapcsán, hogy pontosan mire is kell számítania a munkavállalóknak.

Jelen állás szerint az elmúlt évek legnagyobb figyelmének örvendő platformnál végül is csak nagyjából 60 ember munkára fog megszűnni.

A kínai ByteDance-hez köthető TikTok tényleg elsődlegesen az amerikai részlegnél húzza szorosabbra a nadrágszíjat, de néhány pozíció más országokban is meg fog szűnni. Az USA-n belül Los Angelesben, New Yorkban és Austinban is lesznek, akik elveszítik majd a munkahelyüket a következő hetekben. Elsősorban az értékesítési és a hirdetési divíziónál lesznek a leépítések. A vállalat hivatalos álláspontja szerint egy teljesen megszokott, rutin átszervezésről van szó. A döntés pedig csupán a foglalkoztatottak 1 százalékát érint.

eBay

Az eBay esetében már sajnos nem ilyen „elhanyagolható” elbocsájtás készítenek elő. Az e-kereskedelmi óriás a foglalkoztatottak nagyjából 9 százalékát tervezi elküldeni friss információk szerint. A Google, a Discord, a Xerox és már vállalatok nyomán az eBay is több mint 1000 dolgozójától fog búcsút venni. Ez pedig még csak a kezdet.

Ebben az esetben már azt is tudni lehet, hogy az eBay az idei évben több körben tervez elbocsátásokat. Úgy fogalmazott a vállalat, hogy az elkövetkezendő hónapokban még számítani lehet ilyen hírekre. Arról nem beszélt, hogy erre miért van szükség, de az biztos, hogy nem a pénzügyi eredmények teszik fontossá a leépítéseket. Vannak olyan cégek, ahol a túlélés múlhat ezen, de sem a TikTok, sem pedig az eBay nem ide tartozik. Az eBay az elmúlt negyedévet 1,3 milliárd dolláros profittal zárta, amit egy szilárd eredménynek nevezett.

Galéria megnyitása

A vállalat eléggé zavaros módon kommunikálta a döntést. Arról beszélt Jamie Iannone, a vezérigazgató, hogy változásra van szükség, meg kell tenniük minden tőlük telhetőt, hogy gyorsabban tudjanak növekedni és fenntarthatóbb legyen a vállalat működése hosszabb távon is. Gyors döntéseket kell hozni a fenntartható fejlődés jegyében. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha a legutóbbi pénzügyi jelentés alkalmával nem arról beszélt volna, hogy hogy elképesztően büszke az eBay csapatára, hogy minden vállalását gond nélkül teljesítette, és a stratégiáját tökéletesen fenntartotta.

A mostani magyarázat szerint túl gyorsan vettek fel munkavállalókat a pandémia időszaka alatt, és ez hátráltatta a céget a céljai elérésében. Növekedett a vállalat, de nem olyan mértékben, ahogyan azt szeretnék. Idén pedig tenni akarnak azért, hogy a stabilitást még jobban megalapozzák.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére