Shop menü

ANAMORFIKUS LENCSÉT ÉS ÚJ SZÍNT KAPOTT A GOPRO HERO13 BLACK

Már hófehérben is megvásárolható lesz az akciókamera, ami akár még hasznos is lehet a felhasználók számára, de az igazán érdekes az anamorfikus optika.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Anamorfikus lencsét és új színt kapott a GoPro HERO13 Black

A GoPro nagyon nehéz helyzetben van, de próbál minél több bevételre szert tenni. Most éppen a cég megpróbál érvényesülni egy olyan HERO13 Black variánssal, ami nem fekete, hanem fehér színű testet öltött. Nagyon régen láttunk fehér akciókamerát a GoPrótól – és mástól is.

Tavaly szeptemberben mutatkozott be a GoPro HERO13 Black, és most a cég úgy döntött, hogy megvásárolhatóvá teszi az akciókamerát egy új színváltozatban. Fehérre festve is hozzá lehet majd jutni a továbbiakban a GoPro HERO13 Black-hez. A név nem változik, mivel a Black nem a termék színére utal. Az új szín a „Polar White” fantázianévre hallgat.

Nem példátlan az, hogy a GoPro utólag kiad egy fehér változatot a kamerájából, de eléggé ritkán kerül sor olyan akcióra. Legutóbb a HERO7 Black modellből volt fehér sok évvel korábban. Azt annak idején „Dusk White” fantázianéven indította el a vállalat, és limitált kiadásban volt elérhető. Ezúttal erről nincs szó, nem csak korlátozottan lesz elérhető a Polar White HERO13 Black.

Galéria megnyitása

A burkolat fehérre festése egy akciókamera esetén több szempontból is hasznos lehet. Ezek az eszközök hajlamosak a túlmelegedésre, nyáron pedig ez fokozott problémát jelent, mikor napon kell videózni. A nap a matt feketében pompázó burkolat miatt az akciókamerát még gyorsabban felforrósíthatja. A fehér ház viszont a nap miatt valamivel kevésbé fog melegedni. Emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy könnyebb észrevenni egy elejtett kamerát, ha az fehérben „világít” a természetben. A fekete készülék sokkal könnyebben szem elől téveszthető, ha véletlenül leesik menet közben.

Galéria megnyitása

A Polar White kivitelű GoPro HERO13 Black ajánlott fogyasztói ára megegyezik a fekete modellével, nem kell azért felárat fizetnie a vásárlóknak, hogy fehér akciókamerájuk legyen. Hivatalosan 190 ezer forintba kerül itthon a HERO13 Black, persze már ennél kedvezőbb áron is hozzá lehet jutni. Azt nem tudjuk, hogy a fehér modell a hazai kínálatban mikor fog megjelenni, de bízunk abban, hogy nem kell rá sokáig várni.

A fehér GoPro HERO13 Black variánsnál érdekesebb az új lencse, amivel különleges képi világot lehet teremteni. Az anamorfikus optika jelentősen eltorzítja a képet, és még a fényekkel is trükközni fog egy kicsit, hogy a felvételek még látványosabbak lehessenek. Ezzel a kiegészítővel az akciókamera 21:9-es szélesvásznú felvételeket lesz képes megörökíteni, a felvételeken megjelenő bokeh a megszokottól eltérő formát ölt majd. Ennél viszont látványosabb lesz, hogy megjelenik majd a lensflare effektus.

Galéria megnyitása

A nagyon látványos becsillanások tarkíthatják majd a HERO13 Black akciókamera felvételei, ami főleg olyankor jön majd ki, mikor a fényviszonyok egyébként is különlegesebbek. A felkelő és a lemenő napnál, esetleg lámpák fényénél a flare szépen meg fog jelenni. Fontos jellemzője az új lencsének, hogy próbálja majd a torzítást csökkenteni, a GoPro „minimális torzítást” emleget.

Galéria megnyitása

A GoPro ezt a fejlesztés valójában már szeptemberben bejelentett, csak most kerül a termék bevezetésre. Nem olcsón kelleti a bájait az Anamorphic Lens Mod, 130 dollárt kell érte kifizetni az egyesült államokban. Ugyanannyiba kerül, mint a Macro Lens Mod kiegészítő optika. Itthon ez utóbbi 60 ezer forint körüli összeget kóstál, így valószínűleg az anamorfikus lencséért is ennyit kell majd leszurkolnia a vásárlóknak, miután Magyarországon is elérhető lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére