AZ ÍREK SEM BÍRJÁK MÁR ÁRAMMAL AZ ADATKÖZPONTOKAT

Több nagy vállalat fejlesztései tervét kellett parkolópályára állítania a hatóságoknak, hogy megelőzzék a bajt, és azt a helyzetet, ami Londonban kialakult.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. aug. 27. 6:04
Az írek sem bírják már árammal az adatközpontokat

Globálisan nagy tempóval szaporodnak az adatközpontok, ahogy egyre több szolgáltatás támaszkodik ezekre, de egyre több olyan hírt lehet hallani, hogy az energiaellátó hálózatok egyszerűen már képtelenek a lépést tartani ezzel a fejlődéssel. Az infrastruktúra kezd szűk keresztmetszetet képezni a jól frekventált helyeken.

Az áramhiány a nagy adatközpontok környezetében egyre égetőbb probléma, főleg a nyári hónapokban. Idén már több olyan jelentős leállás is volt, ami részben annak köszönhetően alakult ki, hogy a megnövekedett hűtési terhelés miatt áramkimaradás lépett fel. A városok jelentős bevételeket tudnak abból elérni, hogy helyet biztosítanak az adatközpontoknak, és ezek sok magasan képzett munkahelyet hoznak létre, de már vannak olyan helyek, ahol nagyon komoly gondok alakultak ki a meggondolatlanul osztogatott engedélyek miatt.

Londonban például vannak olyan területek, ahol már a lakóházak és ingatlanok fejlesztését kellett korlátozni, mert az adatközpontok olyan energiaéhesek lettek, hogy egyszerűen már nem tud az infrastruktúra minden igényt kiszolgálni. Éppen azért az írek most minden jel szerint úgy döntöttek, hogy megpróbálják megelőzni a bajokat, és már most behúzzák a féket. Az esetleges áramhiány kialakulása miatt elutasították a Microsoft és az Amazon terveit is az új adatközpontok létesítésre vonatkozóan.

Galéria megnyitása

A The Times hozta le azt a jelentést, ami a kútba esett fejlesztésekről szól. A beszámoló szerint nagyjából 2 milliárd eurónyi fejlesztést kellett azért felfüggeszteni, mert az ország saját áramszolgáltatója aggodalmát fejezte ki, és szigorú feltételekhez kötötte a projektek megvalósulását. Az EirGrid névre hallgató állami közműszolgáltató arról beszélt a napokban, hogy már jelenleg is sok hatalmas adatközpont található Írország területén, melyeknek a kiszolgálása jelentő terhet jelent a teljes infrastruktúrára nézve. Éppen ezért kénytelenek voltak beavatkozni az újabb terjeszkedési tervek esetében.

A hálózat néhol már most is a határokon üzemel bizonyos helyzetekben. Az pedig, hogy újabb engedélyeket adnának ki, veszélybe sodorhatná a szolgáltatás stabil működését, és beláthatatlan következményekkel járna jelenleg. Persze az EirGrid folyamatosan fejleszti a rendszerét, és a jövőben létrejöhet egy olyan háttér, ami újra megadja a lehetőséget az adatközpontok terjeszkedésének, újabb üzemel létrejöttének.

Galéria megnyitása

A Microsoft és az Amazon számíthatott arra, hogy nem fog simán zöld utat kapni az adatközpontok építésére. Ugyanis a hírek szerint az EirGrid már egy évvel ezelőtt megkongatta a vészharangokat. Már tavaly arról beszélt az állami kézben levő közműszolgáltató, hogy a kiemelkedő terhelés problémát okozhat, éppen ezért a további kapacitásbővítést szeretnék megfékezni. Ráadásul már hónapok óta nem adnak ki olyan nagyfogyasztók számára csatlakozás engedélyt, mint például a szóban forgó adatközpont, nagy IT létesítmények.

Korábban még azért élhetett a remény az Amazonnál és a Microsoftnál, mert az a hír járja, hogy néhány korábban megkötött megállapodás és meghatározó partner esetében még kivételt tehet az EirGrid, de az elmúlt hónapok eseményeit figyelembe véve inkább úgy döntött, hogy senkivel sem kivételezik, mindenkire kiterjeszti a moratóriumot. Sokat nyomott a latban az is, hogy rendkívül szélsőséges időjárás volt idén, ami extra terhet jelentett az áramhálózatokon.

Galéria megnyitása

Belső információk szerint az írek döntése nyomán az Amazon és a Microsoft is máshol próbál szerencsét, nem tesznek le a terjeszkedési vágyaikról. Az a hír járja, hogy az Amazon Londont veszi célba, annak ellenére, hogy ott már most is nagyon rossz a helyzet. Valószínűleg egy most még kevésbé terhelt városrészen próbál majd helyet „találni” magának. Ami pedig a Microsoftot illeti, nála több opció is terítéken van, Frankfurt vagy Madrid is lehet az új helyszín, de nála is felmerült London is.

Állítólag a Microsoft minden áron szerette volna átvinni az új adatközpont létesítéséről szóló kezdeményezését, de szilárd falakba ütközött. Ha az új adatközpontok csúszni fognak, adott esetben ezek miatt a fejlődés is lassulhat, hiszen így nem tudnak a nagy vállalatok az előzetes terveknek megfelelően bővíteni és fejleszteni, kevesebb partnert képesek kiszolgálni, mint amivel eredetileg kalkuláltak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

62 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
manbali82
manbali82
2022. aug. 28. 20:06
#5

Szánalmas amit a multinacionális nagyvállalati háttérhatalmi elit, a fegyverlobbi, a bankszektor és az általuk lefizetett/megzsarolt kormányok nyomnak 2022-ben...

Milyen civilizáció vagyunk mi???!! Még a szükséges áramot sem tudjuk előállítani?!

BAzd annyi naperőmű lehetne pl. a szaharában, hogy az beszarás... no mega tóriumos atomerőművek a világ bármely országában dögivel üzemelhetnének, az urándúsítás veszélye nélkül....

és szinte 100% zöld energia lenne, de hát a klíma szétkúrása is az egyik főcél!

Még csak véletlenül sem megrendezett ez az egész... és szánalmas hogykb. az emberek többsége bekajálja, és szépen belenyugszik majd még abba is ami hamarosan következik...

Dragon3k
Dragon3k
2022. aug. 29. 22:09

@manbali82 Az ne is zavarjon, hogy a ckkben nem az áram előállításával van a gond, hanem a hálózattal, amin eljut A-ból B-be.

Resike
Resike
2022. aug. 28. 14:10
#4

Mindjárt jönnek az áramár tagadók hogy 36 forint van a számlára nyomtatva nem lehet hogy 250 forintba kerül egy kWh...

Resike
Resike
2022. aug. 28. 23:20

@axe És ezt a baromságot melyik seggféltekédből húztad ki?
https://euenergy.live/
Mindenki aki nem pirosba van rengeteg atomkapacitással rendelkezik. Svédeknek úgy van hatszor több atomerőműve hogy ugyanakkora a lakossága mint abszurdisztánnak...

Pár napja a sajtó meg a fél világ összeszarta magát a 600 eurós ártól, most 800-nál tartunk és még messze nincs tél.

Bihus
Bihus
2022. aug. 28. 0:49
#3

Szerintem semmiből nem állnak feltételekhez kötni ezeket a beruházásokat. Az adatközpontok áramfogyasztásával teljesen egyszerű kalkulálni, aki jönni akar, az ruházzon be az energiatermelésbe.

Ha igaz az, hogy a nagy meleg miatti fokozott légkondi-használat miatt volt áramkimaradás nyáron, hát erre a világ legkézenfekvőbb megoldása a napelem. Az pont nyáron, nappal termel a legtöbbet, amikor a klímát működtetni kell.

Végeredményben áthidalnák a nyári csúcsot, és az adatközpontok meg jobban kiegyenlítenék az éjszakai fogyasztást, mindenki jól járna.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. aug. 29. 11:50

@Bihus Azért mennek oda mert olcso. Ezen kivul nem létezik egyetlen egy indok se, hogy bárki is egy efféle noname országba menjen, az adócsaláson kívűl. Persze megmelhetik az adókat, aztán ne csodálkozzanak, ha eltunnek a cégek és az ország megy a sülyesztöbe.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. aug. 27. 16:47
#2

Érdekes, hogy a bányászokra mindenki vasvillát ragadott, ezeket a senkiháziakat meg itt mosdatjátok :D Pont ugyanakkora szüksége van a világnak az Amazonra, Googlera, Facebookra mint az ETH bányászokra. Semekkora.

Bihus
Bihus
2022. szept. 5. 20:07

@Resike a kamion 40 tonna, itt meg 1500-1800 kilókról beszéltünk. Semmi extra nem fog történni az utakkal, kb. kimutathatatlan.

Különben nincs elfelejtve, de legtöbbször pl. a fokozott gumikopást szokták emlegetni a nagyobb tömeg miatt.

Engem azért zavar az SUV trendi, mert a fogyasztást növeli direktben.

martinair
martinair
2022. aug. 27. 14:28
#1

Csak egy gondolat: ...Az érintett nagyvállalatok miért nem finanszírozzák az energiaellátás bővítését? A MS vagy Amazon simán beszállhatna egy új szélerőmű, stb... finanszírozásába, akkor nem látná úgy a laikus, hogy csak a szokásos "profit optimalizáció" miatt akarnak az írekhez menni.

Ha nincs áram az cumi, de ezek a vállalatok pont simán ki tudnának fizetni egy erőművet. A szolgáltató is jól járhat, ők meg jöhetnek az adóparadicsomba.

Bihus
Bihus
2022. szept. 4. 23:41

@Resike igen, én teljesen komolyan gondolom, hogy nem muszáj életed végéig ugyanazon a helyen lakni. Főleg, ha hátrányokat szenvedsz el miatta.

Ez mindenkinek a saját döntése.

Vissza az oldal tetejére