Shop menü

70% FÖLÉ EMELKEDETT A TSMC PIACI RÉSZESEDÉSE – MAGABIZTOSAN URALJA A FÉLVEZETŐIPARI BÉRGYÁRTÓK SZEGMENSÉT

A TSMC fölénye nyomasztó, és ez igazából kockázatokat is rejt, ha a Kína és Tajvan között tapasztalható feszült geopolitikai helyzetet vesszük alapul.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
70% fölé emelkedett a TSMC piaci részesedése – Magabiztosan uralja a félvezetőipari bérgyártók szegmensét

A félvezetőipari bérgyártók szegmense meglehetősen kontrasztos, hiszen míg a TSMC éppen élvezi az elmúlt évek folyamán eszközölt tőkeberuházások eredményeit, amelyek révén egyre inkább növelni tudta piaci részesedését és gyártástechnológiai előnyét a többi piaci szereplővel szemben, addig a rivális Samsung és a rivális Intel háza tájáról eléggé aggasztó hírek érkeznek.

A Samsung vezetése lényegében egy lapra tette fel a Samsung Foundry jövőjét, vagyis a hosszabb távú fennmaradás attól függ majd, hogy a 2 nm-es osztályú csíkszélességekkel sikeres lesz-e a vállalat a piacon. Az Intelnél közbe a pénzügyi nehézségek közepette azt latolgatják, attól teszik függővé a további félvezetőipari fejlesztéseket, hogy az A14 csíkszélesség iránt lesz-e megfelelő mennyiségű megrendelés; ha nem, akkor hátat fordíthatnak a félvezetőipari bérgyártói szegmensnek, ami megint csak a TSMC malmára hajthatja a vizet.

A nagy tajvani félvezetőipari bérgyártó közben sikert sikerre halmoz, az újabbnál újabb gyártástechnológiákat az ütemterveknek megfelelően, stabilan és megbízhatóan szállítja, aminek meg is van az eredménye. A legutóbbi pénzügyi negyedév masszív rekordokkal zárult, ugyanis 30 milliárd dollár feletti teljes árbevételt sikerült elérniük. A vállalat teljes árbevételének közel háromnegyede származik a 7 nm-es, illetve annál fejlettebb csíkszélességekből befolyó megrendelésekből, ezek közül a 3 nm-es csíkszélesség önmagában is nagyjából egynegyedét adja az árbevételnek. A szóban forgó csíkszélességek rendkívül meghatározóak, hiszen az Apple legmodernebb SoC egységei mellett az AMD ZEN 5 alapú processzorait, valamint a Blackwell architektúra köré épülő gamer videokártyákat és AI gyorsítókat is ezekkel készíti a TSMC.

Galéria megnyitása

A teljes félvezetőpiac árbevétele a 2025-ös esztendő második negyedévében eddig sosem látott szintre, 41,7 milliárd dollárra ugrott, ami 14,6%-os növekedést jelent. Ennek legnagyobb nyertese maga a TSMC, ugyanis sikerült 70% fölé emelnie piaci részesedését, azaz magabiztosan uralhatja a piacot az immár 70,2%-ra rúgó eredményével. Közben dél-koreai riválisa, a Samsung Foundry sem szerepelt rosszul, ugyanis 9%-os növekedést produkált, de a teljes piaci részesedése így is 10% alatt maradt, egészen pontosan 7,2%-on állapodott meg.

A Samsung Foundry nemrégiben kapott egy nagy megrendelést a Teslától, ezzel együtt pedig okostelefonokba szánt SoC egységeket, illetve a Nintendo Switch 2 SoC egységét is saját üzemei gyártják. A kínai SMIC közben 1,7%-os visszaesést produkált teljes árbevétel terén negyedéves szinten, ami a fejlett node-ok körüli nehézségeknek és az ezekből fakadó csúszásoknak köszönhető. A kínai vállalat így is a harmadik helyet tudhatja magáénak a félvezetőipari bérgyártók rangsorában, ahol jelenleg 5,1%-os piaci részesedéssel bír.

A félvezetőipari bérgyártói árbevételek növekedése mögött nagyrészt az áll, hogy az új, modern csíkszélesség alkalmazása egyre nagyobb költséget jelent, ez megdrágítja a chipgyártást is, ami magasabb árbevételt eredményez. A TSMC szerepe továbbra is kiemelkedő, hiszen a legmodernebb chipek többségét a tajvani félvezetőipari bérgyártó készíti, és itt nemcsak az AI lázból fakadó extra megrendelésekre kell gondolni, hanem egy eléggé szerteágazó portfólióra, ami messze nemcsak az AI láz hullámainak meglovaglásáról szól. Ez a nyomasztó fölény ugyanakkor veszélyes is lehet, ha a feszült geopolitikai helyzetet nézzük: ha a TSMC működése veszélybe kerül, azt minden olyan iparág meg fogja érezni, ami a legfejlettebb csíkszélességekkel készített modern chipekre támaszkodik.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére