A Twitter új életének a Twitter Blue botrányos bevezetés próbálkozást követően a második legnagyobb balhéja kerekedett abból, hogy Elon Musk nekiment azoknak, akik a privátgépének a mozgását követik. Ahogy a Blue esetében, úgy most is az lett a megoldás, hogy az üzletember visszavonulót fújt.
Elon Musk azokban az ügyekben, amikben azt látja, hogy nagy az emberek között a megosztottság, szavazás útján dönt. Eddig mindig azt lehetett látni, hogy ezeket a szavazások a számára kedvező végeredményt hozták meg. Még akkor is, amikor az volt a kérdés, hogy visszatérhessen-e Donald Trump a platformra. Az volt minden idők legkiélezettebb és legnagyobb embertömeget megmozgató szavazása a Twitteren. Több mint 15 millió voks mellett, 51,8%-os aránnyal nyert, hogy Trump visszatérhet.
A mostani szavazás nem érdekelt ennyi embert, ami nem meglepő, de így is óriási figyelmet kapott a dolog. Nagyjából 3,7 millió szavazat mellett az emberek 58,7 százaléka voksolt úgy, hogy azonnal állítsák helyre azokat a fiókokat, amik részt vettek Elon Musk doxolásában, szóval megosztották a mikroblogon, hogy merre jár a repülő, ami a tulajdonában van.
Elsőként azok az újságírók kezdték visszakapni a felhasználói fiókjukat, akik az ElonJet néven futó, Jack Sweeney által üzemeltett fiók támogatásaként osztották meg Musk magángépének a státuszát. Az ElonJet felfüggesztése volt az első dominója az ügynek. Az üzletember szemét már évekkel korábban is szúrta ElonJet tevékenysége, de akkor még csak pénzt tudott ajánlani azért, hogy álljon le. Mostanra megváltoztak az erőviszonyok.
Musk a Twitter szabályzatán is módosított, és ezt követően kezdett újságírókat is felfüggeszteni, az új előírásokra hivatkozva. Részletesebben a tegnapi hírünkben foglalkoztunk az üggyel. Musk az ElonJet fiókot egyelőre nem oldotta fel, a folyamat azonban hírünk írása alatt még folyamatban van. De azt nem tudni, hogy a szabályzat módosításával mi lesz a helyzet. Ha azt nem állítják vissza, akkor arra hivatkozva igazából továbbra is lehet majd emiatt fiókokat felfüggeszteni. A szavazás pedig csak arról szólt, hogy mi legyen a sorsa a jelenlegi ügyben már felfüggesztett profiloknak.































