Androidra is megérkezett a VRMark

A PC-s alkalmazás végre Androidra is elérhetővé vált, így alaposan letesztelhetjük, mire képes mobileszközünk, ha VR tartalmak futtatására kerül a sor.

Androidra is megérkezett a VRMark

A Futuremark áprilisban nevet váltott, így az anyavállalat, az UL után az UL Benchmarks nevet vette fel, tesztprogramok terén azonban nem történt változás, minden szoftver elérhető maradt. Azóta túl sok esemény nem történt, ám a napokban megjelent egy új VRMark kiadás, ami ezúttal már nem az asztali számítógépeket és a noteszgépeket, hanem az Android alapú eszközöket veszi célba.

A mobil VRMark három tesztből áll, amelyek különböző szobákban játszanak és különböző nagyságú terhelést jelentenek a mobileszközök számára. Az első az Indigo Room, ami alacsony terhelést ró az első generációs Daydream eszközök vállára, így leginkább az aktuális VR szoftvergeneráció követelményeit lehet vele ellenőrizni. A második teszt, vagyis a Purple Room ehhez képest már sokkal nagyobb erőforrás-igénnyel rendelkezik, ami néhány mobileszköz esetében túlmelegedést és teljesítménycsökkenést is okozhat, ha egynél többször futtatjuk le egymás után. Ez a teszt szintén az első generációs Daydream eszközöket veszi célba. A harmadik teszt, vagyis az Amber Room még magasabbra helyezi a lécet, így azok a mobileszközök, amelyek az első két szobán gond nélkül végig mentek, a harmadik szobában térdre kényszerülhetnek. Ez a szoba már a következő generációs mobil VR tartalmak igényeihez igazodik.

Galéria megnyitása

A három szobán felül három további tesztmód is rendelkezésre áll. Az úgynevezett Peak Mode rövid ideig tartó maximális terhelést jelent, így kideríthető, mekkora teljesítményre képes a mobileszköz, míg néhány másodperc után túl nem melegszik. A folyamatos hosszú távú teljesítmény vizsgálatára is van egy tesztmód, ami a Sustained Mode nevet kapta. A harmadik teszt már az Experience Mode nevet viseli, lényege pedig az, hogy rajta keresztül meg lehet nézni, mire képes az adott mobil élesben, sisakban. A teszteredményeket akár más eszközök eredményeivel is összehasonlíthatjuk.

A VRMark kétféle kiadásban válik elérhetővé: az alapváltozat ingyenes, a Professional Edition azonban fizetős lesz. Utóbbiban a fentebb felsorolt tesztek mindegyike helyet kap, sőt, még a tesztek hosszát is megadhatjuk benne, Sustained Mode esetén pedig a becsült akkumulátoros üzemidőről is tájékoztatást ad. A normál változat, vagyis az ingyenes VRMark for Android app ehhez képest csak arra ad lehetőséget, hogy kipróbáljuk a Peak Mode-ot az Amber Room-ban, maximum 10-szer futtassuk egymás után a Sustained Mode-ot a Purple Room-ban, valamint szabadon barangoljunk az Experience Mode segítségével az Indigo Room-ban, de utóbbiban már nem futtathatunk tesztet.

A VRMark for Android már elérhető a Google Play Store kínálatából. A leírás szerint futtatásához Android 7.0-s vagy újabb operációs rendszerrel és legalább 1 GB-nyi rendszermemóriával ellátott eszköre van szükség, ami ARM alapú SoC egységgel rendelkezik. Az alkalmazást innen lehet letölteni. Futtatásához nem szükséges VR Headset, de igény esetén azzal is használható.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward