Érintésmentes vezérlés jön az LG-től

Érintésmentes vezérlés jön az LG-től

Egyre több vállalat jelenti be, hogy ott lesz a Mobil Világkongresszuson, arról viszont nem sok cég beszél egyelőre, hogy mire készül. Az LG azonban most egy olyan videót osztott meg a nagyközönséggel, amivel valamelyest felcsigázhatja az érdeklők figyelmét.

Az alábbi felvétel mindössze 13 másodperces, de ez éppen elég ahhoz, hogy egyértelműen elárulja, hogy a dél-koreai alakulat olyan technológia bevetésére készül, ami lehetőséget biztosít majd a felhasználóknak arra, hogy érintések nélkül irányítsák a készüléküket. Az nem derült ki, hogy okostelefonnal vagy tablettel vezetheti be a friss fejlesztését a cég, de a tendenciák alapján inkább a mobilra látunk esélyt. Korábbi pletykákra támaszkodva azt feltételezhetjük, hogy az LG Mobile az MWC 2019 keretében fogja lerántani a leplet a G-széria új tagjáról, tehát a következő zászlóshajóról. Az LG G8 pedig remek alapot biztosíthat egy olyan érintésmentes vezérléshez, amit a videó vetít előre.

Egyébként azt azért érdemes megjegyezni, hogy az előlapi kamerát kihasználva már eddig is meg lehetett oldani néhány alapvető érintésmentes gesztus felismerését, de ezúttal remélhetőleg azért nem egy ilyen fapados megoldásról beszélhetünk majd. Korábban például már láttunk egy radaros eljárást használó fejlesztést a Google-től, egészen pontosan az ATAP (Advanced Technology and Projects) részlegtől Project Soli néven. Erről a fejlesztésről 2016 óta nem igazán lehetett hallani, mígnem december végén felbukkant az FCC-nél, és meg is szerezte a bevetéshez szükséges engedélyeket. Nem kizárt, hogy az LG most valami hasonló megoldást dolgozott ki, vagy ezt fogja kölcsönvenni a Google-től. Ez a radaros eljárás egészen kifinomult mozdulatokat is be tud azonosítani az adott eszköz felett.

Az LG kapcsán nemrégiben olyan hírt is lehetett hallani, hogy a vállalat már egy összehajtható okostelefont is bemutathat a Mobil Világkongresszus keretében. De ez a modell állítólag nagyvonalakban a ZTE Axon M-hez hasonló felépítéssel rendelkezik majd, tehát kettő külön kijelzőnek ad majd otthont, és a nyitást követően ezek szorosan egymáshoz fognak simulni egy összefüggő grafikus felület kíséretében.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap