Amikor tavaly májusban az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a Huawei el lesz tiltva minden amerikai terméktől, akkor hirtelen senki nem tudta, mi lesz így a kínai gyártóval. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a mai globális trendek mellett ez szinte elképzelhetetlen következményekkel jár. Akkor az USA úgy döntött, hogy a tiltások bevezetését eltolja, és igazából a végleges döntést azóta is halogatja.

Ez elmúlt hónapokban továbbra sem tisztult ki teljesen a kép, hogy mi lesz a Huawei sorsa, de a vállalat minden eshetőséggel számolva a legrosszabbra készül még jelenleg is. Folyamatosan azon dolgozik, hogy mentesítse a termékeit az amerikai fejlesztésektől. Ezt a fogyasztok elsősorban az okostelefonok esetében érzékelhetik, mivel az Androidtól eltekintve szinte teljesen új szoftveres környezet fogadja ma a vásárlókat egy teljesen friss Huawei eszköznél, mint egy évvel korábban.

Viszont kiderült időközben az, hogy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma külön engedélyekkel lehetővé teszi amerikai vállalatoknak, hogy mégis a Huawei partnerei maradjanak. Ezen számos cég felbuzdult, és több mint kétszázan folyamodtak ilyen külön engedélyhez tavaly, amiknek az elbírálásról végleges információ még most sincs. Sokan vannak, akiknek a kérelme el lett utasítva, de a Microsoft például már jelezte, hogy neki lett engedélye arra, hogy a Huawei partnere maradjon. És most arról szólnak a hírek, hogy a Google is szeretne zöld utat kapni.

Galéria megnyitása

Sameer Samat, az Android és a Google Play szolgáltatások egyik vezető szakembere hozta nyilvánosságra azt, hogy az USA kormányánál engedélyhez folyamodott a Google, hogy üzletelhessen a Huawei-jel. Arról viszont nincs semmilyen információnk, hogy van-e már döntés az ügyben, és ha igen, akkor milyen ítéletet mondott az amerikai kormány.

Azt nagyon nehéz megmondani, hogy a kereskedelmi engedély kiadása miként befolyásolná a továbbiakban a Huawei sorsát.

Könnyen lehet, hogy a zöld jelzés nem jelentené automatikusan azt, hogy ugyanolyan átjárhatóság lehet a két vállalat között, mintha mi sem történt volna ez elmúlt időszakban. Az USA elvileg az alapján hozza meg a határozatokat, hogy mennyire jelent az adott partnerség nemzetbiztonsági kockázatot. Szigorú feltételeket szabhat akkor is, ha kiad egy engedélyt, ami egyébként is csak átmeneti.

Galéria megnyitása

Továbbá az sem biztos, hogy amennyiben minden mehetne tovább gond nélkül, a Huawei akkor úgy dönt, hogy visszahozza a Google szolgáltatásait a komplett GMS csomag képében. Korábban voltak olyan pletykák, hogy a Huawei-nek már esze ágában nincs visszatérni a keresőóriáshoz. A vállalat talán akkor is a saját útját szeretné már járni, ha nem lenne kötelező neki lemondani például a Play Áruházról. Kíváncsian várjuk az ügy fejleményeit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2020. márc. 2. 15:51
#4

Majd ha amcsi cuccokba beengedik a kínai 5g-t majd akkor kölcsönösen beengedik ők is... tudod Amerika a kölcsönösséget nem csak kérni kell adni is...

girhes89
girhes89
2020. márc. 2. 12:16
#3

En a google helyeben szenne perelnem a kormanyt. A szep nagy ugyvedi gardajuk megvan hozza.

csabi02
csabi02
2020. márc. 2. 19:15

@girhes89 Megmutatták Trumpnak,hogy eddig ?milliárdot húzott ki a saját zsebükből a faszságaival és máris lett egy egérút.

Lacilacilaci
Lacilacilaci
2020. márc. 2. 8:19
#2

Nahát, nahát. Mégiscsak elgondolkodtak.

Nyusz0717
Nyusz0717
2020. márc. 2. 7:11
#1

Ezek után én a Huawei helyett telibeszarnám az Amerikaiak fejét mindennel együtt..
Csinálják meg a saját rendszerüket, és hanyagolják őket. Biztos nagy érvágás az Amerikaiaknak., de meg is érdemlik ezek..

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. márc. 2. 8:59

@Nyusz0717 mivel maga a Google is évek óta le szeretné váltani a droidot, vicces fordulat lenne, ha ezt mások lépik meg előttük.

Vissza az oldal tetejére