A Redmi termékek általában remek lehetőséget nyújtanak az árukért cserébe, és a mostani újdonságokra sem lehet panasz ebből a szempontból. A cég egyszerre dobta piacra az eddigi legjobb okosóráját a legjobb fülhallgatókkal, az új generációs eszközök egyértelmű előrelépést jelentenek a korábbi kiegészítőkhöz képest.
Redmi Watch 5
Nemcsak a Redmi mobiltelefonok, hanem a Redmi viselhető kiegészítők is nagy népszerűségnek örvendenek általában. A most hazánkba érkező Redmi Watch 5 ugyan nem a filléres kategóriát erősíti, de a funkcionalitása sem a fapados eszközök közé sorolja. Rögtön egy 2,07 colos képernyővel igyekszik magára vonni az érdeklődők figyelmét, a fényes AMOLED panel remek felbontással szolgál és nagyon vékony káva szegélyezi. Ennek köszönhető, hogy csak 41,1 mm széles – a korona nélkül.
Egész nap folyamatosan követi a felhasználó életjeleit a Redmi Watch 5, minden eddiginél pontosabb pulzusméréssel, hatékonyabb alvásfigyeléssel, a nap közbeni alvási ciklusokat is fel tudja ismerni. Több mint 150 sportmódot támogat az óra, egyebek mellett az úszást is képes követni. 5 ATM víznyomást tud elviselni. Csak vízi sportokból 18 különböző opciót nyújt az okosóra.
Egy töltéssel akár 24 napig bírja majd a Redmi Watch 5, de az üzemidejét jelentősen fogja befolyásolni, hogy ki, miként használja. A termék kapott egy rendkívül fejlett GPS vevőt, ami nagyon jól jöhet a sportolók számára, azzal viszont számolni kell, hogy a pontos nyomkövetés gyakori igénybe vétele azért jelentősen csökkenti az üzemidőt. Lehet Bluetooth kapcsolatot használva telefonálni az órával, sőt mi több, csatlakoztatható hozzá fülhallgató, és így zenehallgatásban is partner lehet. Ha pedig arról van szó, diktafonként is használható.
A tok fémből készült, a korona rozsdamentes acél, a szíjakat pedig egy mozdulattal lehet cserélgetni bármikor. Nagyon széles választékot nyújt szíjakból a vállalat, és minden bizonnyal az utángyártott megoldásokból sem lesz hiány. A szíjakhoz és a felhasználók stílusához, öltözetéhez igazítható a digitális számlap, ezeket külön alakítani is lehet, van lehetőség egyik-másik dizájn esetén a kiosztás módosítására.
Redmi Buds 6 és Buds 6 Pro
A Redmi Buds 6 páros különlegessége, hogy árkategóriától függetlenül több hangkeltő található bennük. Ez egyáltalán nem általános még a drágább fülhallgatók esetében sem, ennek köszönhetően igazán széles hangtartományt képesek megszólaltatni a termékek. A Buds 6 eseténben a felszín alatt egy 12,4 és egy 5,5 milliméteres hangkeltő dolgozik össze, a Buds 6 Pro pedig ennél is komplexebb, abban már egy 11 milliméteres driveren felül kettő darab 6,7 milliméteres egység munkálkodik.
Az élmény növelése érdekében zajos környezetben is zavartalanul lehet majd a dalokat hallgatni, hála a fejlett aktív zajcsökkentésnek. Már az olcsó Redmi Buds 6 is 49 dB hatékonyságra képe, a Buds 6 Pro pedig 55 dB-t tud. Több szinten lehet szabályozni, hogy mennyire szűrjék a külső hanghatásokat. A drágább füles a Xiaomi egyik legjobb ANC eljárását vonultatja fel a 4kHz-es sávra is kiterjedően.
Mindkét készülék támogatja a virtuális térhangzást, a Redmi Buds 6 Pro pedig ezt még egy fejmozgás követéssel is megtoldva, így azzal igazán érdekes lehet például megfelelő koncertfelvételek lejátszása. Az eszközök kínálnak integrált hangszínszabályozót, és a magasabb árkategóriát célzó szerkezetnél az EQ-t már a Xiaomi Acoustics Lab hangolta.
Lényeges különbség még a fülhallgatók között, hogy a Redmi Buds 6 Prónál számolhatnak a felhasználók LDAC támogatással és Hi-Res Audio Wireless minősítéssel. Ennek köszönhetően alkalmas lesz lossless hanganyagok fogyasztására is. Hívások alkalmával is van hatékony zajcsökkentés, és ezen a ponton külön kiemelte a cég a szélzaj szűrését, amit a Redmi Buds 6 32 km/k-ig, a Buds 6 Pro pedig 43 km/h-ig tud megoldani.
Az üzemidő viszonylag hasonlóan alakul, egy kicsit ebből a szempontból még jobb is a Buds 6. Az olcsóbb füles 10 órát bírhat egy töltéssel és 42 óra a maximális üzemideje a tokba épített telepet kihasználva, a Buds 6 Pro pedig 9,5 órán át húzhatja szünet nélkül a nótát, összesen pedig 36 órás teljesítmény sajtolható ki belőle.
Korábban mindegyik eszközzel találkoztunk már, szó esett arról, hogy milyen fejlesztéseket tartogat a Redmi Watch 5, a Redmi Buds 6 Pro, valamint a Redmi Buds 6. Akiknek felkeltette az érdeklődését valamelyik termék, a korábbi híreinkben részletesebb képet kaphatnak ezek képességeiről.