Shop menü

ANDROID 14 FRISSÍTÉSI LISTÁT ADOTT KI A MOTOROLA

A Moto már az olcsóbb mobilokat is Android 14 rendszerrel dobja piacra, de a frissítésekkel mégis el van maradva.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Android 14 frissítési listát adott ki a Motorola

Jobb későn, mint soha – tartja a mondás, és a Motorola is így lehetett ezzel, hogy még csak most adott tájékoztatást annak kapcsán, hogy mely okostelefonjai fognak főverziós frissítésben részesülni. A tavaly bejelentett Android 14 aránylag sok készülékre lesz telepíthető, de az kérdéses, hogy mikor.

Az androidos gyártók között az Android 14 esetén minden eddiginél nagyobb szakadék alakult ki. A Samsung már több mint 50 készüléket frissített és az Oppo is jól teljesít ezen a fronton, miközben a Xiaomi még alig kezdte el a folyamatot, és a Motorola is csak most adott ki egyáltalán arról szóló listát, hogy mely készülékeinél érdemes az aktuális Android érkezésére számítani.

Galéria megnyitása

A Motorolánál egyébként az is érdekes, hogy a cég már tavaly decemberben adott ki olyan középkategóriás mobilt, ami az Android 14 rendszerrel jött, de ez sem általános, miközben a Samsung már az összes újdonságát ezzel indítja el. Különösen kínos a Motorola lemaradás a felsőkategóriában, de a mostani frissítési lista már legalább ad némi iránymutatást a tulajdonosoknak, hogy mire számítsanak. Így fest jelenleg a frissítési lista:

Az Android 14-re váró Motorola Razr modellek:

  • Motorola Razr 40 Ultra (Razr+ 2023)
  • Motorola Razr 40 (Razr 2023)
  • Motorola Razr 2022

Az Android 14-re váró Motorola Edge modellek:

  • Motorola Edge+ 2023
  • Motorola Edge 2023
  • Motorola Edge 40 Pro
  • Motorola Edge 40
  • Motorola Edge 40 Neo
  • Motorola Edge 30 Ultra
  • Motorola Edge 30 Pro
  • Motorola Edge 30 Fusion
  • Motorola Edge 30 Neo
  • Motorola Edge 30
  • Motorola Edge+ 2022
  • Motorola Edge 2022
  • Motorola Edge+ 5G UW 2022

Az Android 14-re váró Moto G szériás mobilok:

  • Moto G Stylus 5G (2023)
  • Moto G Stylus (2023)
  • Moto G 5G 2023
  • Moto G Power 5G 2023
  • Moto G84 5G
  • Moto G54
  • Moto G73 5G
  • Moto G53 5G
  • Moto G23
  • Moto G14

Egyelőre összesen 26 okostelefon nevét emelte ki a vállalat, de más készülékek is részesülhetnek idővel az Android 14-ből.

Fontos, hogy ez a lista nem teljes és végleges. Moto E szériás okostelefon például egyáltalán nem került felsorolásra, de azoknál is lehet arra számítani, hogy lesz frissítésre kerülő modell. Ezen felül a Moto G termékvonalnál is biztosan foghíjas a felsorolás. A tavalyi mobiloknál szinte minden esetben lehet bízni a frissítésben, és a 2022-es készülékek jelentős többsége is várhatja az Android 14-et. A fenti listában a Motorola ThinkPhone sem szerepel, de az garantáltan frissülni fog.

Galéria megnyitása

Azt nem közölte a vállalat, hogy a frissítések biztosítását mikor kezdi meg, de már van néhány modell, amire elérhető a béta kiadás. De túl nagy rendszert ezek között sem érdemes keresni egyébként. A Moto Edge 30 Ultra, a Moto Edge 30, a Moto G54, valamint a Moto G73 már frissíthető a béta kiadású Android 14 rendszerre. Szóval vannak itt csúcsmodellek és középkategóriás eszközök is, a Motorola Razreknél pedig nincs híre a frissítésnek.

A béták kapcsán azt hozzá kell tenni, hogy azokkal még lehetnek gondok, ezért nem javasolt az, hogy egy napi használatban levő készülékre telepítsék. Nem is túl régen az iPhone-oknál volt ebből nagyobb probléma, január elején az iOS 17.3 egyik bétáját a cég kénytelen volt visszavonni. Remélhetőleg hamarosan már a kész Motorola frissítések érkezéséről számolhatunk be.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére