Az Adobe nincs annyira előtérbe a mesterséges intelligencia frontvonalon, mint a Google, az OpenAI vagy a Microsoft, de a cég a maga területén nagyon izgalmas megoldásokon dolgozik, és elég jól áll ezekkel. Korábban már beszélt a videógeneráló eszközökről, most pedig meg is mutatta ezek egy részét, működés közben.
Egyszerű szöveges instrukcióknak megfelelően képes lesz videókat generálni az Adobe MI szolgáltatása, a Firefly. De dönthet úgy is az ember, hogy egy kép formájában alapanyagot is ad a mesterséges intelligenciának.
A Firefly nagyon szépen fejlődik, az Adobe pedig minden fontos mérföldkőről igyekszik tájékoztatást nyújtani, hogy minél többet szerepelhessen a híroldalakon. 2023 márciusában, tehát 1,5 évvel ezelőtt indult el a szolgáltatás, és már áprilisban beharangozta a vállalat, hogy a videógenerálási lehetőségeken is dolgoznak az egyszerű képek előállítása mellett. A Creative Cloudon keresztül ezek az eszközök elérhetővé válnak a cég más szolgáltatásaiban is, a videós lehetőségek például a Premiere Próba lesznek bekötve.
A most bemutatott text-to-video, szövegből videót generáló modellnél a felhasználóknak több beállítási lehetőséget is nyújt az Adobe. Ennek az a célja, hogy gyorsabban elérhető legyen a kívánt végeredmény. Ezzel a felhasználók időt, az Adobe pedig számítási kapacitást spórolhat. A videók létrehozása egészen biztos, hogy elképesztően erő- és energiaigényes művelet, ezért jól jön majd, hogy a videógenerálásnál kiválasztható, milyen legyen majd a kameraszög, a beállás és a videó közben kameramozgás.
Ha a felhasználónak van egy fényképe, azt is fel tudja majd használni a videógenerálásnál. A fotóval jó alapot lehet adni egy MI által létrehozott jelenet számára. Jól jöhet ez, ha például videóhoz kell B-Roll videókat gyártani, és csak fényképek állnak rendelkezésre. Eddig ilyenkor egyszerűen betette a felhasználó a fotót, ami látható volt néhány másodpercig. Ezzel az eszközzel viszont az ilyen fotókat meg lehet majd eleveníteni. A fényképből létrehozott videókhoz ugyanúgy megadható majd akár egészen hosszú szöveges instrukció is.
Az Adobe ezeken felül más fejlesztésen is dolgozik. Készül egy olyan eszköz is, ami a Generative Extend névre hallgat majd a Premier Pro keretében. A videószerkesztő szolgáltatásban a tervek szerint a generatív MI-vel megoldható lesz az egyes felvételek kipótlása. A meglévő képsorokat feldolgozva lesz képes a mesterséges intelligencia megtoldani a jeleneteket. Biztosan ismerős a videószerkesztéssel foglalkozóknak, mikor a felvételnél még pont egy jó mozdulat végére lenne szükség, de nincs tovább a felvétel. Ilyenkor jöhet majd jól ez az újítás.
A generatív MI videós eszközök minden esetben „kereskedelmileg biztonságos” működésre hangoltak, tehát nem tudnak erőszakos és meztelenséget ábrázoló tartalmat előállítani. Ezeket az Adobe nyíltan hozzáférhető és ingyenes tartalmakon tréningezi. A videók hossza pedig egyelőre 5 másodpercben van korlátozva.
A videók minősége egészen jó az előzetes demókban, éppen ezért lehet abban bízni, hogy a megjelenést követően sem fog csalódást okozni a fejlesztés. Persze videógeneráló mesterséges intelligencia eszközök még nagyon kezdeti stadiumban vannak, egészen biztos, hogy rengeteget fognak fejlődni a következő években, de az Adobe első ilyen jellegű eszközei jövőre már élesben is bizonyíthatnak, a bétatesztelés pedig még idén elindulhat.