Egymilliárd éves, gombaszerű élőlények maradványait találták meg

Ha a felfedezés megerősítést nyer, az jelentősen átírhatja a földi élővilág történetét, a gombák ugyanis mind a növények szárazföldre településében, mind az állatok felemelkedésében komoly szerepet játszottak.

Egymilliárd éves, gombaszerű élőlények maradványait találták meg

A gombák az ökoszisztéma kulcsszereplői, és már jóval azelőtt is azok voltak, hogy az első állatok megjelentek volna a színen. Hogy mennyivel korábban bukkantak fel a gombák, azt senki sem tudja pontosan, de egy új lelet azt sugallja, hogy 1 milliárd évvel ezelőtt már léteztek, holott eddig a legkorábbi hasonló lelet 500 millió évvel későbbi volt. A Kanada sarkvidéki részéről előkerült mikrofosszíliák gombafonalara emlékeztető szálakból álló, meglepően összetett struktúrákat tartalmaznak, és kitint is hordoznak, ami a rovarokon és a halakon kívül a gombák sejtfalában is megtalálható.

A fosszíliákat egy belga kutatócsoport találta meg a Grassy Bay formáció nevű területen, amelynek kőzetei alacsony hőmérsékleten és nyomáson formálódtak, ezért a bennük található biológiai maradványok meglepően jó állapotban őrződtek meg. A kőzetekből vett mintákat elektronmikroszkóppal tanulmányozták, így akadtak rá a fonalas struktúrákra. Maguk a fonalak gömbökben végződnek, és kisebb, szeptumokkal elválasztott  egységekre tagolódnak, hasonlóan a mai gombák hifájához.

Galéria megnyitása

A fosszíliák egy 1 milliárd éves rétegből kerültek elő, és mivel ahogy már említettük, kitint is tartalmaznak, a kutatók szerint jó eséllyel valóban a gombák egyik korai képviselőjéről lehet szó – bár akadnak olyan szakértők is, akik erről egyelőre nincsenek teljesen meggyőződve. A fajt az Ourasphaira giraldae névre keresztelték.

Ha valóban korai gombákról van szó, az azért nagyon meglepő, mert az ezelőtt ismert legkorábbi gombafosszília 450 millió éves. A mutációs rátán alapuló családfamodellek pedig ezelőtt 740 millió–1,06 milliárd évvel ezelőttre teszik a gombák kialakulását, de ezek szerint az 1 milliárd évvel ezelőtti gombák még csak egysejtűek lehettek, és semmiképpen nem alkothattak annyira bonyolult struktúrákat, mint ami a most bemutatott fosszíliákat jellemzi. Az új eredmények viszont azt sugallják, hogy a gombák ennél jóval korábban megjelenhettek.

Ami azért is érdekes lehet, mert a gombák lebontó organizmusokként kulcsszerepet játszhattak abban, hogy a szárazföldet élhetővé tegyék a többsejtű élőlények számára. Elméletileg a gombák indították be a növények szárazföldre települését, ami az eredmények tükrében még korábbra tolódhat. De az új leletek az Opisthokonta csoport felbukkanását is minden eddiginél korábbra tolhatják, ami pedig azért izgalmas, mert ez a rendszertani csoport a gombák mellett az állatokat is magába foglalja.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap