Málta apró szárazföldje magányosan áll a Földközi-tenger közepén – de geológiai szempontból nem mindig volt különálló. Ahogy időről időre kialakultak a gleccserek, és a tengerszint süllyedt, időnként földhidak kötötték össze Máltát a szomszédos szigetekkel, valamint az európai és észak-afrikai szárazfölddel. Bár az állatok – és potenciálisan akár az emberek is – átkelhettek ilyen hidakon, az ilyen utazások időpontja és az útvonala mostanáig rejtély volt.
A válaszok egy része azonban talán máig fellelhető lehet a sós, kék vizek alatt több mint 100 méterrel. Pár hete tengeri geológusok mintákat vettek és érzékelőket helyeztek el a Málta körüli tengerfenéken, hogy megtudják, milyen lehetett az élet az egyik ilyen, mára elmerült földhídon: egy olyan földnyelven, amely az utolsó eljegesedés idején a közeli Szicíliával kötötte össze a szigetet.
A rejtélyek földje
A korai Málta kapcsán többet nem tudunk, mint amennyit tudunk, mondja Eleanor Scerri, a Max Planck Geoantropológiai Intézet régésze, aki nemrégiben vezetett egy kutatást a sziget első emberei lakóiról, akikről úgy gondolják, hogy 8900 évvel ezelőtt hajóval érkeztek a földdarabra. De tényleg ők voltak az első emberek? És ha igen, milyen ökoszisztémákban léteztek?
Málta volt az egyik utolsó olyan sziget a Földközi-tengeren, amely állandóan lakottá vált – körülbelül 6000 évvel ezelőtt. Ezzel szemben például a jóval nagyobb Szicília már 16 ezer évvel ezelőtt is lakott volt.
A két sziget között utoljára körülbelül 13 ezer évvel ezelőtt volt közvetlen kapcsolat: ekkor egy 90 kilométer hosszú földhíd kötötte össze őket, egy olyan időszakban, amikor a tengerszint 120 méterrel alacsonyabb volt, mint napjainkban.
A BRIDGES nevű, szeptember elején befejeződött nyolcnapos expedíció során olasz és máltai kutatók egy kutatóhajót vezettek Szicília délkeleti és Málta északkeleti partjai között, feltérképezve és mintákat gyűjtve a régóta eltemetett szárazföldről. Bár az adatok elemzése hónapokig fog tartani, az első megfigyelések szerint a híd fontos élőhelyet biztosított a vízi állatoknak és táplálékot az embereknek, hiszen számos sekély területet rejtett, melyeket gerincek, zátonyok, medencék és lagúnák tarkítottak. „Ezt a kutatási kampányt már régen meg kellett volna valósítani” – mondja Rochelle Xerri, a Máltai Nemzeti Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki nem vett részt a projektben.
Bár a szokásos tengerfenék-térképezés során már a 20. század közepén feltárták ezt a víz alá merült szárazföldet, az adatok felbontása túl alacsony volt a részletes elemzéshez. Ezért nagyon fontos a BRIDGES projekt, amely az Olasz Nemzeti Kutatási Tanács (CNR), az Olasz Nemzeti Oceanográfiai és Alkalmazott Geofizikai Intézet (OGS) és a Máltai Egyetem együttműködésében valósul meg.
„Annak ellenére, hogy a Földközi-tengeren vagyunk, amelyet évezredek óta rengeteg hajó és csónak szelt át, még mindig a felfedezések korát éljük” – mondja Emanuele Lodolo, az OGS tengeri geológusa és a BRIDGES projekt egyik vezetője. „Különösen ez a terület teljesen ismeretlen, ami a részletes víz alatti térképezést illeti.”
Térképezés a tenger alatt
Ezen régóta létező hiányosság pótlására a CNR rendelkezésre bocsátotta a Gaia Blu nevű zászlóshajóját, amelyet a kutatási kampány keretében számos műszerrel szereltek fel a víz alatti földhíd feltérképezéséhez. A nagy felbontású többsugaras szonár, amely egyszerre több hanghullámot bocsát ki, amelyek visszaverődnek a tengerfenéki terepről, 30 centiméteres pontossággal tárta fel a földhíd részleteit. A szeizmikus érzékelés lehetővé tette a kutatók számára, hogy bepillantsanak a földhídra az idők folyamán lerakódott vastag üledékréteg alá is. Egy gravitációs magmintavevővel pedig – amely fúró helyett egy nehéz súly segítségével hatol be az üledékbe – 10 méteres mélységből vettek mintákat, amelyeken kormeghatározást és fosszíliakeresést fognak végezni.
Matteo Vacchi, a pisai egyetem partvidéki geomorfológusa, aki nem vett részt a BRIDGES projektben, elmondta, hogy a híd segíthet a szakértőknek jobban megérteni a Földközi-tenger korábbi éghajlati viszonyait. A terület idő múlásával megfigyelt változásai jelzik, milyen magas volt a helyi tengerszint, és mikor idézte elő a part menti élőhelyek eltűnése az emberek és állatok vándorlását.
A kutatási kampány első eredményei azt is igazolták, hogy a földhíd sekély, mocsaras területein halak, moszatok és növények élhettek, amelyek vadászat és gyűjtögetés céljából hasznosak lehettek. Ez azt jelenti, hogy a híd nem egy kifejezett átkelőhely volt, amin átgyalogolt az ember a szomszéd szigetre, hanem olyan terület, ahová elment kagylókat gyűjtögetni, majd hazatért Szicíliába vagy Máltára, mondja Ilaria Patania, a Washington Egyetem geoarcheológusa, aki nem vett részt a vizsgálatban.
Ahogy elemzik az adatokat és újakat gyűjtenek, további felfedezések várhatók. Lodolo elmondása szerint képtelenség egy hét alatt bejárni a földhíd teljes területét, hiszen az körülbelül háromszor akkora, mint maga Málta. Ezen a kutatóúton a csapat a híd körülbelül felét térképezte fel.
A szakértők remélik, hogy finanszírozást biztosíthatnak a híd további részeinek feltérképezéséhez, többek között autonóm víz alatti járművek segítségével.
Kísérleti terep
A híd teljesebb feltérképezése további információkat kínálhat Málta állatainak eredetéről is: Xerri elmondása szerint számos, Máltán ismert állatfaj – köztük medvék, szarvasok, rókák és farkasok – juthatott át Szicíliából a víz alá merült földhídon. De nem minden szicíliai állat használta a hidat „ugrópontként” Máltára, mondja Patania. A kutató a szicíliai nagy barlangi hiénák fosszilizálódott ürülékét tanulmányozta, amelyek az utolsó jégkorszak idején a sziget délkeleti csúcsán éltek, de Máltán soha nem jelentek meg. „Vagy kihaltak, mielőtt ez a híd létrejött, vagy van valami furcsaság van a híddal kapcsolatban” – mondja.
A Szicília–Málta-földhíd Málta emberi történetének rejtett fejezeteit is feltárhatja. Huw Groucutt, a Máltai Egyetem régésze, aki nem vett részt az új kutatásban, párhuzamokat lát a Doggerlanddel, egy másik víz alá merült földhíddal, amely még 8000 évvel ezelőtt is összekötötte a mai Nagy-Britanniát az európai szárazfölddel. A kutató megjegyzi azonban, hogy bár a régészek kőeszközöket találtak a Doggerlandon, a híd átlagos mélysége napjainkban csupán 30 méter, szemben a Szicília–Málta-földhídéval háromszor ilyen mély víz borít. A nagyobb mélység miatt az emberi tevékenység nyomait valószínűleg túl nehéz lenne szonártechnológiával észlelni.
Aaron Micallef, a kampányban részt vevő máltai tengeri geológus, a Monterey-öböl Akvárium Kutatóintézet szakértője ehelyett olyan területeket szeretne vizsgálni, mint az összeomlott barlangok és a folyóvölgyek. Ezekben a zugokban és hasadékokban az üledékek megőrizhették a polleneket és a talajizotópokat. Ezek elemzése révén következtetni lehetne a szárazföld növényvilág sokszínűségére és a csapadékmennyiségre, rávilágítva arra, hogy az állatok és az emberek hogyan kerültek interakcióba a földhíddal.
Ez a különleges környezet Máltát a biológia és a régészet kísérleti terepévé teheti, mondja Groucutt, aki úgy véli, hogy a földhíd az emberi történelem egyik kulcsfontosságú tényezője lehet.
