A MUNKÁSOKAT KIZSÁKMÁNYOLÓ GYÁRTÓTÓL ÁTMENETILEG NEM RENDEL AZ APPLE

A Wistron számára a jelek szerint még nincs vége a csapásoknak, nem elég, hogy az üzemében óriási kár keletkezett, az Apple is próbaidőre bocsájtotta a vállalatot.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. dec. 24. 7:51
A munkásokat kizsákmányoló gyártótól átmenetileg nem rendel az Apple

Két hónap alatt már a mostani a második olyan eset, hogy szabálytalanságokra derül fény olyan gyártónál, aki iPhone-ok előállításáért felel. Korábban a Pegatronról derült ki, hogy nem a szabályzatnak megfelelően dolgoztatta a munkásokat az üzemében, a napokban pedig a Wistronnál óriási lázadás tört ki azért, mert a bérezés körül probléma alakult ki.

Az Apple-nek elvileg semmilyen szinten nem volt arról tudomása, hogy milyen dolgok folynak az indiai iPhone gyártó üzemben. A cupertinóiak is csak akkor szereztek tudomást a bérproblémákról, amikor dühös dolgozók szó szerint lázadást csaptak a Wistronnál. Még folyamatban vannak az ügy vizsgálatai, de az első becslések szerint az okozott károk mértéke akár a 60 millió dollárt is elérheti.

Galéria megnyitása

Nem meglepő módon részletes rendőrségi nyomozás vette kezdetét az ügyben, és bizony az Apple számára a botrány komoly károkat okozhat, és nemcsak azért, mert az eredetileg tervezettnél kevesebb mobil kerül így legyártásra. A márka hírének nagyon nem tesz jót az, hogy lényegében sorban derülnek ki különböző gyártópartnerek kapcsán a szabálytalanságok. Előbb a Pegatron, most pedig a Wistron keveredett kétes megítélésű helyzetben.

A legfrissebb információk szerint rendkívül súlyos problémák voltak a Wistronnál. Nemcsak a bérezés terén voltak szabálytalanságok a gyártónál, hanem túlórára kényszerítette a cég nagyon sok dolgozóját, hogy így növelje a hatékonyságát. Plusz állítólag jóval többen dolgoztak teljes munkaidőben a gyárban, mint amit az illetékes hatóságok egyébként engedélyezett. Egyes beszámolók szerint a rendőrök azokat a középvezetőket is vizsgálják, akik az Apple-höz köthetőek.

Galéria megnyitása

Egy ideig most biztosan nem számíthat az Apple megrendeléseire a Wistron. Úgy döntött a cupertinói alakulat, hogy próbaidőre teszi a vállalatot az Indiában történtek miatt. Az Apple szerencséjére egy ideje már nem a Wistron az egyedüli, aki Indiában gyárt iPhone-okat. A Foxconn is rendelkezik már indiai iPhone gyártó üzemmel, így a vállalat a helyi piac kiszolgálásában gond nélkül képes lehet a kiesést pótolni.

Galéria megnyitása

Arról nem lehet tudni, hogy az Apple mennyi ideig nem kíván új beszállítói szerződést kötni a Wistronnal, de ameddig a vizsgálatok tartanak, addig egészen biztos, hogy nem számíthat a gyártó pozitív fejleményre. A rendőrségi vizsgálatokon túl az Apple is megnézi majd, hogy milyen szabálytalanságokat követhetett el a cég.

Az Apple-nek nagyon szigorú előírásai vannak, amiket ha nem teljesítenek a partnerek, akkor büntetésre számíthatnak. És a Wistron egészen biztos, hogy megszegte az Apple foglalkoztatási irányelveit, csak az a kérdés, hogy mennyire lehetett súlyos a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2020. dec. 25. 1:34
#5

A cikkben említett cég lassan 20 éve végez bérgyárást, régebben mint az iPhone vagy bármelyik Apple slágertermék létezett volna. Több száz ügyfele van, legfőképp Androidos gyártók és a Microsoft. De ha azokat írják bele a címbe, akkor nem kattint azonnal egy tucat vérben forgó szemű Apple-hater.

Így került képbe az Apple.

Egy apró infó az üzleti életről, mert itt sokan nagy tévedésben élnek: ha leszerződsz egy céggel bármiről, nem kérheted ki a belsős papírjait, különösen nem a HR (gy.k.: human resource = emberi erőforrás) adatokat. Ezek olyan üzleti titkok, amikhez csak hatóság férhet hozzá, az is csak korlátozottan.

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 28. 11:42

@Resike  Az iPhone-ok gyártása az indiai importadók miatt került Indiába, mint több androidos telefon gyártása is. Még az iPon is cikkezett erről, szóval még az sem mentség, hogy mást nem olvasol.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 24. 15:06
#4

Nem kéne azért ennyire tolni a fakenewset.

Az APPLE az aki kizsákmányolja öket. Pont azért vitte oda a gyártást, mert itt bagoért gyártat. AZ, hogy berakott egy proxy céget, hogy az ilyen helyzetekben könnyedén dobhasa azt, és mutogasson, hogy "hát nem én voltam" nem jelent semmit, csak az ostoba pornép megtévesztésére szolgál, bár ugy látszik egyeseket könnyü az orruknál fogva vezetni...

Meg jegyzem gyakorlatilag az összes multi ezt csinálja. Kiszerrvezik proxicégekhez az egész termelést, csak a brand van az anyacégnél, és ha valami probléma van, akkor hirtelen semmi közük nem lesz az adott céghez. Meg persze az adók is eltünnek közben valahol, de az megint csak egy másik téma...

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 24. 16:43

@fszkivan Nem tudom kinek irod az SJW-t itt, de én pont leszarom, hogy mennyit keres a rabszolga a világ végén.

Kapitalizmusban élünk. Ha nem tetszik a fizetése, bármikor megfoghatja, felálhat, és kereshet egy jobban fizető állást. Ha nem találnak annyiért embert, majd emelni fognak. Ha van annyiért másik csicska, akkor ő becsülte túl a saját munkájának az értékét.

Ennyire egyszerü az egész.

Én se megyek be, és verem szét az egész irodát, ha keveslem a fizetést, hanem fogom, és átmegyek máshova doglozni többért.

Mellesleg halkan megjegyzem, hogy ha nem a "Kizsákmányolo" applénál dolgoztak volna, hanem valami noname indiai nagycégnél, ott helybe lettek volan agyonlöve amint megprobálják szétverni a gyárat.

pdx006
pdx006
2020. dec. 24. 11:10
#3

Minden ilyen multi kizsákmányolja az alkalmazottakat. Nincs olyan hogy család, szabadidő, hétvége, pénz, egészség.

Szefmester
Szefmester
2020. dec. 26. 13:04

@pdx006 Jászberény, rohadt nagy cég, mindenütt trükköznek a számlákkal és szerződésekkel. Van vagy 30 targoncájuk de csak 7-8 embernek van jogsija is rájuk, mégis mind megy folyamatosan három műszakban...

Biztos azért mert jól megfizetik, megbecsülik a targoncásaikat, és nem a cég rossz híre miatt nem megy hozzájuk senki vezetni.

Mindezt magyar tualjdonossal aki az ország top100 gazdagjában is benne volt már..

Szefmester
Szefmester
2020. dec. 24. 10:44
#2

Semmi fogalmuk nem volt arról mik folynak a gyárakban. Aha.. értem.. szóval egy ekkora cég nem nézi meg a minimál és átlagbéreket az adott környéken és hogy az adott cégnél mennyit adnak a melósoknak számokat?

Ha a minimálbér 7$ az átlag meg 14$ és a szerződő partner 5$-t fizet akkor örömködhetünk az extra profitnak! Jah hogy az alulfizetett melósok lázadni fognak?  Őszintén meg fogunk lepődni, de tényleg! ( a számok nem a valóságot tükrözik)

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 28. 12:00

@Szefmester  Amúgy most nézem, hogy te milyen barom vagy... A bérmunka és a bérgyártás rohadtul nem ugyanaz. A bérmunka esetén én adok mindent, te meg az embert, a bérgyártás esetén viszont kapsz egy $/db árat és te oldod meg a maradékot.  

Nyilvánvaló a korábbi hozzászólásaid alapján, hogy te egy technikus vagy. Ezzel semmi gond, csak akkor a "biznic" résznél nem kell okoskodni.

arn
arn
2020. dec. 24. 9:37
#1

A pofam leszakad ezen az alszent bandan... Egy dollarert a sajat anyjukat is abuzalnak, teljesen hiheto mennyire erdekli oket a profiton kivul barmi is. Tessek hazavinni a gyartast, aztan erjek be kevesebb profittal.

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 24. 12:15

@arn  Gondolom, te olyan termékeket veszel, amit helyben bányászott organikus műanyagból rak össze a szomszéd Marika néni, ha már az álszentségnél tartunk. Remélem, a Facebook profilképedre is raktál egy tricolor layert, amin az "I stand against Apple" felirat is olvasható.

Vissza az oldal tetejére