ELEMZŐK SZERINT DRÁGULÁST HOZ AZ IPHONE 15 PRO SZÉRIA

Sok év után kúszhat fentebb a készülékek ajánlott fogyasztói ára az USA-ban is, az előállítási költségek emelkedése miatt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. júl. 10. 10:41
Elemzők szerint drágulást hoz az iPhone 15 Pro széria

Érezhető áremelkedést követően kerülhet a boltok polcaira az Apple következő csúcsmobilja, az iPhone 15 széria Pro Max jelzővel illetett változata. A hongkongi Haitong International Tech Research kiemelt elemzője, Jeff Pu számolt be erről, és azt is megerősítette, hogy a mobilnak lesznek exkluzív funkciói.

Az Apple az iPhone Pro modelleket az elmúlt időszakban ugyanolyan áron indította el az Egyesült Államokban. Persze mi, a romló forint és a rizikósabb gazdasági helyzet miatt már egyébként is tapasztalhattunk áremeléseket, de Amerikában ez eddig nem volt jellemző.

Az iPhone X 2017-ben 1000 dolláros áron jelent meg, és azóta ez a vonulat folyamatosan kitartott az 1000 dolláros kiindulási alap mellett, az iPhone 14 Pro is ennyibe kerül.

Jeff Pu azonban arról adott hírt, hogy az iPhone 15 Pro, valamint a 15 Pro Max is többe kerül majd, mint a jelenlegi modellek. Az iPhone 15 Pro esetében nem tért ki arra, hogy mekkora lehet az áremelés mértéke, és az iPhone 15 Pro Maxnál sem esett erről szó. Az 1000 és 1100 dolláros mobilok ára valószínűleg globálisan is emelkedhet, bár azt hozzá kell tenni, hogy az európai árakat az Apple már egyébként is az egekbe emelte. Az 1100 dolláros iPhone 14 Pro Max a németeknél 1450 euró, itthon pedig 630 ezer forint.

Nem tudni, hogy mekkora lesz az áremelés, az az iPhone 15 Pro Max esetében lesz ez a lépés a leginkább indokolt. Ott ugyanis az Apple exkluzív fejlesztéssel készül. Korábban már volt erről szó, és Jeff Pu beszállítói információk alapján megerősítette, hogy a fejlesztők itt először alkalmazni fognak periszkópos optikával ellátott kamerát. Ez az egység szolgál majd arra, hogy a távolabbi témákat az eddiginél magasabb minőségben lehessen a mobillal megörökíteni. Jövőre az iPhone 16 Prónál is jöhet már ilyen megoldás, de idén a 15 Pro Maxra kell majd annak benevezni, aki a legjobb fotós képességeket akarja zsebre tenni.

Galéria megnyitása

Ez a komponens biztosan növelni fogja az előállítási költséget. De nemcsak a kamerára lehet majd ezúttal többet költeni. Az Apple állítólag a következő A szériás rendszerchipet már a TSMC következő generációs gyártási eljárását kihasználva alkotta meg, és ez belső információk szerint borzasztóan sokba kerül. A rendszerchip eddig is egy drága alkotóeleme volt az iPhone-oknak, és a 15 Pro modellekre ez még inkább igaz lesz.

Továbbá elvileg egy új kijelző is színre lép majd, ami ugyancsak felfelé hajthatja a termékek árát. Valamint a legújabb pletykák szerint a vállalat akkumulátorból is lényegesen nagyobb kapacitásúakat fog alkalmazni ezúttal. A kapacitásnövekedés pedig valószínűleg technológiai újításoknak is betudható majd, szóval a telep is érezhetően költségesebbé válhat. Bár jelen állás szerint ezt már az összes iPhone 15 meg fogja érezni.

Arról is beszélt Jeff Pu, hogy az iPhone 15 széria tömeggyártása augusztus elején indulhat majd be, és a gyártókapacitás gyors felfutására kell számítani. Az elemző szerint idén az Apple 84 millió példányban tudja majd értékesíteni az új modelleket, és a két Pro kivitel lesz a legnépszerűbb az előrejelzések szerint. Ha hozza a termékcsalád a várt számokat, akkor 12%-kal túlteljesíthet az iPhone 14 generáción.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2023. júl. 11. 10:43
#5

Váleményem szerint a címben szereplő megállapításhoz nem kell szakértő. Annak a bizonyos szakértőnek a bére kidobott pénz volt; ezt bárki tudhatja, aki olvas híreket.

Resike
Resike
2023. júl. 10. 19:35
#4

Oszt még periszkóp sincs rajta!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. júl. 10. 18:55
#3

Soha nem vettem ájfónt, soha nem is fogok venni, de ha ingyen adnák, akkor se kéne.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. júl. 10. 21:17

@axe Nagyon szívesen! :D

pdx006
pdx006
2023. júl. 10. 17:32
#2

Kit érdekel, mindig 30 ezerért tankolok, és mindig 80 ezerért veszek telefont, azt viszont legalább 5 évente. Nem tudnak ezek már semmi újat mutatni legalábbis ami értelmes vagy hasznos.

uwu
uwu
2023. júl. 11. 10:40

@pdx006  A legtöbb ember így van ezzel, de attól még elég jó fogyasztói bázisa van az almás cuccoknak, tehát sok embert érdekel. Mellesleg engem sem írdekel, bár nálam kicsit magasabban van a léc, de még mindíg messze az almától.

Grador
Grador
2023. júl. 10. 15:42
#1

Kíváncsi leszek itthon mennyivel lesz majd drágább, mert az USA ára, a +$100 netto az nem egy óriási árnövekedés, de ez lesz nálunk minimum 50-60.000Ft plusz, ahogy a kereskedőknél szokott lenni

axe
axe
2023. júl. 10. 18:18

@Grador  nem tudom te eddig hol értél, de nem +100 meg ilyenek, hanem 2x szorzó van

Vissza az oldal tetejére