A japán vállalat egykor az egyik legfontosabb szereplő volt a mobiltelefonok piacán, napjainkban viszont elképesztő mélységeket ér el negyedévről negyedévre. Előre láthatólag a pénzügyi évet is a vártnál sokkal gyengébben zárja majd. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen sors vár az Xperiákra, de nem lenne meglepő, ha még jobban visszafogná a cég a fejlesztéseket, és az sem zárható ki, hogy meg vannak számlálva az okostelefonok napjai.

A Sony Mobile a decemberrel zárult negyedévben mindössze 1,8 millió készüléket tudott leszállítani, ami a felét sem teszi ki a vállalat egy évvel korábbi eredményének, pedig már 2017-ben sem szerepelt jól az Xperia család. Az 55 százalékos visszaesés a jelek szerint még a japánokat is meglepte. Az vállalat 2018-ban többször is csökkentette az éves előrejelzését, eleinte még 10 millió eszköz eladására készült a gyártó, amiből később 7 millió lett, most pedig mindössze 6,5 millióra korrigálta a várakozását. A Sonynál a pénzügyi év március végén zárul. Az eddigi eladások és az alapján, hogy a cég már csak 6,5 millió darab Xperiával számol, kikalkulálható, hogy mindössze 1,1 milliós forgalmat vár az aktuális negyedévben. Ha így lesz, akkor ez lehet a történetének a leggyengébb negyedéve.

Ami a pénzügyi adatokat illeti, a Sony Mobile összesen 1,26 milliárd dolláros bevételt tudott elérni az ünnepi időszakban, és ez nem meglepő módon nem lett elegendő ahhoz, hogy pozitív legyen a mérlege. Az mobiltelefonok 142,3 millió dolláros mínuszt hoztak össze a vizsgált negyedévben. A bevétel 36,9 százalékkal csökkent egy év leforgása alatt, a nettó profitot pedig összevetni is nehéz százalékosan kifejezve, mert egy éve még több mint 100 milliós pluszban volt ez a mutató.

Ezeket az eredményeket elnézve lassan már az sem lenne meglepő, ha a Sony Mobile holnap lehúzná a rolót, de szerencsére erről egyelőre nincs szó. A vállalat most még a lehetőségeihez mérten folytat fejlesztéseket, aminek eredményeként a Mobil Világkongresszuson több új Xperia is be fog mutatkozni. A japánok friss csúcsmodellt biztosan bemutatnak majd Barcelonában, és az sem zárható ki, hogy egy új Xperia XA szériás egység is reflektorfénybe fog kerülni. Azt viszont már biztosan ki lehet jelenteni, hogy a mostaninál szélesebb termékpalettára nem érdemes számítani. Kíváncsian várjuk, hogy az idei Xperiák hoznak-e fellendülést, vagy tovább csúszik lefelé a lejtőn a cég. Ha nem tud fordítani a mostani tendencián, akkor elképzelhető, hogy nem kell már túl hosszú távon terveznie.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
AaReE
AaReE
2019. febr. 8. 18:57
#8

Érthetetlen, hogy a japánok, akik a 70-es 80-as években sorra jöttek ki az innovatív cuccokkal: walkman, kvarcórák, zsebtévék, stb... képtelen valami nagy dobásra és az általuk barbároknak nevezett kínaiak messze jobban képesek az újításokra! ...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. febr. 8. 17:29
#7

A Sony-Ericcson korszak még ért valamit, azóta pedig nem talál magára a Sony a legtöbb termék-kategóriában. Ha nem lenne PS és média érdekeltségük, már rég lehúzhatták volna a rolót, mert minden másban előrébb tart a konkurencia.

FELULET
FELULET
2019. febr. 8. 8:14
#6

csinál egy közepes telót
Csúcs telókhoz árazza
" Borzasztóan teljesített a cég. "
meglepődött arcok

Van az a mondás, hogy addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér. Egoisták azt hiték, hogy ők itt a Janik, és hogy az ő szaruk megérik a 2-3 szoros felárat.
A vásárlók másképp gondolták...

KikiGames
KikiGames
2019. febr. 7. 16:06
#5

Pont olyan (még színben is) telefonom van mint a csávó kezébe.
Sony Xperia XZ
És imádom. Több mint két éve megvan, de még jobban bírja mint ismerős megjelenéskor vásárolt iPhone 8-a.
Valószínűleg csak akkor lesz cserélve ha végleg megadja magát, viszont akkor is Sony mellett döntök majd ha lesz még...

wintercounter
wintercounter
2019. febr. 7. 13:12
#4

Mindig is utaltam az osszes Sony/Sony Ericson telefont (meg a butakat is), mind design, mind szoftver tekinteteben. Az elso es utolso telefon amit szerettem toluk az X1 volt (Win 6.5), de az egy masik liga volt.

Samanoske
Samanoske
2019. febr. 7. 13:57

Pedig voltak jók és szépek is.

Sadenal
Sadenal
2019. febr. 7. 10:56
#3

"az sem lenne meglepő, ha a Sony Mobile holnap lehúzná a rolót, de szerencsére erről egyelőre nincs szó."

Remélem is, hogy ilyen balfas* társaság minél hamarabb kidöglik a mobiltelefonpiacról. Évek óta semmi keresnivalójuk nincs a többiek között. Nem tudnak versenyezni sem teljesítményben, sem árban. Egyedül a dizájn szép. De hogy a Sony név mögé bújnak és elkérik a felárat, az vicc. Amióta jött a Xiaomi meg a Huawei, azóta ez már nem az a buli.
Viszlát Sony!!!

Samanoske
Samanoske
2019. febr. 7. 13:58

Pár éve már a design se szép,unalmas ugyanaz a kocka.

Busterftw
Busterftw
2019. febr. 7. 10:23
#2

Ugyanaz mint a HTC kb, mar reg nem az A ligababan levokkel versenyzik, de az arazasa megmaradt azon a szinten.

Busterftw
Busterftw
2019. febr. 7. 15:52

A tobbi tularazott, mert az az A liga. Nem egy jatek kockat arulnak 800 euroert.
Hiaba gyrtja a Sony a kamerakat ezekbe a telokba, ha maga a Sony nem kepes szoftveresen kihozni a legjobbat belole.

randor88
randor88
2019. febr. 7. 10:22
#1

Miota okostelefont hasznalok azota Sonym van. Kb egy eve vettem egy XZ1 et egy elegge magas aron.. premium telefonkent volt meghirdetve. Elozo telefonom egy Z1C amit meg ma is hasznalok. A paromnak egy Xiaomi Mi Mix 2-je van, igy korrekten ossze tudtam hasonlitani a ket telefont. Hardverileg szinte ugyan az a ket telefon. Oriasi csalodaskent ert, hogy mennyire "fapados" ez a premium telefon. Uzemido aktiv hasznalatban es keszenletben is rendkivul gyenge. A jatekok 50% al gyorsabban futnak a Xiamoi-n. Az XZ1 en olyan szinten el lett cseszve a hutes, hogy fel perc jatek utan mar trottlingol a CPU (igy a GPU is), igy rendkivul gyenge teljesitmenyt hoz le. 10 perc utan meg szabaly szeruen laggol minden. CPU trottle teszt eredmenye: https://imgur.com/a/PT7Afuy Senkinek nem ajanlom!

Vissza az oldal tetejére