A medveállatkák esete a Holddal

Ki dönti el, mi mehet fel az űrbe, és mi juthat el más égitestekre?

A medveállatkák esete a Holddal

Néhány napja enyhe megdöbbenéssel értesülhetett a világ arról, hogy az áprilisban a Holdba leszállás közben becsapódott izraeli Beresit űrszondán utazó dehidratált medveállatkák akár túl is élhették a zuhanást, hiszen a Föld talán legstrapabíróbb állatairól van szó. A hír annál is inkább meglepetésként érte a szakértőket és a nagyközönséget, mert mint kiderült, a különös rakományról alig tudott valaki, mivel azt az utolsó pillanatban pakolták fel a szondára, az illetékes hatóságok explicit engedélye nélkül.

Amikor fény derült arra, hogy életképes medveállatkák kerülhettek a Hold felszínére, először azért fejezték ki többen aggodalmukat fejezték ki, hogy ezek az élőlények kontaminálhatják égi kísérőnket. A jó hír, hogy ettől valószínűleg nem kell tartani, elvégre a medveállatkák kiszáradt állapotban vannak, és borostyánba voltak ágyazva, így bár kétségtelen tény, hogy a felszínen akár életképesek is maradhatnak, addig semmit nem fognak csinálni, amíg víz nem éri őket, erre pedig elég kevés az esély a közeljövőben.

Egy másik szempontból az eset ugyanakkor talán még aggasztóbbnak tűnik, ugyanis komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire működőképesek azok a protokollok, amelyek alapján az űrbe irányuló rakományok jóváhagyása és ellenőrzése zajlik. Amelyeknek pontosan az lenne az egyik célja, hogy az ilyen esetek, vagyis egy másik égitest földi élettel való potenciális szennyezése ne történhessen meg.

Galéria megnyitása
A Beresit egyik utolsó képe a lezuhanás előtt

Tény, hogy a nemzetközi szabályozás nem tiltja a biológiai anyagok és élőlények Holdra küldését, mivel a legtöbb élőlény nem képes túlélni a holdi felszínen. Az izraeli szondán utazó medveállatkák ügyében ugyanakkor ennek elbírálására lehetősége sem volt az illetékeseknek. Azokat ugyanis az Arch Mission Foundation, egy amerikai nonprofit szervezet titokban adta hozzá a rakományhoz. A szervezet célja, hogy létrehozza a földi tudás és élet digitális és biológiai „biztonsági másolatát”, és ezt az űrbe juttassa. A Beresit küldetése során engedélyt is kaptak arra, hogy egy digitális könyvtárat pakoljanak fel a landolóegységre, arról azonban sem Izraelnek, sem az Egyesült Államoknak nem szóltak, hogy medveállatkákat is „csatolnak” a csomaghoz.

„Nem mondtuk meg, hogy élőlényeket is bepakoltunk. Az űrügynökségek nem szeretik az utolsó pillanatban végzett változtatásokat, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy nem szólunk, és vállaljuk a lebukás veszélyét”

– nyilatkozta Nova Spivack, az Arch Mission Foundation egyik alapítója.

Bár ahogy már említettük, Spivack ezzel semmiféle hivatalos nemzetközi szabályozást nem sértett meg, elég furcsa helyzetbe hozta Izraelt és az Egyesült Államokat is azzal, hogy nem kért engedélyt, hanem egyszerűen csak felcsempészett valamit az űreszközre. „Nagyon veszélyes precedenst teremthet, ha elfogadottá válik, hogy ilyet csak úgy, mindenféle szakmai konzultáció nélkül meg lehet tenni” – mondja Christopher Newman, brit űrjogi szakértő.

A medveállatkák ráadásul tovább szaporítják azon rakományok sorát, amelyeket mindenféle tudományos vagy praktikus cél nélkül küldtek fel az űrbe. (Vannak és voltak persze az odafent medveállatkás kísérletek, de jelen esetben ilyenek nem voltak tervben.) Mindez pedig ahhoz az alapvető, sokat vitatott kérdéshez vezet, hogy akkor tulajdonképpen kinek kellene eldönteni, hogy mi távozhat a Földről, és mi nem?

Űrkalózok?

A Hold felszínén uralkodó erős kozmikus sugárzás, a nagy hőingás és a gyakorlatilag nem létező légkör mellett a medveállatkák valószínűleg hamar elpusztulnak majd, ha valami csoda folytán esetleg felélednének. „Bár a holdi felszín szabályozatlan biológiai kontaminációja nem lenne szerencsés, néhány borostyánba ágyazott medveállatka esetében valószínűleg minimális környezeti hatással számolhatunk” – mondja Lisa Pratt, a NASA bolygóvédelmi szakértője.

A NASA és a többi űrügynökség azonban ennek ellenére szeret tisztában lenni azzal, hogy milyen biológiai anyagok kerülnek ki az űrbe, pláne, ha azok egy másik égitestre is eljutnak. Bár ezt nemzetközi törvények nem szabályozzák, a legtöbb űrképes nemzet önként aláveti magát a nemzetközi űrkutatási bizottság, a COSPAR által megfogalmazott bolygóvédelmi irányelveknek. Ezek az irányelvek felvázolják, hogy melyik célpontra milyen mennyiségű és minőségű biológiai anyagot lehet küldeni a szennyezés nagyobb kockázata nélkül.

Az Arch Mission Foundation azonban nem vetette alá magát ennek az iránymutatásnak, pedig könnyen elképzelhető, hogy ha időben szólnak, akár engedélyt is kaptak volna az eltitkolt rakományra. Spivack pedig még büszke is tettére:

„Technikailag én vagyok az első űrkalóz.”

Az Arch Mission Foundation társalapítója az érintett országok űrhivatalait és más szervezeteit is átverte, ami azért problematikus, mert az 1967-ben megszületett Outer Space Treaty (nemzetközi űregyezmény) értelmében az ehhez csatlakozott országok vezetése, vagyis az illetékes kormányhivatal felelős az ország területén tevékenykedő magánszereplők űrtevékenységéért is. Mivel a Beresit Floridából startolt, az FAA-nek jóvá kellett hagynia a rakományjegyzéket, amiben jelen állás szerint nem szerepeltek a medveállatkák. Az FAA már meg is kezdte a nyomozást az ügyben.

Az Arch Mission Foundation az Egyesült Államokban alapított, űrképes szervezetként az amerikai külügyminisztérium felelőssége, vagyis ennek a minisztériumnak kellene biztosítani, hogy Spivack és társai követik a nemzetközi űregyezményt. Az ügyben a külügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott.

Galéria megnyitása

Végül a rakományt Izraelnek is jóvá kellett hagynia, hiszen a landolóegységet az izraeli SpaceIL építette és működtette. Yoav Landsman, a SpaceIL vezető rendszermérnöke az üggyel kapcsolatban a Twitteren úgy nyilatkozott, hogy ő és csapata nem tudott a medveállatkákról. A piciny élőlények felcsempészésével tehát az Arch Mission Foundation gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy Izrael, az Egyesült Államok és a SpaceIL informáltan irányítsa a küldetést.

Nem állt jogukban az Egyesült Államok vagy Izrael nevében meghozni ezeket a döntéseket, mondja Christopher Johnson űrbiztonságra szakosodott űrjogi szakértő, aki szerint aggasztó fejlemény lenne, ha a magáncégek elkezdenék követni ezt a példát, nehéz helyzetbe hozva saját kormányaikat.

Nem ez az első eset persze, hogy egy magáncég úgy küldött fel valamit az űrbe, hogy arra nem volt engedélye. 2018 januárjában a Swarm nevű amerikai startup négy apró műholdat juttatott Föld körüli pályára egy indiai hordozórakétával úgy, hogy az amerikai FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) előzetesen megtagadta az engedélyt erre, azzal az indokkal, hogy az űreszközök túl kicsik ahhoz, hogy követni lehessen ezeket odafent. A Swarm azonban ennek ellenére feljuttatta műholdjait, mire az FCC megbírságolta őket, a cég pedig megfogadta, hogy ezentúl betartja a játékszabályokat.

A medveállatkák és a Swarm példája is azt mutatja azonban, hogy a kívülről rendkívül szabályozottnak tűnő űrbizniszben lehetséges kijátszani a rendszert és a nemzetközi, illetve a nemzeti szabályozó szerveket is.

Ideje változtatni?

Az Outer Space Treaty és a legtöbb ország űrtevékenységet szabályozó törvényei és irányelvei akkor születtek, amikor a magánűripar még gyerekcipőben járt, és legfeljebb csak a Föld körül keringő műholdakban voltak érintettek, a mélyűri célpontok megközelítésében nem. Az utóbbi pár évben azonban a kereskedelmi űrrepülés óriási fejlődésen ment át, és ezzel együtt a célok is változtak. Több magáncég tervez más égitesteken landolni (az első közülük a SpaceIL lehetett volna, ha leszállás közben nem zuhan le a Beresit), a Holdra és a Marsra embereket vinni, és ezeken az égitesteken esetleg állandó bázisokat is kiépíteni.

Elmúltak tehát azok az idők, amikor a mélyűri „civil” űrkutatás annyit jelentett, hogy a NASA felengedett néhány külsős kísérletet űrjárműveire. Annál is inkább, mert a NASA-nak jelenleg nincs is az űr elérésére képes járműve, hanem ilyennel az Egyesült Államokban csak magáncégek rendelkeznek. Ennek fényében sokan érzik úgy, hogy az érvényben lévő szabályozások és irányelvek felülvizsgálatra szorulnak. A többség ugyanakkor egyetért abban is, hogy valamiféle szabályozásra szükség van. Például annak eldöntésére, hogy milyen mélyűri rakományok elfogadhatók, és hogy amit az Arch Mission Foundation művelt, az mennyire tekinthető normális viselkedésnek.

Galéria megnyitása
Az Arch Mission Foundation archívumának részlete

A rakományok kapcsán nagy kérdés az is, hogy mennyire van rendben, hogy egyre több olyan dolog jut fel az űrbe, és más égitestekre, aminek nincs tudományos vagy más módon hasznosítható célja, azaz nem az emberiség javát szolgálja, ahogy az űregyezmény fogalmaz. Az Arch Mission Foundation például csak egyike annak a több cégnek, amelyek az emberi történelem és kultúra megőrzését úgy akarják garantálni, hogy azt az űrbe exportálják.

Az Egyesült Államok az elmúlt években egyre lazábban kezeli ezt a kérdést, így például több „művészeti” projektet is felengedtek. Ilyen volt a Rocket Lab diszkógömbszerű műholdja, a Humanity Star, vagy Trevor Paglen Orbital Reflector nevű installációja, amely végül nem fújódott fel odafent. De ebbe a kategóriába sorolható Elon Musk űrbe kilőtt Teslája is, bár ebben az esetben a SpaceX mentségére írható, a Falcon Heavy teszteléséhez mindenképpen kellett valamiféle ballasztrakomány. Ők ezt úgy választották meg, hogy közben Musk másik cégének is reklámot csináljanak.

A hasonló akciók a csillagászokat eleve bosszantják, mivel a Föld körül keringő, tükröződő járművek rontják az észleléseket. Az űripari szereplők számára pedig a bolygónk körül gyűlő űrszemét mennyisége lehet egyre aggasztóbb, amelyhez ezek a projektek mind hozzáadnak. (Más kérdés, hogy mind az észlelések, mind az űrszemét szempontjából jelenleg sokkal aggasztóbbnak tűnnek azok a kommunikációs műholdhálózatok, amelyekhez a SpaceX, az Amazon és mások több ezer műholdat juttatnának fel a következő években, többszörösére növelve ezzel a Föld körül keringő űreszközök számát.)

Abban is egyetértés van, hogy a túl szigorú szabályozás sem lenne jó dolog, hiszen hosszú távon az lenne a cél, hogy az űr egyre inkább elérhető legyen – minél többeknek és minél változatosabb célokkal.

Az jelenleg elég valószínűtlennek tűnik, hogy a nemzetközi közösség a közeljövőben összeül egy újfajta űregyezmény megfogalmazására. Pedig ahogy a magánűripar szerepe növekszik, és egyre többszereplőssé válik a terület, ez egyre inkább szükségessé válik.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap