Valószínűleg senkit nem érhetett meglepetésként, hogy a Microsoft bejelentette a Windows 10 Mobile pályafutásának a végét. Évek óta nem jelent már meg olyan okostelefon, amin ez a rendszer futott. A redmondiak kijelentették, hogy mostantól nem tudják garantálni, hogy biztonságosak a még működő eszközök, ezért azt javasolják, hogy váltsanak az emberek.

A mobilokon és más kézi készülékeken a Windows előbb volt jelen, mint az Android vagy az iOS, de a Microsoft nem bírta a fejlesztéseket olyan irányba mozgatni, hogy a modern operációs rendszerekkel felvegye a lépést a folyamatosan megújuló Windows. A vállalat mindent megtett azért, hogy sikereket érjen el, még a Nokia mobilos ágazatát is felvásárolta, hogy saját kezébe vegye a hardverek fejlesztését, de ez sem lett elegendő.

A Windows 10 Mobile volt a Microsoft utolsó próbálkozása a szoftveres front, de hiába hozott a Windows Phone rendszereket követően jelentős változásokat, nem tudott fordítani a sorsán. 2015-ben jelent meg a Windows 10 mobilos kiadása, és 2017-ben jelentette be a Microsoft, hogy feladja a fejlesztését.

Galéria megnyitása

Az elmúlt két évben új funkciókat már nem kapott a Windows 10 Mobile, csak és kizárólag biztonsági javításokban részesülhettek a korábban megjelent okostelefonok. Valószínűleg kevesen tudják, de volt ennek a rendszernek egy dedikált vállalati verziója is, a Windows 10 Mobile Enterprise, és ez sem lesz a továbbiakban ingyenesen támogatott. A szoftveróriás többször is kiemelte, hogy az ingyenes szupportnak vége – azt sugallva ezzel, hogy pénzért hajlandó javítani hibákat, például a vállalati kiadásnál.

A Microsoft hivatalosan is azt javasolja a felhasználók számára, hogy váltsanak más okostelefonra a meglévő készülékek tovább használata helyett. A cég szerint az Android vagy az iOS rendszerű készülékekre való átállás tanácsolt. A fejlesztők már egy ideje készültek erre, éppen ezért mindkét platformon biztosítottak a fontosabb microsoftos szolgáltatások. Különösen az Android támogatásában nagyon aktív a vállalat.

Az Android irányába olyannyira nyitott az elmúlt évekbe a Microsoft, hogy már azt is lehet tudni, hogy 2020 második felében, az ünnepi időszak előtt saját terméket is piacra dobhat az Android operációs rendszerrel. Ez lehet majd az első olyan alkalom, hogy a szoftveróriás nem saját rendszert használva küld bevetésre egy hardveres megoldást. Eddig mindig az egyedi szoftverei számára próbált saját hardveres környezetet biztosítani.

A piactér egyelőre még elérhető marad a Windows 10 Mobile számára, ami azt jelenti, hogy az applikációk frissítésére például még lesz lehetősége a megmaradt felhasználóknak. Azt nem is lehet egyelőre tudni, hogy ezt a támogatást mikor fogja megvonni a Microsoft. Emlékeztetőül: a Windows Phone 8.1 esetében december 16-tól nem lesz elérhető a Windows Store.

A Windows 10 Mobile támogatásának a megszűnése mellett azt is megtudhattuk, hogy a rendszerre készített Office alkalmazáscsomag még sokáig részesül szupportban. 2021. január 12-ig lehet ezeknél frissítést várni. Ez azt jelenti, hogy a Word, Excel, PowerPoint és OneNote kezét még több mint egy évig nem fogja elengedni a Microsoft, úgy, hogy az alkalmazások alapjául szolgáló rendszer mostantól nem támogatott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2019. dec. 13. 13:21
#3

Azthittem már rég meg is szünt. Hirtelen elkezdtem keresni a cikknél a dátumot,hogy mikori.Benéztem rendesen.

j.panzer
j.panzer
2019. dec. 12. 22:47
#2

A létező legszarabb telós OS volt, ever...

talgaby
talgaby
2019. dec. 15. 22:42

@j.panzer Használtad valaha vagy csak visszamondod, amit anno a Win8 Mobile-ról olvastál? Az egyik leghasználhatóbb mobil oprendszer volt a Win10 Mobile. Annyi erőforrás kellett neki, mint egy iOS-nek, de majdnem annyira testre szabható volt, mint egy közepesen megengedő androidos UI. Csak persze nem volt rajta a kölykök épp aktuális kedvenc heti appja, mert alapvetően egy telefonálásra kifejlesztett telefonos oprendszer volt. (Mondjuk pont emiatt halt meg.)

KikiGames
KikiGames
2019. dec. 12. 21:48
#1

"Menő" volt csak nulla támogatással.

Vissza az oldal tetejére