A SES műholdja repülhet elsőként újrafelhasznált rakétával

A SpaceX és a luxemburgi műholdas vállalat megegyezett, hogy a SES–10 nevű, még ebben az évben kilövésre szánt műholdat egy „használt” Falcon 9 juttatja pályára.

A SES műholdja repülhet elsőként újrafelhasznált rakétával

Egy augusztus 30-án aláírt szerződés értelmében a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cége, a luxemburgi SES lesz az első, anmely egy „használt”, azaz az űrt egyszer már megjárt SpaceX hordozórakétával juttatja pályára rakományát. A SES–10 nevű műhold a két cég közös nyilatkozata szerint még ebben az évben útjára indul, hogy az újrafelhasznált első fokozatot tartalmazó Falcon 9 segítségével geostacionárius pályára álljon.

A CRS–8 első fokozata a landolás után

A SpaceX illetékeseinek elmondása szerint azt a rakétafokozatot használják fel a küldetéshez, amely 2016 áprilisában kulcsszerepet játszott a Dragon teherűrhajó Nemzetközi Űrállomásra irányuló útjában (CRS–8-küldetés). Egyben ez volt az a rakétafokozat is, amely elsőként szállt le épségben a SpaceX egyik tengeri drónhajójára, a cég tavaly decemberi első sikeres szárazföldi landolása után. A startra egyes források szerint akár már októberben sor kerülhet.

A SES-szel kötött megállapodás és a küldetés fontos mérföldkövet jelent azon az úton, amelyen a SpaceX alapítója, Elon Musk azzal a céllal indult el, hogy az újrafelhasználható rakéták és űrjárművek révén megfizethetőbbé tegye az űrutazást. Az elmúlt 8 hónap során a magánűripari cég hat sikeres függőleges landolást teljesített a Falcon 9 rakéták első fokozatával, a járművek újbóli kilövésére, vagyis a tényleges újrafelhasználásra azonban eddig még nem került sor.

SES–10

A SES korábban is vállalkozó szellemről tett tanúbizonyságot, ami a SpaceX-szel való együttműködést illeti, hiszen a műholdas cég volt az első kereskedelmi vállalkozás, amely Elon Musk cégével indította útjára műholdjait. A SES–8-at 2013 októberében, a SES–9-et pedig idén márciusban segítette pályára a SpaceX.

A luxemburgi cég műszaki igazgatója, Martin Halliwell úgy nyilatkozott, hogy a SES részéről nagyon izgatottak, hogy újabb történelmi, az űrutazást átformáló küldetésben lehet részük. A SpaceX mérnökei a SES–10-misszió tervezési és tesztelési szakaszában maximálisan meggyőzték a SES vezetőit arról, hogy rábízhatják drága rakományukat az űrt már megjárt rakétára, mondja Halliwell.

Ahogy Hans Koenigsmann, a SpaceX igazgatóhelyettese elmondta a tervezett küldetés kapcsán, a Falcon 9 első fokozatán szerkezeti változásokat egyáltalán nem eszközölnek, mivel a korábbi leszállások alapján úgy tűnik, hogy a landoláskor kinyíló lábak és a teniszütőkre hasonlító terelőszárnyak megfelelően stabilizálják a járművet. Hasonlóan jól bevált a visszatérés során végrehajtott hajtómű-beindítások ütemezési rendje is, így ezen sem változtatnak majd. A SpaceX utoljára augusztus 14-én hajtott végre sikeres tengeri landolást, miután az űrbe juttatta a japán JCSAT–16 műholdat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward