A TSMC alapítója, Morris Chang a napokban dedikálta új életrajzi könyvét, amelyben élete legfontosabb eseményeit részletezi: az 1964 és 2018 közötti időszakot lefedő írás rengeteg érdekességre világít rá, egyebek mellett arra is, milyen kulcsfontosságú mozzanatok kísérték a TSMC útját addig, míg a vállalat azzá nem vált, amit ma oly sokan csodálnak az iparágon belül. Morris Chang nem rejtette véka alá azt sem, megvan a véleménye az Intel körüli eseményekről, amelyek közül a legutóbbi, a vállalat vezérének hirtelen és azonnali hatályú távozása igencsak nagy meglepetést okozott az iparágon belül.

Morris Chang úgy látja, az Intelnek igazából az AI és HPC piaci gyorsítókra, illetve magára a mesterséges intelligenciára kellett volna koncentrálnia az elmúlt évek folyamán, nem pedig arra, hogy a félvezetőiparban bérgyártói babérokra próbáljon törni. Ezzel valószínűleg arra utalt a tapasztalt cégalapító, aki sikerre vitte a TSMC-t a félvezetőipari bérgyártói szegmensben, hogy az Intel eddigi stratégiája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

Az Intel nem titkolt célja az volt, amikor az IDFM 2.0 stratégiát bejelentették, hogy négy éven belül öt node-ot szállítsanak le, lehetőleg stabilan és megfelelő ütemben, ezáltal visszatérhetnének a félvezetőipar élvonalába. Az eddigi stratégia nem pont úgy alakult, ahogy azt előre eltervezték, de azért még ott van a pakliban a 18A node is, amelynek kihozatali arányával kapcsolatban nemrégiben felröppent egy pletyka, ám ezt később Patrick Moorhead cáfolta, az Intel eddigi elnök-vezérigazgatója pedig megköszönte a kiigazítást és dicsérte a fejlesztőcsapat munkáját. A 18A node kapcsán egyelőre nem világos, mit hoz végül a jövő, az viszont biztos, hogy Morris Chang úgy látja, az Intel egyáltalán nincs könnyű helyzetben.

A TSMC alapítója úgy fogalmazott a sajtóeseményen Pat Gelsingerrel kapcsolatban, hogy „nem tudom, a stratégiája rossz volt, vagy jól hajtotta-e végre”, majd hozzátette, „az AI-hoz hasonlítva úgy tűnik, nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy félvezetőipari bérgyártóvá váljon. Természetesen most úgy tűnik, hogy inkább az AI-ra kellett volna koncentrálnia.”

Galéria megnyitása

Morris Chang kritikája igazából érthető, hiszen valószínűleg az Nvidia sikerére utal: a vállalat sokkal nagyobb árbevételt szerez abból, hogy AI gyorsítókat értékesít, mint a TSMC abból, hogy legyártja a hozzájuk való chipeket. Amennyiben az Intel is ezt az utat követte volna, és versenyképes AI gyorsítókkal rendelkezett volna, több pénzt tudott volna keresni, mintha másoknak gyártott volna különböző chipeket a modern csíkszélességekben rejlő lehetőségek kiaknázásával. Amennyiben az AI kapja a fő fókuszt, erre talán lehetett volna lehetőség, de a „volna” egy olyan dolog, aminek abszolút semmi hatása a jelenre, de ha a jövőben fel tudnak zárkózni az Nvidiára, az még sokat segíthet.

Ez legalább annyira kemény feladat lesz, mint az, hogy a félvezetőipari bérgyártói üzletágat sikerre vigyék, ugyanis a vállalat legfrissebb AI gyorsítója, a Gaudi 3 egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt hónapban arról érkezett hír, hogy nem sikerült tartani az idénre tervezett 500 millió dolláros célt, már ami az értékesítés volumenét illeti, ami a Gaudi AI 3 gyorsítókhoz kapcsolódó szoftveres hibák számlájára írható.

Morris Chang életrajzi kötetében egyébként szerepel egy érdekes történet is, ami az Intelhez kapcsolódik. A TSMC anno, még az 1980-as évek folyamán lehetőséget ajánlott az Intelnek, fektessenek a tajvani vállalatba, ám ezzel a lehetőséggel nem akartak élni, ami a dolgok mai állását elnézve elég nagy hiba volt.

Az Intel jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van. Morris Chang úgy fogalmazott, „Jelenleg sem stratégiájuk, sem pedig új elnök-vezérigazgatójuk nincs.”, majd hozzátette: „Mindkettőt megtalálni nagyon nehéz.”. Ezzel igazából össze is foglalta a vállalat vezetésére váró kihívásokat. Ütőképes vezért nehéz lesz találni, egyelőre még nem is született meg a végső döntés, de egy ígéretes jelöltről azért már érkezett hír. A stratégia átdolgozása még szintén nem került terítékre, így az sem világos, változtatnak-e valamin, és újult erővel indulnak-e az AI piacon. Idővel majd erre is fény derül. Az Intel pályafutása valamilyen formában biztosan folytatódni fog, ugyanis a vállalat túl nagy és fúl fontos ahhoz, hogy csak úgy elbukjon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BadDevil
BadDevil
2024. dec. 15. 11:31
#2

Vén majom...naná, hogy szerinte nem az ő irányukba kellett volna elmozdulni, hogy konkurencia legyenek (ismét)...utólag milyen okos mindenki. Ha ő is az lett volna, anno, amikor hatalmasat szívtak a 28nm-es csíkszélességgel, akkor megkímélhette volna a cégét is egy másfél éves kálváriától. Meg magát attól, hogy képmutatónak tűnjön most. Meg minket, a hülyeségétől...

marc23
marc23
2024. dec. 13. 20:30
#1

Miert algoritmust (tovabbra sem AI-rol beszelunk) tud irni az intel? Nem csak elbaszott hardver hibas cpu-i voltak, hanem voltak a multban szarul megirt szoftverei es firmverei is!

az intel felett eljart az ido! Regen tulsokaig ultek a nagy elonyukon es tulsokszor huztak le a sokadik bort a userrol ugyan azert a cuccert! Ez ido elott uttoro volt a gyartasban, de a lehuzas idoszakaban be elozte a tsmc es el is huzott melette!

BiroAndras
BiroAndras
2024. dec. 16. 21:06

@axe

  1. Szóval szerinted van egy globális összeesküvés, amiben részt vesz az összes AI kutató, és minden más kicsit is hozzáértő ember?

  2. Mivel magyarázod a nagy nyelvi modelek és a többi modern AI tudását? Hogy működnek, ha nem neuronhálókkal?

  3. Miért költenek sok tízmilliárd dollárt adatközpontokra, ha kamu az egész? Hazudni ingyen is lehet.

  4. Engem nem vernek át. Az elméleted alapján én is része vagyok az összeesküvésnek, és közösen próbálunk téged átverni.

Vissza az oldal tetejére