A TSMC-nél mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tajvani vállalat a félvezetőipari bérgyártól között a legmagasabb szintet képviselje, már ami a gyártástechnológiákat illeti. Ehhez folyamatosan eszközölnek befektetéseket, amelyeket kutatásra és fejlesztésre, üzemek modernizálására, vagy éppen új üzemek építésére használnak fel. A TSMC hamarosan egy újabb gyárat épít, amelynek Tajvan Hsinchu megyéje, azon belül is Baoshan városa ad helyet. Az új üzemben majd a TSMC 2 nm-es gyártástechnológiája juthat főszerephez, de csak évek múlva.

Az új gyárkomplexum építését éppen a napokban hagyta jóvá a Tajvani Környezetvédelmi Bizottság, így lényegében el is kezdődhetne az építkezés. Tajvan számára rendkívül fontos a félvezetőipar, ez ugyanis az ország gazdasági növekedésének egyik legfontosabb hajtómotorja. A kormányzat éppen ezért a jövőben is segíteni fog a TSMC-nek abban, hogy a vállalat elérhesse környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos célkitűzéseit, miközben folyamatosan építi a legfejlettebb technológiákat.

Galéria megnyitása

A 2 nm-es csíkszélességgel dolgozó üzemegység építése nem azonnal, hanem majd csak 2022 elején indulhat meg, maga az építkezés pedig szokás szerint 1 esztendőt vehet igénybe, az üzem teljes felszereléséhez pedig további egy évre lesz szükség. A gyárkomplexum összesen négy fázisból (Phase) áll majd, arról azonban nem esett szó, hogy mekkora termelőkapacitással rendelkezik majd. A TSMC rendszerint gigagyárakat szokott építeni, amelyeknél általában 100 000-nél is több szilícium-ostya indításra kerül sor havi szinten – jó eséllyel ennél az üzemnél is hasonló a cél. Az biztos, hogy az aktuális vásárlói igények függvényében döntenek majd arról, hogy további fázisokat adnak-e hozzá a gyártáshoz annak érdekében, hogy növeljék a termelést.

A TSMC N2 gyártástechnológiája az első olyan megoldás lesz, amely GAA tranzisztor-technológia köré épül – ezt használja majd az Intel és az IBM is, ahogy arról korábbi híreinkben már beszámoltunk. Az j gyártástechnológiával kapcsolatban bővebb tájékoztatás egyelőre nem áll rendelkezésre, ám ez nem is meglepő, hiszen a jelenlegi tervek szerint majd csak 2024 végén, vagy 2025 elején állhat tömegtermelésbe.

Galéria megnyitása

A vállalat 2024 folyamán az Arizona területén épülő üzemet is munkába állítja, ami hosszú idő óta az első olyan külföldi üzem lesz, ami viszonylag modern gyártástechnológiát használhat, jelen esetben 5 nm-ről van szó. A tervek között szerepel egyébként az is, hogy Európában és Japánban is építenek majd egy-egy üzemet, viszont ezek a gyáregységek speciális technológiákra fókuszálnak majd.

A TSMC eddig csak Tajvanon rendelkezett csúcstechnológiás üzemekkel, míg az Amerikai Egyesült Államok és Kína területén jelentősen régebbi technológiát használtak a gyáregységek. Ez a stratégia hozzájárult ahhoz, hogy Tajvan geopolitikai jelentősége alaposan felértékelődjön. A jövőben némileg változik majd a vállalat stratégiája, de az továbbra is fontos szempont lesz, hogy a legfejlettebb gyártástechnológiákat a tajvani üzemekben lehessen elérni – ez a tajvani kormányzat számára is kiemelten fontos.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2021. aug. 6. 14:10
#2

Biztos hogy jó ötlet azt oda épiteni? Mindig van arra valami gixer ami miatt szivás van. Vagy ez igy direktbe, hogy ha történik valami majd lehessen arra fogva emelni az árakat? :D

carrast
carrast
2021. aug. 2. 7:59
#1

2nm ?!?!?!

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 4. 18:39

@carrast gondolom az intel vezér is ezt nyögte be mikor meghalották ezt.

Vissza az oldal tetejére