Az elmúlt időszakban több különböző helyszínről, eltérő foglalkoztatóktól kaptunk olyan híreket, miszerint az iPhone-ok gyártásán dolgozókat nem megfelelő körülmények között foglalkoztatják. Korábban Kínában derült ki, hogy a diákmunkások esetében a Pegatron több szabálytalanságot követett el, most pedig Indiában, a Wistron Corporationnél lázadtak fel az emberek a méltatlan bérezés okán.

Állítólag a vállalat csökkentette a dolgozók egyébként sem magas fizetését, és ezt követően robbant ki a napokban egy éjszakai műszakváltás alkalmával az a tüntetés, aminek az eredményeként több millió dollárnyi kár keletkezett az épületekben és a Wistron egyéb tulajdonaiban. A jelenlegi becslések szerint közel 60 millió dolláros kárt okoztak a gyártónak a dolgozók, akik állítólag váratlan bércsökkentéssel szembesültek. Több autót is felborítottak a munkások, és a gyárakban is romboltak.

Galéria megnyitása

Egy nagyjából 2000 fős tüntető tömeghez kellett riasztania a rendőröket az üzem biztonsági szolgálatának. És a munkások az elmondások szerint lényegében válogatás nélkül törtek-zúztak, miközben távoztak a gyárból. Az az egység egyébként, ahol ez az eset történt, csak idén kezdett üzemelni. A Bengaluruban található gyárat egy többmilliós beruházás nyomán alakították ki.

A Wistron Corporation az egyik legkisebb partnere egyébként az Apple-nek azok közül, akik iPhone-ok gyártásáért felelnek. És jellemzően olyan modelleknek az összeszerelése történik a vállalat üzemeiben, amelyeket eleve az indiai piacon szeretnének értékesíteni. Erre azért van szükség, mert Indiában nagyon magas az importadó, viszont a helyben gyártott termékek esetében ezért nem kell fizetni, sőt mi több, jelentős kezdeményekre is szert tehetnek azok, akik munkahelyet teremtenek az országban.

2017 óta dolgozik együtt Indiában az Apple a Wistronnal, és jellemzően már szinte kifutott masináknak a gyártása folyik ott, jelenleg például az iPhone XR-é, de korábban készült ott iPhone SE, iPhone 6s, iPhone 7 és még néhány egyéb modell is.

Galéria megnyitása

Egyébként Indiában az iPhone jelenléte sok vizet nem zavar, igazából az eladásoknak mindössze az 1 százalékát adja az Apple mobilja. Ami egyébként részben arra vezethető vissza, hogy a vállalat túl későn kapott észbe és létesített összeszerelő üzemet Indiában. Régebben erősebb volt az iPhone vásárlóközönsége Indiában, de a magas árak miatt szinte mindenki átszokott az Androidra, és hiába lettek szolidabbak 2017-től az iPhone-ok ára, a trend már nem fordult a visszájára.

Egyelőre sem a Wistron Corporation, sem az Apple nem kívánta az ügyet kommentálni. Rendőrségi nyomozás indult, hogy felderítsék a tettesek személyiségét, és a pontos okokat. A vizsgálat alatt a vállalat valószínűleg nem is fog nyilatkozni az eset kapcsán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2020. dec. 15. 16:24
#8

a kis tavolkeletieket konnyebb volt megszakitani, azok dolgoznak latastol vakulasig. egy atlag europai egy napig nem birna.

Magoroland69
Magoroland69
2020. dec. 15. 16:21
#7

Elvették már szinte mindenedet
De megvan az emberi büszkeséged
És nem adod fel soha a reményt
Mert életed lángja még mindig benned ég!

Látja az arcokon: " Tarts velünk jó barát! "
S uralkodója ellen fordítja pisztolyát!

Mikor látod, hogy nincs már jövőd
Mikor érzed, hogy fogytán erőd
Akkor már te sem hagyhatod tovább
Hogy életeddel játszanak ostoba figurák!

laprasx
laprasx
2020. dec. 15. 14:42
#6

"No pppprroblem Sir, no pppprrrooblem." - indiai management az Apple-nek ;)

Sadenal
Sadenal
2020. dec. 15. 14:03
#5

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 15. 12:06
#4

XD Megérte elmenni kínából mi? Ott rend és fegyelem volt, eközben a street shittereknél a zavargás benne van a kulturájukban :)

Busterftw
Busterftw
2020. dec. 15. 10:08
#3

Kivancsi vagyok bortonbe kerul az osszes vagy sem.

Itt nyugaton biztos.

csabi02
csabi02
2020. dec. 18. 20:58

@snuzzie Még mindig jobb,mint egy buszmegállóban mindennap éhezni? :-D

pdx006
pdx006
2020. dec. 15. 9:41
#2

Jól tették. Nagyon túlfeszítik a húrt ezek a multik, gondolom egyre többet dolgoztattak egyre kevesebbért, a profit pedig szárnyalt. Volt szerencsém ilyenhez. Azoknak való akik megvannak család, szabadidő, pénz és egészség nélkül is amolyan feláldozható kategória.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 15. 22:09

@Szefmester Szerinted vesztett amugy bármit is az apple ezzel? Egész biztos lehetsz benne, hogy a kárt ök szépen tovább fogják háritani másokra, és azok az emberek akik ebben résztvettek az életben nem lesznek sehol alkalmazva, már miután kiszabadulnak a börtönböl. Gyakorlatialg az egész életüket elbukták...

Az ostoba emberek gyakran nyugatják magukat azzal, hogy hát ok hude megmutatták.... de a valóságban egy apro porsszemek, annyira jelentéktelenek egy ekkora gigacég szemében, hogy "az egy cella az exceltáblában" már egy bók lenne.

Ezek a cégek már akkorára nőttek, hogy a kormányok se tudnak mit kezdeni velük, nyilván majd néhány senkiházi fogja öket moresre tanitani /LMAO álmodik a nyomor kategoria.

cheatergs
cheatergs
2020. dec. 15. 9:00
#1

"...Indiában nagyon magas az exportadó, viszont a helyben gyártott termékek esetében ezért nem kell fizetni ..."

Nem importadó?

Amit kivisznek, az az export. Gondolom azt nem adóztatják agyon, hisz a kivitel az országnak bevétel.

Amit behoznak, az az import, az viszont konkurencia a haza termékeknek. Ezeket logikusan adóztathatják, ami kikerülhető azzal, ha helyben gyártják le uazt. Ld  jelen esetet.

DemonDani
DemonDani
2020. dec. 15. 10:03

@cheatergs jah igen bocsi :D

Vissza az oldal tetejére