2019-BEN VISSZATÉRHET SOKAK KEDVENCE, A WINAMP

A népszerű asztali alkalmazás legújabb kiadása október 18-án érkezik, 2019 folyamán pedig mobilapp is készül belőle. Újításokat csak mobil fronton várhatunk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. okt. 16. 16:45
2019-ben visszatérhet sokak kedvence, a Winamp

A Winamp nagyon komoly rajongótáborra tett szert a 2000-es évek elején, ugyanis a remekül testreszabható kis segédprogram szinte minden fontosabb audió formátummal elboldogult, volt grafikus hangszín-szabályzója, valamint lejátszási listák létrehozására és kezelésére is használhattuk – akkoriban nem is igazán volt szükség másra. A szoftvert még a Nullsoft fejlesztőcsapata készítette, bemutatására pedig 1997-ben kerül sor. A Winamp 1999 folyamán új tulajdonoshoz került, ám az AOL nem igazán volt jó gazdája, így az utolsó évek folyamán már alaposan lemaradt, míg végül 16 éves pályafutás után az 5.66-os verzió november 20-i megjelenésével véget ért a szoftver fejlesztése. A legutolsó verzió még 2013. december 20-ig letölthető maradt, de utána a letöltés lehetőségét és a magát winamp.com-ot is megszűntették.

2014. januárjában apró reménysugár tűnt fel, ugyanis a Winampot és a Shoutcast-et megvásárolta a Radionomy, ám az utóbbi négy év folyamán tetszhalott állapotban maradt mindkét szerzemény. Ennek azonban rövidesen vége, legalábbis a Winamp esetében biztosan. A friss hírek szerint még ezen a héten csütörtökön megjelenik az asztali alkalmazás következő frissítése, az 5.8-as kiadás, ami ezúttal a biztonsági frissítésekre és a hibajavításokra koncentrál, funkcióbővítésre azonban már nem számíthatunk. Az asztali frontot elveszítette a Winamp, ott ugyanis az iTunes, a Spotify, illetve a különböző webes alkalmazások hódítanak, ezen a téren tehát nincs túl sok értelme a fejlesztés folytatásának. A mobileszközök szegmensében azonban még lehet keresnivalója. Éppen ezért az igazán nagy áttörésre 2019 folyamán kerülhet sor, ekkor ugyanis hódító útjára indulhat a Winamp app, ami Android és iOS alatt egyaránt elérhető lesz. Az új appal kapcsolatban a vezetés egyelőre semmi érdemlegeset nem akart elárulni, így rejtély, hogy pontosan milyen funkciókat kínál majd, az viszont biztosnak tűnik, hogy a modern igényeknek mindenképpen meg akar felelni. Másképp nem is rúghat labdába.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2018. okt. 19. 4:42
#7

Na ez egy jó hír!

Trolltaxi
Trolltaxi
2018. okt. 17. 8:23
#6

Mai napig fent van, igaz, általában spotify, vagy youtube-ról megy a zene.

A Napster - winamp kombó fiatal felnőttkorom meghatározó élménye. A minőség meg? Amikor 128 kbit-es mp3-at 3000 Ft-os genius usb-s hangszórón hallgat az ember, akkor nem mindegy, milyen a lejátszó? :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 17. 11:59

De , ilyen esetben tök mindegy mi a lejátszó és a hangkódek is. ALC8xx bőven sok :-)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 17. 0:10
#5

Hááát , akkor fel kell kötniük a gatyót, mert a AIMP -ot nem lesz könnyű leváltani :D
No1

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 16. 20:29
#4

Kb. 1998 óta csak Winampot használok, mást el se tudok képzelni, már csak azért is mert a régi module zenei kiterjesztésű fájlokat is támogatja. Viszont nem ártana a mai méretekhez és felontásokhoz igazítani a lejátszót, mert már olyan apró az egész 1080p-ben is hogy alig látja az ember azt hogy mire kattint.

Szefmester
Szefmester
2018. okt. 18. 15:21

A modern témájú skinek méretezhetőek emlékeim szerint. Azok között is lehetett találni olyan skint ami hasonlított az eredetire.

expander
expander
2018. okt. 16. 20:20
#3

AIMP a legjobb...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 17. 0:14

Úgy van , magasan ver minden lejátszót , mondjon bárki bármit !

oilboy
oilboy
2018. okt. 16. 20:09
#2

Aki Winampot használ zenehallgatásra, az meg is érdemli. Ugyanezt tudom annak is mondani, aki Windows Media Playert használ, akinek az elég, hát legyen. Aki viszont "komolyan" veszi a zenehallgatást, Foobarnál alább nem adja szvsz.

Resike
Resike
2018. okt. 26. 16:58

Ez nem igazán igaz ugyanis a sűrűséget növelni mindig lehetséges, de van egy bizonyos szint ami felett már teljesen felesleges, függ a hangrendszertől és az egyén fülétől is:
2bit: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/2-bit_resolution_analog_comparison.png
3bit: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b7/3-bit_resolution_analog_comparison.png

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 16. 18:05
#1

Az oldal mar joval ezelott a bejelentes elott is elt, le lehetett tolteni a Winampot.
Szoval ez a visszateres duma eleg erthetetlen, eddig is volt, csak nem voltak uj verziok.

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 16. 19:53

Visszatérés inkább az ami most a Palm-al történik. Vagy a Nokia telók.

Vissza az oldal tetejére