A Xiaomi kezdetben leginkább a hazájában készítette a különböző eszközöket, azonban az elmúlt több mint 10 alatt ebből a szempontból sok változás történt. Ma már a legtöbb Xiaomi és Redmi okostelegon nem Kínában készül, hanem más országban, jellemzően egyéb ázsiai területen.
Volt egy olyan időszak, amikor a Xiaomi kifejezetten az indiai terjeszkedésre fókuszált, és ott mostanra egészen nagy gyártókapacítást hozott létre. Most már Vietnam lépett a reflektorfénybe. A Xiaomi évekkel ezelőtt kezdett tárgyalni a kormányról az új létesítmények kialakatásáról, de nem ment simán az építés. Az elejére készült el a gyár, viszont a termelés elindítása sem volt egyszerű feladat.
Rengeteg munkát fektetett a Xiaomi az új létesítmény felállításába és beüzemelésébe. Vietnam északi részén jött létre a gyár. Állítólag nagyjából 80 millió dollárba került az elindítása. A továbbiakban pedig számos fejlesztésre és bővítésre lehet készülni, amikkel a költségek még tovább fognak emelkedni. Ugyanakkor ezáltal kisebb lesz a Xioami kitettsége Kínának, és kevésbé fogja a termékek előállítását nehezíteni például egy újabb járvány kirobbanása. Több helyre lesz képes kiszervezni az összeszerelést, ha több régióban van jelen erőteljesen.
Nagyjából 200 ezer négyzetméteres területen húzták fel a szakemberek az új létesítményt. Az üzemeltetéssel tehát a gyártásnak a szervezésével és egyéb feladatokkal egy külső partnert bízott meg a Xiaomi. A hongkongi székhelyű DBG Technology látja majd el ezt a feladatot. A Xiaomi fokozatosan egyre több helyen lesz aktív gyártótevékenység szempontjából is.
Korábban oszlopos tagja lett a vállalat a Make in India kezdeményezésnek, amit az indiai kormány azért hozott létre, hogy megerősítse az óriási és rendkívül népes országot gazdaságilag. Ennek a lényege, hogy hatalmas pénzeket pumpálnak olyan vállalatokba, akik elkötelezettek az indiai gyárak építése mellett, ezzel pedig rengeteg munkahelyet hoznak létre a régióban. India ebben olyannyira eltökélt, hogy durvább eszközöket is bevet annak érdekében, hogy inkább helybe telepítsenek gyárakat a cégek, minthogy máshonnan hozzák be a termékeket. Tudniillik hatalmas anyagi terheket rónak az importált termékekre.
Indiába nagyon sok gyár létesült az elmúlt években, az Apple is erősített ott a Foxconn révén, és mostanában pedig Vietnam az, ahol egyre többen vetnek lábat és eresztenek egészen mély gyökereket. Ugyancsak felhozható itt is példaként az Apple, ugyanis éppen júniusban érkeztek olyan hírek, miszerint egyre nagyobb volumenben szervezi ki Kínából Vietnamba az iPadek gyártását a vállalt a partnerein keresztül.
Visszakanyarodva a mostani hírhez, a Xiaomi azt tervezi, hogy a vietnami telephelyéről közvetlenül fogja ellátni a környékbeli országokat új okostelefonokkal, Legalábbis adott modellek esetében, mert nem minden készülék előállítása folyik majd ott. Vietnam mellett például Tajföldre és Malajziába is közvetlenül innen mehetnek majd a mobilok. Egyébként Vietnamban a legutóbbi információk szerint a második helyen van a Xiaomi, és valószínűleg szeretné megszerezni a piacvezető helyet a Samsungtól.
Ha minden jól megy, akkor Vietnamban idővel az egyik legnagyobb központja fog kiépülni a Xiaominak India és Kína mellett. De egyelőre még annak is örülhet a cég, hogy most már elindult a gyártás, és legördültek a gyártószalagokról az első kész mobilok.































