Az idei évben öt különböző iPhone jelent meg, és a kínálatban történt egy fontos változás az eddigi rutinhoz képest. A következő években pedig folyamatosak lesznek a változások, nem áll be a cég egy olyan fejlesztési ütembe, ami az elmúlt években tapasztalható volt.
Az idei évben teljesen új modell lett a kínálatban az iPhone 16e, valamint az iPhone Air is. A legfrissebb pletykák szerint ezek a továbbiakban szerves részét fogják képezni a palettának, de más termékeknél számítani kell változásokra.
A Weibón egy ismert kínai szivárogtató arról adott hírt, hogy a belső forrásai szerint 2026 tavaszán érkezik majd az iPhone 17e okostelefon, ami jelentős részben az iPhone 16e alapjait fogja kölcsön venni. Marad majd a 6,1 colos, 60 Hz-es működésre képes OLED megjelenítő, és továbbra is csak egyetlen kamera lesz a hátán.
A friss beszámoló megerősíti a korábbi pletykákat, a hajtogatható iPhone kapcsán. 2026 második fele már érdekesebben fog alakulni, miután ősszel színre léphet a Galaxy Z Fold és a Honor Magic V ellenfeléül szánt hajtogatható iPhone. Ettől függetlenül elvileg ugyanúgy négy mobiltelefont fog bemutatni az Apple, az iPhone 18 nem fog frissülni 2026 második felében. Az iPhone Air második generációja és az iPhone 18/18 Pro páros mellett fog színre lépni az „iPhone Fold”.
A hajtogatható iPhone kapcsán újabb pletyka, hogy nagyjából 20 százalékkal lesz majd vékonyabb, mint az iPhone Air. A készülék kinyitott helyzetben 4,5-4,8 milliméter vastag lehet majd, míg összehajtott állapotában 9-9,5 milliméter körül alakulhat a mérete. Voltak már hasonló pletykák a különleges készülék méretét illetően, és ezek nagyjából összhangban vannak. A piacon levő készülékekhez képest ezekkel az idomokkal nem lenne kiemelkedő a termék, de arra nem is igazán lehetett számítani, hogy az Apple mindenkinél kecsesebb konstrukcióval hozakodna elő.
Minden jel szerint a 2027-es év már érdekesebben fog indulni, ugyanis tavasszal az iPhone 18e érkezésével együtt futhat be az iPhone 18 is. Elképzelhető, hogy az Apple már azért tervezett az idei évre egy jelentősen frissített iPhone 17 modellt, hogy a szokásos modellciklusnál hosszabb ideig legyen képes helytállni.
2027-ben lesz az iPhone 20 éves, és ennek megünneplésére az Apple teljesen új csúcsmodellekkel készül. Nem tudni még, hogy ezek milyen felépítéssel rendelkeznek majd, egy dolog azonban már biztosnak tűnik: nem iPhone 19 Pro és 19 Pro Max néven jönnek majd. Hogy milyen megnevezést alkalmazhat majd a cupertinói alakulat, azt nem tudjuk, de a 10. évfordulós modell annak idején ugyebár az iPhone X volt.
A jubileumi iPhone-ok mellett a friss információk szerint érkezni fog a harmadik generációs iPhone Air, ahol a tervezők továbbra is arra fognak törekedni, hogy a lehető legkecsesebb konstrukcióval rukkoljanak elő. Valamint rajthoz áll majd az iPhone Fold 2 is, ami már az első hajtogatható mobillal szerzett tapasztalatok szerint lesz továbbfejlesztve, tökéletesítve.
Az utóbbi hónapokban már minden pletyka arról szólt, hogy az Apple egy dinamikusabb fejlődési szakaszába lépett, és mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy ez milyen hatással lesz a teljes mobilpiacra. A cupertinóiak versenytársai is másabb ütemben jelenthetik majd be az újdonságaikat, és igazodhatnak a cég által is formált fejlesztési trendekhez. A Galaxy S25 Edge például már vélhetően annak köszönhetően született meg, hogy kiderült, hogy az Apple is készült az iPhone Air bevezetésére.