Leszállás közben lezuhant az izraeli holdjármű

A SpaceIL által fejlesztett Beresit az első magánűrjármű lehetett volna, amely irányított leszállást hajt végre egy másik égitesten.

Leszállás közben lezuhant az izraeli holdjármű

22 kilométerről még a fenti szelfit küldte haza az űreszközhöz, és nagyjából 10 kilométerig minden rendben zajlott, ekkor azonban először a telemetria veszett el rövid időre, majd problémák léptek fel a fő hajtóművel. Ezt gyors zuhanás követte, amelyet a jelek szerint már az utolsó másodpercekre újra beinduló hajtóművel sem lehetett megfogni.

Az irányítóteremben és a többi helyszínen azonban ennek ellenére sem volt nagy szomorkodás, minden megszólaló hangsúlyozta, hogy mennyire nagy dolog, hogy idáig eljutottak, illetve hogy ez még csak az első próbálkozás volt, és nem adják fel a holdraszállás megvalósítását.

Frissítés – 22:08: A folytatáshoz pedig már kaptak is egy jókora kezdőtámogatást, az XPRIZE Foundationt vezető Peter Diamandis és Anousheh Ansari iráni-amerikai űrhajós ugyanis éppen az előbb jelentette be a Twitteren, hogy a SpaceIL megkapja a Hold eléréséért felajánlott 1 millió dolláros jutalmat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward