WhatsApp: Befutott a csoportos videohívás funkció

Mostantól bárki bonyolíthat több résztvevővel, titkosított videobeszélgetéseket a világ legnépszerűbb csevegőalkalmazásán keresztül.

WhatsApp: Befutott a csoportos videohívás funkció

A WhatsApp kapcsán már májusban, az F8 esemény keretében kiderült, hogy lesz benne olyan videocsevegési opció, ami több személy csoportos beszélgetését teszi majd lehetővé. Az viszont akkor még nem volt világos, hogy ez mikorra készülhet el. Nos, most jött el annak az ideje, hogy a funkció terjedni kezdjen a felhasználók körében.

A WhatsApp mind az Android, mind pedig az iOS operációs rendszert futtató okostelefonok számára egyszerre tette elérhetővé a csoportos videohívási funkciót, de a felhasználókhoz már nem azonnal, hanem fokozatosan jut el az újítás a következő napokban. A szolgáltatást már eddig is nagyon sokan használták telefonálásra, naponta nagyjából 2 milliárd percet beszélgetnek egymással a WhatsAppon keresztül az emberek, a csoportos videocsevegésnek köszönhetően pedig valószínűleg még többen és még tovább fogják ezt igénybe venni.

Az előzetes információknak megfelelően a WhatsApp révén négy ember beszélhet majd egymással egyidejűleg, és az applikáció grafikus felhasználói felülete négy egyenlő részre fogja felosztani a társalgások alkalmával a beszélgetés ablakát. Fontos kiemelni, hogy minden csatorna titkosított lesz, szóval a biztonság miatt sem kell majd azoknak aggódnia, akik a WhatsAppot választják a videohívásaik alkalmával. És elvileg a minőségre sem lehet majd panasz, ugyanis a szakemberek elmondása szerint úgy lett megtervezve ez a funkció, hogy jól reagáljon a világ minden táján a különböző minőségű hálózatokra, szóval remélhetőleg viszonylag gyenge sávszélesség mellett is képes lesz megbízhatóan teljesíteni.

Galéria megnyitása

Az új lehetőség használatához meg kell érinteni az alkalmazáson belül a hívás kezdeményezésére szolgáló gombot, majd azzal az új gombbal, ami a résztvevők hozzáadására szolgál, ki kell jelölni mindenkit, akit szeretne meginvitálni a csevegésbe a felhasználó. Itt a kereső is használható, hogy minél gyorsabban meglegyenek a kapcsolatok. Amikor bejövő hívás van, akkor az emberek látni fogják azokat, akik már csatlakoztak a beszélgetéshez, szóval nem érhet majd senkit sem meglepetésként a helyzet, elkerülhetőek ezáltal a kellemetlenségek. A beszélgetésben a becsatlakozás sorrendjében szerepelnek majd az érintettek. A hanghívásokat nem lehet videohívásra átkapcsolni, pedig ez néhány alkalmazásnál meg van oldva, viszont a videocsevegés közben lekapcsolható a kamera képe, csak a megfelelő gombot kell ehhez megnyomni. Kitenni senkit nem lehet a hívásból, maguktól kell kilépniük a résztvevőknek. A híváselőzményekben vegyesen szerepelnek majd a hang és a videó alapú hívások, és egy-egy csoportos beszélgetés megérintésekor látható majd, hogy kik voltak a beszélgetésben. A videohívásokba olyanok is részt vehetnek, akik egyébként blokkolva vannak egymásnál, de a kapcsolatok listájára nem vehetőek fel az ilyen emberek.

A felhasználóknak érdemes lesz frissíteni a WhatsApp alkalmazást az újítás igénybevételéhez, de a hivatalos közlemény nem emeli ki azt, hogy csak a legújabb verziótól kezdve futna ez a funkció. Elképzelhető, hogy az appokban már ott van a lehetőség egy ideje, és csak központilag engedélyezi a használatát a vállalat.

WhatsApp: Android | iOS

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward