VOLT, NINCS ÚJ TWITTER BLUE, LELŐTTE A VÁLLALAT, EDDIG TARTOTT A JÁTÉK A KÉK PIPÁVAL

Elon Musk a jelek szerint belátta, hogy ez egészen biztos, hogy egy rossz döntés volt, és hamar visszavonulót fújt, miközben a szürke pipát pedig tovább terjeszti.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. nov. 13. 18:35
Volt, nincs új Twitter Blue, lelőtte a vállalat, eddig tartott a játék a kék pipával

Ezúttal nem egy olyan hírről számolhatunk be, amit Elon Musk osztott meg, pedig az üzletember továbbra is megállás nélkül pörgeti a Twittert. Most felhasználói visszajelzésekről beszélhetünk, amik arról számoltak be, hogy leállt az új Blue előfizetési lehetőség. Már nem lehet pénzért kék pipát szerezni.

Alig több mint egy napig volt elérhető a Twitter Blue új köntösbe bújtatva, de tarthatatlan állapot alakult ki, ami már az új vezetést is lépésre kényszerítette a jelek szerint. Akkorra trollhadjárat alakult ki a platform égisze alatt, amit nagyon régen látott az internet.

Most először megremegett Elon Musk keze, de ez volt az első olyan alkalom is, amikor eleve túlzottan messzire ment.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Twitter az iOS felhasználók egy részének élesben elérhetővé tette azt a Blue előfizetési lehetőséget, amit már Elon Musk a napokban harangozott be. Tehát 8 dollárért cserébe megkapták az emberek azt a pipát, ami korábban a hitelesség jelképe volt a platformon. Ezzel eddig is vissza lehetett élni, de mivel nehezen lehetett megszerezni, így igazából senki nem szórakozott vele. De így, hogy 8 dolláros áron hozzá lehetett jutni, azonnal visszaélések tömkelege indult el.

Nem kérdés, hogy Elon Musk részéről rossz döntés volt ezt a lehetőséget így elindítani, de az sem kérdés, hogy a felhasználók rosszul reagáltak erre. Hirtelen rengetegen kaptak vérszemet a trollkodásra. Fiktív személyek, elhunyt személyek, mesehősök elevenedtek meg a platformon hitelesített jelzéssel a nevük mellett, és a nagy követőtáborral rendelkező fiókokat ezrek kezdték másolni, gúnyolni, kihasználni.

Galéria megnyitása

Jelenleg akinél még meg lehet nyitni azt a részt, ahol a Twitter Blue-ra lehetett előfizetni, egy hibaüzenet jön elő. Ez arról tájékoztat, hogy vissza fog térni a lehetőség, de várni kell rá. „Köszönjük az érdeklődésedet!” – olvasható a figyelmeztetésben. „A Twitter Blue elérhető lesz az országodban a jövőbe. Kérünk arra, hogy nézz vissza később.”

Egyesek azt feltételezték, hogy csak műszaki hiba miatt állt le a rendszer, de ebből az üzenetből arra lehet következtetni, hogy igazból nem fog egyhamar visszatérni a funkció. Ebből pedig egyértelműnek tűnik, hogy a Twitter lőtte le. Noha ezt hivatalosan nem kommunikálta sem a mikroblog, sem pedig Elon Musk, igaz, az indulást sem harangozták be.

Galéria megnyitása

Néhány lelkes fejlesztő nagyon gyorsan reagált egyébként arra a problémára, hogy nem igazán lehetett tudni, ki az, aki rendesen lett hitelesítve. Elérhetővé vált egy olyan böngésző kiegészítést, ami képes megmutatni, hogy ki az, aki valóban átesett a Twitter korábbi hitelesítési folyamatán, és ki az, aki igazából csak azért kapott pipát, mert megvette. Örömteli, hogy az internet népe nemcsak trollkodásra képes, hanem tud még érdemi módon is reagálni, ha a helyzet úgy hozza.

Az asztali böngészőbe bepakolható funkció nagyon egyszerűen működött: a felhasználói profilon az adott fiók neve mellett kiírta, hogy „Actually Verified” vagy „Paid for Verification”, tehát ténylegesen hitelesített a profil, vagy fizetett a hitelesítésért. Ahol valós volt a pipára való jog, ott egy fekete pipa jelent meg, ahol pedig csak túl sok pénze volt az illetékesnek, ott egy kék dollárjel bukkant fel. Minden bizonnyal azt az információt vette alapul, amit maga a Twitter is szolgáltatott. Ha az ember rámutatott a pipára, akkor megjelent, hogy milyen módon szerezte a profil a kék pipát, a böngészőkiterjesztés ebből tájékozódhatott.

Galéria megnyitása

A Twitter létrehozott egy szürke pipát is Official felirattal társítva a hivatalos fiókok számára. Ennek a terjesztését egy rövid időre az elindítást követően fel is függesztették, de az a jó hírünk van, hogy igazából ez az állapot nem tartott sokáig. Elvileg már újra látható és egyre több fiókhoz jut el.

Galéria megnyitása

Remélhetőleg Elon Musk tanult a mostani helyzetből. Ez volt az első eset, hogy igazából nem ő volt a trollok oldalán, hanem neki és a platformjának kellett a Twitteren elszenvednie a támadásokat. Talán innentől egy kicsit behúzza a féket, és előbb létrehoz egy megfelelő szabályozást, és csak utána indítja el újra a Twitter Blue-t. Hiszen lehetne ezt jól is csinálni észszerű keretek között.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2022. nov. 14. 18:59
#6

laza pipa

BiroAndras
BiroAndras
2022. nov. 14. 11:05
#5

Félrevezető a cím, mert nem véglegesen állították le, csak ideiglenesen, amíg megoldják a troll kérdést.

Valamilyen formában létezni fog előfizetés, mert teljesen a reklámokra hagyatkozni veszélyes. És a hitelesítés kiterjesztése is alapvető, pont a botok, a trollok, és a szélsőséges megnyílvánulások visszaszorítására.

Ráadásul óvatosak is voltak a bevezetéssel, hiszen csak a felhasználók egy kis része kapta meg a lehetőséget elsőre. Nyílván nem számítottak ilyen problémákra. Nem lennék meglepve egyébként, ha politikai célú szervezett támadás lett volna, mert egy korábbi esetről már kiderült ez, annak lett az eredménye a hirdető cégek kivonulása.

BiroAndras
BiroAndras
2022. nov. 14. 22:32

@Pendra

  1. Az előfizetés drágulni fog, ahogy egyre több fejlesztést adnak hozzá, és lesz sok más bevételi forrás is.

  2. A 8 dollár semmiség. Amerikában az kb. egy jobb kávé ára.

  3. Nyílván sírnak az emberek, ha ingyenesből fizetőtté válik valami, de nem az volt a probléma, hanem az, hogy a trollok egy csomó híres ember nevében posztoltak, beleértve az amerikai elnököt is.

uwu
uwu
2022. nov. 14. 6:15
#4

Ez a faszi nem normális. Hogy lett ilyen gazdag? Ez az első ami eszembe jut, aztán meg ott van a Tesla, SpaceX, stb ami nem lehet egy tökkelütött műve, úgyhogy itt valami nem stimmel. Vagy most őrült meg, vagy politika van mögötte vaylamilyen módon. Mondjuk csinált már retardált dolgokat korábban is, úgyhogy fasztudja.

Resike
Resike
2022. nov. 22. 15:59

@Resike Héten meg visszahívtak 300.000 töszlát féklápa hibákkal. De majd biztos koppra nyomta a gázpedált 3km-en kereszült az amúgy kamionsöfőr mert miért is ne nyomna valaki rossz pedált aki 12 órát vezet naponta hivatásból.

Resike
Resike
2022. nov. 13. 21:52
#3

Na ki tippelt a 24 órára?

Pendra
Pendra
2022. nov. 13. 18:43
#2

Ezaz, csak így tovább, még a végén nyerek!

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. nov. 13. 18:42
#1

"Ezzel eddig is vissza lehetett élni, de mivel nehezen lehetett megszerezni, így igazából senki nem szórakozott vele."

Ez pure BS mondjuk

Pendra
Pendra
2022. nov. 13. 18:45

@PARASZT  Majd csinál róla CGI-t vagy egy konzerv tapsos sajtótájékoztatót aztán tapsikol ehhez is a nyáj.

Vissza az oldal tetejére