Megjelent a GeForce Experience 3.6-os verziója, és nagyon hasznos újításokat hozott magával. A legfontosabb ezek közül, hogy a ShadowPlay, amivel videókat vehetünk fel vagy streamelhetünk, végre nem csak DirectX alatt működik, a támogatott API-k listáján ugyanis megjelent a Vulcan és az OpenGL. Ezáltal olyan játékok alatt vált használhatóvá a ShadowPlay, mint a tavalyi Doom vagy az igen komoly játékosbázissal rendelkező Minecraft.
Ezen felül pár apróságon is változtatott az Nvidia. A Broadcast képernyő egy egységesített felületet kapott, és átdolgozták a videók és képlopatok feltöltésére szolgáló menüt is. Ez is egységesített lett, így ugyanarról a felületről lehet bejelentkezni az összes szolgáltatásba. A GeForce Experience Gallery kapott egy „előzmények” részt, ahol megtekinthetjük az eddigi feltöltéseinket időrendben, és a felvett videónkhoz, képeinkhez is egy kattintással odaugorhatunk a Windows Intézőben.






























