A cég hétfői bejelentése szerint a 30 ezer fős 3. fázisú vizsgálat során eddig 95 placebót kapott alany fertőződött meg SARS-CoV-2-vel, akikre mindössze 5 olyan fertőzés jutott, akik megkapták a Moderna vakcinajelöltjét, az mRNA-1273-at. (A Moderna a cégtől már megszokott, nem túl bizalomgerjesztő módon egy sajtóközleményben közölte az eredményeket, és a részletes adatokat sem tették elérhetővé sem a közvélemény, sem a független tudományos kutatók számára.) A bejelentés egy héttel a szintén egy mRNS-vakcinán dolgozó Pfizer és BioNTech bejelentése után érkezett, akik szintén nagyon bíztató, legalább 90 százalékos hatásosságról számoltak be.

Az eredmények kapcsán nagyon lényeges azonban, hogy ezek még változhatnak, hiszen nagyon korai adatokról van szó, amelyeket rövid idővel a második vakcinadózis beadása után mértek. (A Moderna esetében a két dózis között 28 nap szünetet tartanak, a Pfizer–BioNTech-vakcinajelöletjének két dózisát pedig három hét eltéréssel adják be.) Ebben az időszakban pedig jellemző egy fokozottabb, általános hatás, amely az immunrendszer felpörgetésének eredménye, de nem specifikus a célba vett vírusra. A pontosabb adatokra tehát még pár hetet várni kell, mire kiderül, hogy a vakcinák milyen mértékű specifikus immunitást garantálnak, és ez idő alatt az is előfordulhat, hogy a most még egészséges beoltottak közül többen is megbetegszenek, azaz romlik a hatásossági mutató.

A Moderna közleményének a súlyos megbetegedések számát is közzétette, ilyenből 11 fordult elő, mind a placebocsoportban. (A Pfizer–BioNTech-kutatás korai adatai közt nem fordult elő súlyos megbetegedés.) Mindkét vakcinafejlesztő csapat heteken belül benyújthatja a vészhelyzeti engedélyezési kérelmet az amerikai FDA-nek. Az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer–BioNTech kutatását már hetek óta figyeli, a Moderna klinikai vizsgálatának monitorozását pedig a napokban kezdték meg, ami azt jelenti, hogy várhatóan rövidesen Európában is megkezdődik az engedélyeztetés folyamata.

Galéria megnyitása

A Moderna vakcinajelöltjének az eddigi legnagyobb létszámú klinikai fázis első eredményei alapján nincsenek súlyos mellékhatásai. Viszonylag sokan (közel a beoltottak tizede számolt be) fáradékonyságról és izomfájdalomról a vakcina beadása után, ennél ritkábban jelentkezett fejfájás és általános fájdalomérzet. A mellékhatások azonban a legtöbb esetben nagyon rövid életűek voltak.

A Moderna idén várhatóan 20 millió dózist tud legyártani, amit már le is foglalt az Egyesült Államok, a jövő évre pedig 500 millió–1 milliárd körüli mennyiséget ígérnek, globális disztribúcióval. A cég oltóanyagát mínusz 20 °C-on kell tárolni, ami jelentősen barátságosabb, mint a Pfizer–BioNTech vakcinajelöltjének mínusz 70 °C-os tárolási hőmérséklete. (Pontosítás: Egy szintén mai sajtóközlemény szerint a Moderna oltóanyagának mínusz 20 °C-os tárolási hőmérséklete csak a hosszú távú tárolásra vonatkozik, a vakcinajelölt 30 napig 2–8 °C-on stabil marad, vagyis egy sima hűtőben is eláll.)

Az előzetes eredmények mindkét mRNS-vakcinajelölt esetében nagyon biztatók, de ahogy már említettük, ez még változhat a következő hetekben. Illetve egyelőre egyik védőoltás kapcsán sem tudni, hogy ezek mennyi időre biztosítanak védettséget a SARS-CoV-2-vel szemben. Erre várhatóan majd csak az idő adja meg a választ, miután nagy számú alanyt beoltottak. A gyökeresen új technológiának számító mRNS-vakcinák eddigi történetéről a napokban részletesen is beszámoltunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Balucsek
Balucsek
2020. nov. 17. 13:32
#3

Engem az érdekelne, hogy ha ezek ilyen kényesek, arra van-e valami indikátor a vakcinákban/mellettük amin ellenőrizni lehet, hogy végig megfelelően voltak tárolva/stabil, illetve milyen kockázatokkal jár ha valaki egy "instabillá" vált vakcinát kap? Csak szimplán hatástalan lesz, vagy esetleg az immunrendszer idegenként kezeli a bejuttatott RNS szekvenciákat és súlyos immun reakciókat vált ki?

Bihus
Bihus
2020. nov. 16. 21:18
#2

Hát, ez a mennyiség azért még kérdéseket vet fel.

Kérdés, hogy a már fennálló betegséget is megfogja-e, vagy csak az új megfertőződéstől véd. Ha esetleg előbbi, akkor kérdés, hogy mennyire fogják ésszel felhasználni, sztem kb. a következő lenne a leglogikusabb:

  • kiosztani a kórházaknak, akik csak a súlyos betegeknek vagy súlyosan veszélyeztetetteknek adhatják be, ide értem az összes egészségügyi dolgozót és tanárt, stb-t is

  • a többiek meg vissza a normális élethez, maszk le és xarni bele.

Ha utóbbi, azaz csak a lakosság átoltottsága esetén várhatjuk az eredményt, ráadásul csak időleges hatása lesz, akkor szomorú éveknek nézünk elébe.

Bihus
Bihus
2020. nov. 17. 17:54

@Renhoek pontosan erre gondoltam, miszerint sok esetben nincs megfelelő immunválasz, azon akár a betegség közepén is segíthetne a vakcina, bár akkor a súlyos esetek kezelésére már valószínűleg nem lesz alkalmas, nem tudom.

A tágabb kockázati csoport beoltása egész biztosan nem lesz meg idén, de még jövőre is ki tudja, mikorra.

pepeno1
pepeno1
2020. nov. 16. 16:37
#1

Jó a logója. Tesco gazdaságos? ;)

Vissza az oldal tetejére