Múlt héten számolhattunk be arról, hogy Litvánia nagyon keményen nekiment a kínai gyártóknak. A Huawei és a Xiaomi találta magát elsősorban a célkeresztben, a biztonsági szakértők ugyanis semmilyen rendelleneset nem tapasztaltak a még vizsgált OnePlus terméken. A Huawei azonnal tiltakozott azon vádak ellen, hogy indokolatlanul küldene felhasználói adatokat Kínába, a Xiaomi viszont kivárt, és csak most futott be a válasza.

Nem meglepő módon minden vádat tagad a Xiaomi, azt viszont ilyen helyzetben nehéz megállapítani, hogy valójában kinek is van igaza. Ugyanakkor a cég úgy látja, hogy mindenképpen bizonyítania kell, hogy hamisan érték vádak, ezért harmadik fél bevonásával indított vizsgálatot. Ez mindenképpen egy bíztató vállalásnak tűnik, ugyanakkor részleteket a dologról nem árult el.

Galéria megnyitása

Leszögezte a Xiaomi az ügy kapcsán, hogy komolyan veszik a jelentést, ugyanakkor több pontját is vitatják annak. De a vállalat tisztában van azzal, hogy ez egy nagyon komoly vád, amit nem lehet félvállról venni. Ezért is hozták az érintettek azt a megfontolt döntést, hogy független segítséghez fordulnak. A cél, hogy a felhasználók és az ügyfelek cégbe vezetett bizalmát is megerősítse a Xiaomi a a harmadik fél elemzése révén.

A Xiaomi véleménye szerint a litván Országos Kiberbiztonsági Központ beszámolója nem fedi a valóságot az állítólagos cenzúra és az adatkezelési problémák esetében sem.

„A Jelentés a Xiaominak a reklámok szűréséért felelős szoftverére utal, amely bizonyos korlátok között képes a készülékekre érkező fizetett és push hirdetések kezelésére az olyan Xiaomi applikációkon belül, mint amilyen a Mi Video és a Mi Browser” – olvasható a vállalat hivatalos közleményében.

A cég szerint ezek a szűrők csak a felhasználókat védik a káros tartalmaktól, és egyáltalán nem a szabad információáramlást akadályozzák. Ez be vett gyakorlat az egész világon, és nemcsak az okostelefonok körében – emelte ki a Xiaomi.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Xiaomi azt is, hogy a GDPR minden előírását szem előtt tartva kezeli a felhasználói adatokat. Minden szempontból megfelel az adatfeldolgozási és az adattovábbítási követelményeknek egyaránt. Tehát ebből a szempontból semmilyen kritikát nem fogadnak el. Ezt a részét is elemzésnek fogják alávetni a vizsgálat során.

„A Xiaomi működése eleget tesz az ISO/IEC 27001 Information Security Management Standards és az ISO/IEC 27701 Privacy Information Management System követelményeinek. A Xiaomi megszerezte a TrustArc Enterprise Privacy Tanúsítványát is, amelynek 2016 óta minden évben megfelel. Ez utóbbi a végfelhasználók által ma elérhető legjobb adatvédelmi és adatbiztonsági követelményrendszer” – hangsúlyozza a vállalat a válaszában.

Az egészen biztos, hogy a Xiaomit ért vádak mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és kíváncsian várjuk, hogy ennek az ügynek milyen utóélete lesz majd. A Xiaomi számára ez nagyon rosszkor jött, hiszen már a piacvezető szerep megszerzéséért szállt ringbe a harmadik negyedévben, és jövőre is szeretne a legjobbak között indulni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2021. szept. 27. 22:27
#1

Huaweinek is azt kellett volna annó h hivnak egy független céget akikkel kötnek egy szerzödést h céges tech titkok nem kerülhetnek ki, lényegében csak a vizsgálat eredménye h bünös a vádakban vagy sem. Lehet akkor nem mentek volna a kukába.

Tecra8000
Tecra8000
2021. szept. 28. 13:51

@Enno Dehogynem. Soha nem arról volt igazán szó, hogy a Huawei tényleg kémkedne, hanem arról, hogy az USA és Kína kereskedelmi háborúban áll.

Vissza az oldal tetejére