Ottó Elíasson és társai a Krafla nevű vulkán kisebbik kráterében a Vítiben munkálkodnak. A krátert jelenleg egy buja mező fedi, de ez pár éven belül megváltozhat. A füves rét alatt 2 kilométerre ugyanis egy nagy magmakamra rejtőzik. Ezt 2009-ben véletlenül találták meg egy geotermális kút fúrása során, amikor belefúrtak a munkások. Az akkor fúrt lyuk minden idők legforróbb geotermális kútja volt – amíg bírta a burkolat.
A kutatók most visszatérnek a helyszínre, és strapabíróbb felszereléssel próbálják újra elérni a kamrát, ahol világ első hosszú távú magma-megfigyelőállomását szeretnék létrehozni. „Már jártunk a Marson és a Vénuszon, de még sosem figyeltük meg a magmát a Föld felszíne alatt” – mondja Paolo Papale olasz vulkanológus. Márpedig az olvadt kőzet felszín alatti vizsgálata sokat elárulhat annak tulajdonságairól, segítve a kitörések előrejelzését és Föld belső, olvadt és szilárd részeinek tanulmányozását is.
A Karflai Magma-tesztállomás (KMT) májusban komoly támogatást kapott a Nemzetközi Kontinentális Tudományos Fúróprogramtól. Ezzel, valamint az izlandi kormánytól és más európai tudományos szervezetektől kapott több millió dollárnyi támogatással kezdetét vette az előkészítő szakasz. A projekt ezen részének az a célja, hogy azonosítsák azokat a megoldásokat, amelyek révén a szélsőséges környezetben is nyitva tartható a kút. Emellett a felszínről vizsgálják a magmakamrát és annak környezetét, valamint azt is modellezik, hogyan fog viselkedni a magma a kamra megfúrása után. Az első tesztlyuk fúrását 2023-ban kezdhetik el.
A magma közvetlen vizsgálatának hiányában a szakértők mostanáig felszíni vizsgálatokra hagyatkoztak, szeizmográfokkal, GPS-szenzorokkal és radarműholdakkal követve nyomon annak mozgását. Ezen túl megszilárdult magmakamrákat is vizsgálnak, amelyek az idők során felszínre kerültek, de ezek a maradványok rendszerint hiányosak, és a folyékony magmáról csak korlátozottan árulkodnak. A magma felszínre került, folyékony formája, a láva pedig már nem tartalmazza a mélyben még benne levő gázok nagy részét, illetve hidegebb is annál, nem is beszélve az eltérő nyomásviszonyokról. A Krafla-kamra azonban azzal kecsegtet, hogy benne eredeti állapotában, élőben lehet majd a magmát tanulmányozni.
A kút révén ráadásul a magmakamrákról is újdonságokat tudhatnak meg a szakértők. A legtöbb vulkanológus szerint ezek a kamrák egyáltalán nem úgy néznek ki, mint népszerű ábrázolásaik, vagyis szó sincs pokolian forró, felszín alatti tavakról, amelyek barlangszerű térrészek falait nyaldossák. Inkább úgy kell elképzelni, mintha kristályos szemcsék közé folyadék nyomulna be, a híg sárhoz hasonlóvá változtatva a felszín alatti kőzeteket egy-egy helyen.
Az utoljára 1984-ben kitört Krafla ugyanakkor máris árnyalja a teóriákat. Amikor 2009-ben véletlenül belefúrtak a kamrába, abból a gázokkal együtt olyan üvegtörmelék tört elő, amely az elemzések alapján arról tanúskodott, hogy a magma rendkívül folyós és cirkulál a mélyben. Így lehetséges, hogy a hosszabb ideje fennálló magmakamrák esetében kicsit máshogy működnek ezek a rendszerek, mint ahogy a szakértők sejteni vélik.
A KMT a szárazföldi kőzetlemezekkel kapcsolatos alapvető kérdésekre is választ adhat. Míg a tengerfenék java bazaltból, vagyis gyakorlatilag a köpeny anyagából áll, a kontinentális lemezek szilícium-dioxidban gazdag, „ragacsosabb”, riolitos magmából állnak össze. A Krafla mélyén pedig a sejtések szerint pontosan ilyen magma fortyog. A riolitos magma keletkezésével kapcsolatban egyelőre csak elméleteik vannak a kutatóknak. Az egyik ötlet szerint a bazaltos magma a tengervízzel találkozva átalakul, majd újra megolvad, és amikor kitör, akkor lesz belőle riolit. Az izlandi vulkán betekintést engedhet ebbe a folyamatba.
A KMT keretében mintákat terveznek venni a magmakamrából, valamint szenzorokat is telepítenek a mélybe, amelyek a hőmérsékletet, a nyomást és akár a kőzetek összetételét is mérik majd. A technológiai kihívások jelentősek, hiszen az eszközöknek nagyon szélsőséges körülményeket kell kibírniuk. Ha azonban sikerül megoldani ezeket, annak a tudományos hozadékon kívül komoly gyakorlati haszna is lehet, hiszen ezek révén kiaknázhatók lehetnek azok a geotermikus energiatermelés során eddig elkerült, túlságosan forrónak ítélt helyszínek is, amelyekből jóval több energiát lehetne kitermelni.
A fúrás és az annak segítésére befecskendezett, nagy mennyiségű hűtővíz valószínűleg enyhén megbolygatja majd a vulkánt, így a geofizikusok folyamatosan monitorozni fogják a környéket. Attól nem tartanak, hogy az akcióval komolyabb kitörést provokálnának, mivel 2009-ben is egész könnyen megúszták a kamra véletlen megfúrását. A fúrási helyszín ráadásul távol van a lakott területektől, így nagyobb gond esetén sem fog sokakat veszélyeztetni a projekt. De ha hosszú távon sikerül fenntartani az állomást, a kutatók abban reménykednek, hogy előbb-utóbb egy kitörést is testközelből figyelhetnek meg a telepített eszközök révén, ami különösen izgalmas lehet.
