Shop menü

ELŐZETES VIDEÓK JÖTTEK AZ ÚJ PIXELEKRŐL, LEGALÁBB NÉGY TERMÉK ÉRKEZIK

A Pixel 8 és 8 Pro mellett friss kiegészítők bevezetésére is számítani lehet, és a Google megvillantotta, hogy mutatnak ezek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Előzetes videók jöttek az új Pixelekről, legalább négy termék érkezik

A Google kiadott egy rövid felvezető anyagot az újdonságokról, amik a soron következő rendezvényen a kamerák kereszttüzébe kerülnek. Az esemény majdnem egy hónap múlva kerül megrendezésre, de már rendszeresen szórja az információmorzsákat a cég. Most hivatalosan is megvillantotta a bemutatásra váró termékeket.

Kettő videót osztott meg a Google az újdonságokról a YouTube keretei között. Az egyik minden újdonságból ad egy apró ízelítőt, jelezve ezzel azt, hogy mikre kell számítani. A másik pedig már csak az okostelefonokra helyezi a fókuszt, ebben nagyobb szerepet kap a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro is. A két videó összesen nincs egy perc hosszúságú, de beszédesek.

A Google október negyedikén tartja majd azt az eseményt, melyen a Pixel hardveres eszközök fognak a figyelem középpontjába kerülni, nem szoftveres vagy szolgáltatások fejlesztései, ami a cégtől megszokottabb. A Pixelek az utóbbi időben évről évre több odafigyelést kaptak a Google-től a Pixel 5 széria mélypontja óta, és szerencsére a vállalat azt láthatja, hogy érdemes ezekbe fektetni, mert évről évre nő a mobilok és a kiegészítők forgalma.

A mostani beharangozóban először a vállalat márkajelzéséből kirajzolódik egy nyolcas a nullák összeolvadásával, majd a Google Pixel 8 széria egyik tagja bukkan fel először. Itt csak egy igazán apró részletet lehet látni, de az egyértelmű, hogy már a friss mobilról van szó. Ezt követően a Pixel Wattch új generációja tűnik fel egy pillanatra, ami látszólag olyan, mint az elődje, azt lehet látni, hogy a szíj ugyanúgy cserélhető marad. Feltűnik egy új Pixel Buds Pro is, ami ugyanolyan letisztult, mint az elődje, de új színt öltött magára. Végül beúszik a képbe a Google Pixel 8 felirat a Pixel 8 Pro modellel középen.

A másik videó már csak a Pixel 8-ra fókuszál, de egyelőre teljesen némán. Szóval az okostelefonokat körbe mutatja a Google, de semmilyen funkcióról nem szól. Először a Pixel 8-at lehet megtekinteni tetőtől talpig rózsaarany színben. Itt marad majd a két kamera, és ezektől egészen távol a LED-es villanó a hátsó kameramodulban. A forma nem változik számottevően, marad a jellegzetes kialakítást, ami jól bevált a cégnek. A Pixel 8 Pro is változatlan kialakítás mellett jön, és a videóban látható, hogy ez három kamerával szolgál, és van egy extra szenzor is a modulban. Az a testhő érzékelésért felel majd, de erről a mostani videó még nem tesz említést.

Marad a Pixel 8 és a 8 Pro között a méretkülönbség, erre is rámutat a Google előzetes anyaga, mivel egymás mellé téve is meg lehet nézni az eszközöket. A Pixel 8 Pro a videóban törtfehér színben szerepel. Azt is lehet látni, hogy a zászlóshajónál a keret fényesebb fém, a Pixel 8 esetén matt felülettel kell számolni.

Az előzeteseknél egy érdekes részletet is ki lehet szúrni a videók végén. Az összes terméket bemutatónál a Google új logó animációja van a végén, ami már a szivárványos színekből megy át a vállalat saját színsémájába. Ez a vállalat aktuális szellemiséget igyekszik még jobban tükrözni. Viszont a másik videónál még az előző animáció van a végén, ez alapján pedig ez már korábban elkészülhetett, csak eddig nem publikálta a Google.

Mostanában benne van a grafikus elemek frissítésében, a napokban ugyebár arról számolhatunk be, hogy az Android márkajelzései is le lesznek cserélve, új robot és írásmód jön. A Google logó animációját is színesebbé teszi a cég, és a színesítés az Android logónál is képbe jött, mivel a cég elmondta, hogy végtelenül sokféle lehet zöld robot, mint ahogy a szolgáltatások mögött álló közösség is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére