EXTRÉM SZÍNBEN, KÜLÖNLEGES EXTRÁVAL VÁG NEKI AZ ÚJ ÉVNEK A XIAOMI SU7

Összejött a vállalatnak a korábban nem várt rekord eredmény, és a fejlesztések is nagyon jól haladnak, ami a szoftveres újításokban is megmutatkozik.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. jan. 5. 17:10
Extrém színben, különleges extrával vág neki az új évnek a Xiaomi SU7

Még az év vége előtt sikerült elérnie a Xiaomi-nak a megnövelt értékesítési célt. Nem sokon múlt a siker, de a tét is magasra volt emelve, hiszen eredetileg egyáltalán nem számított ekkora sikerre a vállalat. A SU7 egyelőre hibátlanul menetel előre, és már egy új színben is megrendelhető lesz, amit Lei Jun, a cég első embere jelentett be.

Idén lesz 15 éves a Xiaomi, és a most bemutatott magenta színváltozatot úgy vezette fel Jun, hogy ez már egy évfordulós újdonság. Valószínűleg sok ilyen lesz még ebben az évben, és a speciális szín más termékeknél is megjelenhet majd 2025-ben.

Galéria megnyitása

A Xiaomi elképesztően sok színben kínálja a SU7-et, ebből a szempontból egyáltalán nem hasonló a stratégiája a Tesláéhoz. A most leleplezett szín pedig meglehetősen feltűnő lesz majd a forgalomban, már amennyiben lesz olyan vásárló, aki ezt választja. Hiszen az általánosan elmondható, hogy a felhasználók általában ódzkodni szoktak a feltűnő, élénk színektől – az autópark jelentős része a fehér, szürke, fekete vonalon mozog. A magenta árnyalat nemcsak a kasztnin, hanem még a felnin is visszaköszön, hogy még dominánsabb legyen.

Galéria megnyitása

135 ezer SU7 villanyautót tudott leszállítani a Xiaomi 2024-ben, miközben nem is az év elején indult a forgalmazása, hanem tavasszal kezdődött az első kész járművek szállítása. Senki nem remélt ilyen sikert, a legtöbben még az eredetileg kitűzött 100 ezer kocsis célt is túlzónak gondolták a vállalat részéről. Végül minden a lehető legnagyobb rendben alakult, sikeresen tudta a gyártási kapacitásokat is bővíteni a cég, így tudta teljesíteni az előbb 120, majd 130 ezres példányszámra emelt eladási célt.

Galéria megnyitása

Lei Jun arról beszélt az új év alkalmával, hogy az idei egyik fontos célja, hogy a Xiaomi képes legyen leszállítani 300 ezer villanyautót. Több mint a kétszeresére emelnék a cég villanyautós forgalmát. Ha minden igaz, akkor ezt már nem magában a SU7-nek kell majd elérnie, ugyanis az év közepén forgalomba állhat a YU7 is. Ez lesz a Xiaomi első SUV modellje, és a cég abban reménykedik, hogy a siker ezúttal sem fog elmaradni.

Galéria megnyitása

A 300 000 jármű leszállításával a Xiaomi vezetője nem tette túlzottan magasra a lécet. Persze ez nagyon szép eredmény lenne, de elemzők már ennél sokkal meredekebb elvárásokat támasztanak a vállalattal szemben az eddigiek menetelést, és a fejlesztési terveket figyelembe véve. A feltételezések szerint meglehet, hogy 400 ezernél is több villanyautót lesz képes leszállítani 2025-ben a cég.

A Xiaomi a már eladott autókat is folyamatosan fejleszti a különböző OTA szoftverfrissítések révén. A napokban jött az a hír, hogy a HyperOS 1.4.5 frissítéssel a járművek több mint egy tucat új funkcióval gazdagodtak, és 26 különböző élményoptimalizáló módosítás is történt a háttérben.

Galéria megnyitása

A frissítésnek köszönhetően a Xiaomi HyperOS rendszerű okostelefonjaival már képes lesz a SU7 olyan szoros kapcsolatot létesíteni, hogy az autóba épített fedélzeti kamerát lehet majd használni a mobilon keresztül. Videóhívások alkalmával be lehet majd ezt is vetni, így a beszélgetőpartner pontosan láthatja, hogy hol jár út közben a felhasználó. Ezen felül bevezetésre kerültek biztonságot befolyásoló funkciók, és a töltőhálózattal kapcsolatosan is több lehetőség lesz már elérhető.

A Xiaomi SU7 hivatalosan Kínán kívül még nem rendelhető, de 2025-ben a vállalat elkezdheti a globális nyitást is. Azt azonban most még nem érdemes várni, hogy Európa felé venné az irányt a vállalat. Egyelőre még a hazai megrendeléseket sem tudja kiszolgálni a gyártókapacitásával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2025. jan. 5. 22:10
#2

bár sosem vennék ilyen színben autót, de jól áll neki. visszajöhetnének a színek az autókra, elég lehangoló a mostani választék. nyomasztó, fehér szürke fekete

Balucsek
Balucsek
2025. jan. 7. 10:11

@thestock Ameddig fél-egy millió a különbéség egy szín és az alap fehér/fekete közt addig szerintem az olcsót preferálja a legtöbb vásárló :)

bancsi
bancsi
2025. jan. 5. 21:25
#1

Birtokolnám. Ez lenne az első villanyos, amit megvennék.

BiroAndras
BiroAndras
2025. jan. 8. 22:03

@bancsi

  1. Láttam, és vezetem is 6 éve. A technikai része 10-15 évvel jár a többi márka előtt, talán pár kínai kivételével. Az összeszerelés minősége volt gyenge régen, de már évek óta nem promléma ez sem. Az újak simán német minőséget hoznak minden szempontból.

  2. Az új Model 3-at is kipróbáltam, és ugyanazt tapasztaltam, amit a tesztelők is mondanak, hogy q*rva jó.

  3. A Teslán kívül is van rengeteg márka. Sok egészen jó is most már. Ami hátrányuk van a Teslával szemben (szoftver, töltés), az ennél is megvan.

  4. Egyébként megnéztem egy tesztet a SU7-ről, és az alapján tényleg jó, főleg az árához képest.

Vissza az oldal tetejére