A chipgyártásban az elmúlt évek során a Samsung és a TSMC kiélezett párharca volt megfigyelhető, és nagyon úgy fest, hogy ez a jövőben sem volt változni. A legmodernebb eljárásokat az okostelefonokba szánt rendszerchipeknél alkalmazzák először, és úgy fest, hogy a 2 nanométerre történő átállásnál a Samsung lesz jobb helyzetben.
Az elmúlt években általában azt lehetett látni, hogy azért inkább a TSMC-nek állt a zászló, de az elmúlt időszakban több olyan információt is lehetett hallani, ami alapján a Samsung a „következő körre” hamarabb készülhet fel, és akár jobban is teljesíthet. Friss ágazati beszámolók szerint a Qualcomm megversenyezteti a Samsungot és a TSMC-t, és egyelőre úgy fest, hogy a nívósabb lapkákat a dél-koreaiak készíthetik majd.
Az a hír járja, hogy a Samsung Galaxy mobiltelefonok a Snapdragon 8 Gen 5-ből is kapnak majd exkluzív verziót, és ezeket fogja a Samsung gyártani 2 nm-en (SF2). Ezáltal lényegében házon belül gondoskodhat a vállalat az okostelefonjai kiszolgálásáról. A többi Snapdragon 8 Gen 5 egységet pedig továbbra is a TSMC állíthatja majd elő, de csak 3 nm-en (N3P). Ebben a felállásban a Qualcomm jobb árakat tud kialkudni a bérgyártóknál.
Egyelőre még eléggé távol van a 2 nm-re való átállás, de a színfalak mögött a fejlesztések és az új üzemek felállítása már gőzerővel megy. Ennek kapcsán legutóbb arról számolhattunk be, hogy elképesztő költségei lesznek már ennek a technológiának. Több tízmilliárd dollárt emészthet fel egy fejlett gyártástechnológiára fókuszáló gyár létesítése, és egy-egy wafer (szilícium-ostya) ára akár a másfélszeresére is drágulhat az egyébként is nagyon sokba kerülő 3 nm-es egységekhez képest. Szóval nem meglepő, ha a Qualcomm a lehető legjobb alkupozícióban akar lenni, és a leggazdaságosabb megoldást keresi.
A chiptervező a Snapdragon 8 Gen 3 esetén még a 4 nm-es csíkszélességet használja a TSMC partnerségében, mivel egyelőre az Apple miatt nem fért hozzá megfelelő kapacitással a 3 nm-hez. A Snapdragon 8 Gen 4 jelen állás szerint mard majd a TSMC-nél, és ott már végre jön a 3 nanométeres eljárás, egészen pontosan az újabb, N3E node-ot fogja alkalmazni.
Korábban az a hír járta, hogy a Qualcomm már a 3 nm-nél is szeretett volna két bérgyártóra váltani, de ez nem jött össze. Ennek a hátterében valószínűleg az állhat, hogy a Samsung számára túl sok fejtörést okozott a MBCFET/GAAFET tranzisztorfelépítés bevezetése. Ezt a TSMC egyébként még nem alkalmazza, majd a 2 nm-es átállással fog váltani, ami okozhat nehézségeket, míg a Samsung ebbe már rutinosan vág bele. Talán éppen ennek lesz az betudható, hogy a 2 nm és a 3 nm egyszerre lehet használatban a Snapdragon 8 Gen 5 esetén.
Érdekes lesz majd azt látni, hogy a két különböző eljárással készülő, de alapvetően azonos felépítésű rendszerchip miként teljesít majd egymáshoz képest, de ezt valószínűleg csak 2026-ban látjuk majd. Ha a mostani névadási séma nem változik, akkor a Snapdragon 8 Gen 5 for Galaxy a Galaxy S26-ban debütálhat majd.