A YouTube bevételének a jelentős részét a reklámok adják, de a videomegosztó azzal is tisztában van, hogy a felhasználók és a tartalmakat feltöltő videogyárosok is rosszul járhatnak a nem megfelelően elhelyezett hirdetésekkel. A vállalat éppen ezért most a legfrissebb belső elemzéseit alapul véve próbál új módokat bevezetni a reklámok tálalására.

A vállalat kutatásai azt mutatják, hogy az emberek rendkívül érzékenyek arra, hogy milyen gyakorisággal futnak bele olyan reklámokba, amik a videó helyén jelennek meg. Sokan az ilyenek miatt szakítják meg a videózást, és hagyják el a YouTube-ot. Viszont a cég nem csökkentheti a hirdetések számát, éppen ezért egy másik módszerhez folyamodik: összefűz több reklámot. A jövőben olyan reklámokra lehet majd számítani, amik egymást követően fognak lemenni, mint a televízióban. A páros hirdetések miatt a felhasználók ritkábban fognak reklámokkal találkozni. Ennek köszönhetően talán a videók közben felugró reklámoknak is búcsút lehet majd inteni, ezek ugyanis különösen zavaróak tudnak lenni. (És egészen biztos, hogy vannak olyanok, akik emiatt még félbe is szakítják a videók nézését.)

A YouTube úgy látja, hogy ezzel a módszerrel 40 százalékkal csökkenhet azoknak a száma, akik a hirdetések miatt szakítják meg a videózást, szóval több tartalmat fognak megtekinteni az emberek a látogatásaik alkalmával – és ezzel együtt persze hosszabb ideig maradnak majd az oldalon. Az előzetes eredmények alapján így a hirdetők is jobban járnak, mert állítólag 8-11 százalékkal több embert értek el a reklámokkal, és 5-10%-kal sűrűbben látják ezeket az emberek. Szerencsére a blokkokba összekapcsolt reklámokat is ugyanúgy át lehet ugrani, mint a „magányos” hirdetéseket – persze csak egyesével. Kezdetben maximum kettő reklám lesz összefogva, és idén az asztali böngészőben lehet majd ezekkel összefutni, jövőre pedig a mobilokon és a televíziós alkalmazásokban is megjelenik ez a hirdetési forma.

Galéria megnyitása

Arra is fényt derítettek a YouTube belső kimutatásai, hogy az emberek körében manapság már nem úgy terjednek a videók, ahogy régen. Korábban nagyon sokakhoz jutottak el a tartalmak a megosztott hivatkozások révén, de manapság már sokkal inkább maguknak derítik fel az emberek a friss videókat. Egyre többen és egyre többször használják a YouTube nyitóoldalát, éppen ezért a vállalat azt tervezi, hogy ide is reklámokat fog „bújtatni”. A hivatalos közleményben kiemelte a cég, hogy a kezdőlap a jövőben is remek felületet biztosít majd arra, hogy a látogatók új videókat fedezzenek fel rajta, csak már a reklámoknak is lesz itt helye különböző formákban, és így a felhasználók számára releváns hirdetések is meg fognak jelenni.

Végül arra is kitért a YouTube, hogy a jövőben egyre nagyobb figyelmet szentel majd arra, hogy a televíziókon is újabb hirdetési lehetőségeket hozzon létre. Persze úgy, hogy a felhasználói élmény ne szenvedjen csorbát ezek miatt, és megmaradjon az a fajta népszerűség-növekedés, ami az utóbbi időben megfigyelhető volt. A cég csak nemrégiben vezette be a különálló „TV képernyő” formátumot a hirdetési rendszerbe, de ennek köszönhetően már vannak megfelelő formátumú reklámok ezen a televíziók felületén. Ez pedig nagyon fontos annak fényében, hogy az emberek már naponta legalább 180 millió órát YouTube-oznak összesen a TV-készülékek előtt ülve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Yodamest
Yodamest
2019. jan. 3. 14:16
#12

Ahogy már korábban többen is írták, én sem értem ki az aki reklám alapján kapott észbe, hogy "jaj hát nekem ez a valami kell". Nem hallottam még ilyenről. Persze léteznek ilyen céltudatlan zombik is, de most komolyan, megéri a reklámozónak azt az irdatlan összeget odaadni jelen esetlen pl. a youtubenak a reklámozásért? Nem hiszem, hogy visszajön az a pénz, mármint helyesbítek, nem a reklámja miatt fog neki visszajönni, hanom azok által akik a reklámtól FÜGGETLENÜL is élnének az adott szolgáltatással, termékkel. Sokkal több bevételük lenne ha egyszerűen csak megtartanák azt a pénzt és nem reklámoznának. Csak akkor meg a youtube menne csődbe, de legalább nem lennének reklámok sem :) Régen lehet volt ezeknek létjogosultsága, amikor az emberek még nem tudtak tájékozódni az internetről, de a mai világban már teljesen feleslegesnek tartom a reklámokat. Egy letűnt korszakból maradtak ránt, teljesen értelmüket vesztették már szerintem. A mai fiatalok már azt veszik amit akarnak venni és aminek utánajártak, hogy igen az jó lesz, nem pedig azt amit a semmiből egy idegesítő reklám alapján hallanak. Nem is értem az egészet ahová ez tart...

Laci19
Laci19
2018. dec. 1. 5:44
#11

Én ezt az agressziót nem értem, hogy miért akarnak mindenáron ránk kényszeríteni valamit, ami minket nem érdekel, sőt kifejezetten ellenünkre van, macerának tekintjük? Akkor miért tolják csak azért is a képünkbe? Ezért jöttek létre a reklámblokkolók, de még akkor sem kapnak a fejükhöz, hanem kiírogatják, hogy kapcsoljuk már ki, különben nem láthatjuk az oldalt. Valami itt nagyon el van romolva..

lc
lc
2018. dec. 1. 14:43

Talán mert nem non-profit szervezet birtokolja a youtube-ot? Talán mert eszméletlen fenntartási költsége van a szervereiknek? Talán mert valamiből fenn kellene tartani a napi x terra vagy peta vagy a jó isten tudja mekkora content előállítását és feltöltését?(Aminek 98%-a simán törölhető lenne de hát ~\o/~) A generált reklámbevételekből tartja fent ezt a rendszert. (Már ha képes egyáltalán.) + Annak idején amikor elindították, rettenetesen komoly összegeket emésztett fel egy jó ideig mielőtt bármilyen jellegű bevétel termelésére egyáltalán képessé vált volna(infrastruktúra kiépítése, allokálása, fejlesztések). Azt is vissza kell szerezni valahonnan.

Gain
Gain
2018. nov. 27. 12:38
#10

Ha nem tudom meg oldani hogy ne lássam, by by you tube..

rfj1989
rfj1989
2018. nov. 26. 13:32
#9

Mekkora baromság! Most már kettesével meg hármasával tolják a reklámot a képünkbe, és így is ott van a videó közben is a reklám, ez már túlzás szerintem! TV-t is ezért nem nézek évek óta, mert több a reklám mint a műsor... Még szerencse létezik reklám blokkoló, másképp nem tudom mi lenne így...

lc
lc
2018. nov. 27. 13:45

Igen, pont mint a tévénél. Ott is amíg néztem tévét, kb 2012-ig, észrevehető volt, ahogy egyre jobban rövidültek egyrész a filmhosszok (mint ahogy Ed, Ed & Eddy felhívta rá a figyelmünket még régen:P), a reklámoké meg egyre hosszabb és egyre gyakoribb is lett a vége már az lett hogy a két órásra meghírdetett filmműsor, jó ha volt ~90 perc. A maradék meg reklám 14 percenként.

Merwenus
Merwenus
2018. nov. 26. 13:16
#8

Pedig nincs is jobb, mint mikor gyereket próbálom altatni youtubeon 10 órás white noiseal, és egyszer csak mikor már majdnem bealudt a gyerek, és percekre vagyok már csak jön egy 10 másodperces üvöltő reklám. És akkor az ember ne használjon ad blockot. Másik kedvencem mikor életmentő videót keresel baj esetén, és kötelező 30 másodperces reklám megy végig előtte....

Avisto
Avisto
2018. nov. 25. 17:10
#7

Amíg az adblocker kiszűri, különösebben nem érdekel mit variálnak. Sajna nem egy csatorna már csinál olyat is hogy a konkrét videó részévé tesz egy adott hirdetést. ("shout out to our sponsor, xyz" stb.) Eléggé zavaró.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. nov. 26. 14:40

Linus mondjuk kreatívan is teszi, videó elején és végén, és ő maga mondja el, nem egy gépi hang vagy rosszabb esetben csak egy felirat. Ott sose zavart, sőt, néha még megmosolyogtató is, hogy majdnem elfelejti, aztán gyorsan ledarálja az utolsó 5 másodpercben.

lc
lc
2018. nov. 24. 22:07
#6

Valamikor talán fél éve kezdték el eszméletlenül ezt az állandó reklámozást. Volt hogy videónként benyomott egyet. Ráadásul ha valamelyikre nem tetsziket nyomtál akkor utána még 3x betette ugyanazt(mintha meg akart volna dumálni, hogy de nézd már meg és tetszen is)!. Általában elemzéseket, zenés videókat és oktató anyagokat néztem rajta. De amikor mondju zenehallgatás közben benyom egy 8(!) perces termék videót...vagy egy 14 perces "vlogger" epizódot (főzös vagy valami ezoterikus faszság) akkor két dolog jutott eszembe. 1, az a cég amely a youtube-ra 8 perces végigjátszandó videót nyom fel és ha nem klikkelsz akkor végig is megy(az ember főz, fürdik valami és emiatt nem tudja átugrani) akkor az megérdelmi hogy soha egy terméket ne vegyek tőle. (Csináljon egy fél perces promó reklámot amiről átléphetsz a teljes remklámra ha reklámzabáló vagy vagy érdekel) 2, Visszatérés a winamp mp3/mp4 kombóhoz. Youtube-ot meg redukáltam. Extraként meg kifejezetten tetszik, ahogy az algoritmusa szép lassan próbálja az embert a MAINSTREAM irányába vezetgetni. A zenei ízlésem elég távol áll tőle, különböző erősebb és dúrvább metal zenékről szép lassan fokozatosan kb 2 óra alatt átvezeti az embert a mai stream pop és rnb-re (mai rnb zenénél jobban semmit nem gyűlölök, talán a grofó és tsaihoz hasonló "mulatóst kivéve).

lc
lc
2018. nov. 27. 13:43

Mivel egyetem miatt most kell egy linux kliens épp nemrég tettem fel a laptopra, aztán akkor majd megnézem hogy működik rajta. Ha meg jól beválik akkor lehet a youtube innentől linux alatt megy majd, ha zenehallgatásról van szó.Lejátszási listám nincs, mert nem szeretek bejelentkezve lenni a youtube-on. Így is elég sok mindent tud rólam már a google, hála a gmailnek. Nem akarok még extrákat adni neki:) (Winamp ebből a szempontból még mindig jobb:P)

mtrx220
mtrx220
2018. nov. 24. 21:18
#5

meg szerettem volna épp kérdezni,
van-e itt valaki, aki egy felugró reklám miatt döntött vásárlás mellett?
mert akárhogyan is töröm a fejem, velem ez még sosem történt meg!

FELULET
FELULET
2018. nov. 26. 8:24

Nem feltétlen, miután a reklámblokkoló már alapból telepítve van több böngésző disztribúción is.

Scorpio850
Scorpio850
2018. nov. 23. 18:26
#4

Igazából nem érdekelnek a reklámok! Már csak azért sem veszem meg azt a terméket amit reklámoznak! Pont ez miatt nem használom már a youtub-ot. A két és fél éves kislányom nézi az okos tv-n you tub-on a bogyó,és babócát -és könnyes szemmel jön ki a szobából! Apa nem megy a mese!!!! Miért???? Mert a mocsok patkány görény kibeleznivaló embergyom banda vegyél fel hitelt ,és pinadugó reklámot nyomnak benne! Úgy hogy uninstall! Torrent Hajrá!!!!! Mindent le kell tölteni! Agyő reklám!
Már okostelefonon ha zenét hallgatok már az is le van töltve netről majd rányomom a telefonra! Ennyi!

BiroAndras
BiroAndras
2018. nov. 28. 11:58

Nekem erre a célra van egy olcsó kompakt PC-m, azt használom TV okosításra. És természetesen van rajta reklám blokkoló. Távirányítani is lehetne, de jobban bevált a vezeték nélküli egér és billentyűzet.

MastR
MastR
2018. nov. 23. 18:09
#3

13 éves a YT fiókom, elég régóta használom. Hogy mit szerettem meg benne anno? Azt ami eddig ingyenes volt és most elkezdték fizetőssé tenni...

tomm27
tomm27
2018. nov. 23. 15:55
#2

Sits in front of Chrome with AdBlock: ekszkuzeme ads? :D

csabi02
csabi02
2018. nov. 23. 20:05

Bihus,mintha én írtam volna.

thestock
thestock
2018. nov. 23. 15:22
#1

Nagyon helyes! Remélhetőleg az egyik legzavaróbb dolognak ezzel vége. Már csak az alza-s zöld figurával kéne valamit kezdeni..

Vissza az oldal tetejére