VILLANYAUTÓKNÁL LÁTOTT AKKUTECHNOLÓGIÁT HASZNÁLHAT A GALAXY S24

A Samsung SDI egy különleges teleppel készülhet az SGS24 széria számára, ami nagyobb kapacitás elérését teszi majd lehetővé.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. ápr. 24. 17:13
Villanyautóknál látott akkutechnológiát használhat a Galaxy S24

Már a mobilok vesznek át technológiát a villanyautóktól, legalábbis most az a hír járja, hogy a Galaxy S24 okostelefonoknál ez lesz a helyzet. Egy olyan fejlesztést vehet használatba mobilok keretei között a Samsung SDI, ami nagyobb energiasűrűség elérést teszi majd lehetővé a mostani méret megtartása mellett.

Az akkumulátorok fejlődése közel sem megy olyan dinamikusan, mint ahogy azt sok évvel ezelőtt várták a piaci szereplők. Évről évre azt lehet látni, hogy végletekig optimalizálják a meglévő technológiákat, és minimálisan módosítgatják ezeket, hogy minél többet hozzanak ki belőlük. A legtöbb esetben a cellák kémiájának a megváltoztatásával próbálnak előrelépést elérni, most azonban nem ez a helyzet. A Samsung más irányból közelítve szeretne most javítani a telepen.

A Galaxy S24 széria esetében a vállalat egy a felépítésében módosított akkut fog használatba venni a friss hírek szerint. Ehhez pedig a villanyautóktól merít. Eddig még inkább azt lehetett látni, hogy a járművek követik a fejlődésben a mobilokat, például az infotainment rendszerek és a kamerák terén, most viszont éppen ennek az ellenkezőjét láthatjuk. Egy új rétegelt akkumulátort használhat majd a Galaxy S sorozat jövőre, amihez hasonló került az Audi Q8 e-tronba, és a CATL is fejlesztett már ilyet.

Galéria megnyitása

A villanyautókhoz tervezett telepek persze 100 kWh-nál is nagyobb kapacitásokkal szolgálnak, így ebből a szempontból nem lesznek egy lapon említhetők az okostelefonok erőforrásaival, de a Samsung SDI a felépítést itt hasonló elvek alapján alakíthatja át. Az ágazati értesülések szerint az újfajta rétegelt akkumulátorral a Samsung nagyjából 10 százalékot lesz képes nyerni, miközben a telep legalább olyan biztonságos marad.

Fontos, hogy ez nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy a Galaxy S24 Ultra már egy 5500 milliamperórás akkumulátorral kerül majd bevetésre a korábbi modellekben látott 5000 mAh-s telep helyett. Erre vonatkozó információk egyelőre nem láttak napvilágot, és a Samsung igazából egy ilyen fejlesztést többféle módon is hasznosíthat, akár arra is fordíthatja ezt a technológiát, hogy egy kompaktabb terméket hozzon létre, vékonyabb legyen az eszköz vagy újabb komponenst építhet be, hogy ezzel növelje a termékek képességeinek listáját, miközben a mobilok nem lesznek nagyobbak.

Bár a Galaxy 24 bejelentéséig még 9-10 hónap van, egyre többször lehet már pletykákat hallani ennek kapcsán. A mobil fejlesztése a színfalak mögött már biztos, hogy gőzerővel megy, hogy az utolsó hónapokban már a belső tesztekre lehessen koncentrálni. Ami azért fontos, hogy időben kiderüljenek az olyan problémák, amik adott esetben olyan helyzetet idézhetnek elő, mint amit a Galaxy Note 7-nél láttunk néhány évvel ezelőtt. Ott pont az akkumulátor miatt kellett végül a mobilágazat legnagyobb visszahívási akcióját megszereznie a Samsungnak, ami óriási veszteséget jelentett a cégnek mind pénzben, mind pedig presztízsben.

Nem lenne meglepő, ha hamarosan több részlet is kiderülne a Galaxy S24 szériába kerülő akkumulátorról. A kamera kapcsán például már kezd kirajzolódni, hogy mire lehet majd számítani, és tekintve, hogy a Galaxy S23-nál mennyi infó derült ki hónapokkal hamarabb, most is hasonló lehet majd a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. ápr. 24. 23:34
#2

Gyártják halomra ezeket a rakás tűzfészkeket. Kukásautók meg füstölve járnak, mert a sok noob kidobja a kukába akik még nem látták mi van akkor ha sérülés ér egy aksit, az meg ugye lepréseli aztán égnek mint a fáklya. Jobb esetben ház gyullad ki. Tűzoltók meg suták, nem ismernek mást a konyhai, dohányzás vagy rövidzárlati tüzek keletkezésén kívül. Egyre több kiscsalád pedig meg van lepődve hogy leégett az egész lakásuk mer a kisgyerek szétverte a régi telefont a szoba közepén.

pdx006
pdx006
2023. máj. 8. 2:06

@Bihus  Most olvasgattam, egy egész tömbház gyulladt ki elektromos roller miatt zalában. Biztató. Különben meg rengeteg lakás kigyullad mostanában, ami nem véletlen. Elmegy az ember nyaralni, aztán otthon meg szép csendben lángra kap egy roller a fészerben. Honlapokra ne hagyatkozz,  nincs azokban minden egytől egyig. Sőt, van amit bele se írhatnak.

Bihus
Bihus
2023. ápr. 24. 22:42
#1

Ez egyrészt eléggé marketingdumának tűnik, mert tök jó, hogy valamilyen rétegelt technológiának hívja a Samsung, de azért kíváncsi lennék, mennyi köze van egy villanyautó akkujához, amit teljesen más irányelvek szerint kell fejleszteni, többszöröse az élettartam, nyáron hűteni, télen fűteni kell az összes cellát, és mechanikailag annyira erősnek kell lennie, hogy egy baleset esetén se sérüljön meg. A kapacitása meg a tömege meg több ezerszerese. Biztos sok köze van ezekhez az irányelvekhez a Samu telefonoknak.

Másrészről pedig ja, egyszer már csúnyán beégették magukat, így nyilván erőlködnek, hogy helyrerázzák valahogy a renoméjukat. Megint csak hiteltelennek hangzik.

Bihus
Bihus
2023. ápr. 25. 22:53

@Tommy7 az tökmindegy, hogy kivel gyártatsz, le kell tesztelned, hogy jó lett-e. Kínaiak is tudnak jól gyártani, meg németek is szarul, főleg, ha meg se nézed, mit kapsz.

Vissza az oldal tetejére