Shop menü

BEFUTOTT AZ ANDROID 14 ÚJABB BÉTÁJA, EZZEL ÚJ SZAKASZBA ÉRT A FEJLESZTÉS

A Google nagyon jól halad, kevesebb mit egy hónap alatt sikerült összehozni a mostani frissítést, így a rendszer elkészülése is korábbra várható.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Befutott az Android 14 újabb bétája, ezzel új szakaszba ért a fejlesztés

Nincs egy hónapja, hogy a Google I/O lezajlott, és annak keretében a vállalat hivatalosan is bejelentette az Android 14 operációs rendszert, valamint elérhetővé tette a második béta kiadását. Most pedig arról számolhatunk be, hogy már itt az Android 14 béta 3, és ismét egy lépéssel közelebb értünk az új rendszer elkészüléséhez.

Az Android 14 ezzel a frissítéssel a platform stabilitási szakaszba lépett. De mit is jelent ez? Nos, arról van szó, hogy innentől kezdve a Google már nem hajt végre olyan változtatásokat, amik az új API-k működésére hatással vannak. Tehát innentől kezdve a fejlesztők elkezdhetnek ezzel aktívabban dolgozni, beépíthetik az applikációikba, a továbbiakban a Google ezeket már véglegesnek tekinti. Az újításokat már magabiztosan integrálhatják a partnerek.

A következő két hónapban nyugodtan felkészülhetnek az új operációs rendszer indulására, lesz elég idő a harmadik féltől származó alkalmazások alapos tesztelésére, a szükséges frissítések előkészítésére.

Galéria megnyitása

Jelentős újítások itt már nincsenek, de azért vannak fejlesztések. Például az Android 14 harmadik bétája hozott egy új töltés indikátort, és több színárnyalat áll majd rendelkezésre az ikonok és egyéb képernyőelemek témázásakor. Néhány gomb is változott, ívesebb grafikát kapott a képernyőmentés létrehozásakor felbukkanó két kezelőszerv, és könnyebben elérhető majd az a szekció, ahol a felületi beállításokat el lehet érni.

A Material You grafikus felhasználói felülethez köthetően néhány kapcsoló más nevet kapott, vagy változott a hozzátartozó leírás, hogy egyértelműbb legyen. A gesztusvezérlésnél megjelenő grafikák is módosultak, illetve kapnak ezek egy új tutorialt, hogy könnyebben kitanulhassák az emberek a működését. A testre szabási lehetőségek tovább bővültek a lezárt képernyő esetében, már egészen különleges opciók is lesznek itt. A betűk méretezésénél lesz akár 200%-os opció is.

Galéria megnyitása

Megjelent már itt nyomokban az Emoji Wallpaper app, amivel hangulatjelekből lehet háttérképet „építeni”, és elérhető a Cinamtic Wallpaper opció is, amivel pedig nagyon látványosan animált hátterek hozhatóak létre gépi tanulással, szimpla képekből. Itt kiemelte a Google, hogy az animált képek alkotása a fotókból mindig a készüléken zajlik, nem küld adatokat távoli szerverre az Android, nem kerülhetnek a képek rossz kezekbe.

Az Android 14 megjelenését illetően nem adott meg behatárolt időpontot a Google előzetesen, de valamikor augusztusra esedékes ez. Azt is figyelembe véve, hogy mennyire jól haladt az utóbbi időben a különböző fejlesztési mérföldkövek elérését illetően a cég, akár az is elképzelhető, hogy már augusztus elején befuthat az újdonság.

Galéria megnyitása

A főverziós frissítésből elsőként részesülő okostelefonok között a legújabb már a Pixel 7a lesz, amit a Google most dobott piacra. Ezt azért említjük meg így külön, mert az aktuális Android 14 béta 3 már erre is elérhető, a korábbi kiadásokhoz még nem volt hozzáférés az új készüléknek. Ezen felül a Pixel 4a (5G), a Pixel 5 és 5a, a Pixel 6 és 6 Pro, valamint a Pixel 6a, továbbá a Pixel 7 és 7 Pro modellek támogatottak. Idővel pedig az Android Beta programban résztvevő készülékekre is telepíthető lesz ez a kiadás.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére