A Microsoft még az elmúlt hónap folyamán jelentette be, érkezik az Office szoftvercsomag következő generációja, az Office 2021, amely természetesen a Windows 11 által bevezetett új dizájnnyelvet alkalmazza, így tökéletesen passzol majd az új operációs rendszerhez. Az akkoriban még nem derült ki, hogy az Office 2021 árazása pontosan hogyan alakulhat az egyes kiadások esetében, ám időközben ezt az információt is elárulta a Microsoft egy hivatalos blogposzt keretén belül. A tájékoztatás persze így sem teljes körű, rövidesen kiderül, miért.

A 2021. október 5-én megjelenő Office 2021 számos olyan funkciót kap, amelyek eddig csak az előfizetéses Microsoft 365 részeként voltak elérhetőek. Ilyen például az együttműködés lehetősége, vagyis valós időben többen is dolgozhatnak ugyanazon a dokumentumon, a változtatásokról pedig mindenki azonnal e-mailt kaphat. A szoftvercsomag részeként a Microsoft Teams is elérhető lesz, ráadásul nemcsak Windows 11 alatt, hanem Windows 10 és macOS alatt is, mind az Office 2021, mind pedig a Microsoft 365 felhasználók számára.

Érdekesség, hogy a Microsoft 365 felhasználói kezelőfelülete is átalakul kissé, így jobban illeszkedik majd a Windows 11 újításaihoz – ezt a frissítést a Windows 10 felhasználók is megkapják. Jó hír, hogy a Microsoft 365 esetében exkluzívan elérhető funkciók közül több is elérhetővé válik az Office 2021 szoftvercsomagban, ám továbbra is maradnak olyan szolgáltatások, amit csak a Microsoft 365 felhasználók vehetnek igénybe – az előfizetéses Microsoft 365 egyfajta prémiumverziónak tekinthető az Office 2021-hez képest.

Galéria megnyitása

Na de most már jöjjenek az Office 2021 árak. A Microsoft friss tájékoztatása szerint az Office Home and Student 2021 verzió 149,99 dolláros áron lesz elérhető, ami tartalmazza a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, illetve a Microsoft Teams legfrissebb változatát, a szoftvercsomag pedig Windows és macOS alatt egyaránt használható lesz.

Az Office Home and Business 2021 változat mindent tartalmaz, amit az előbb is említett kiadás, de a szoftvereket már üzleti célra is lehet használni – ennek a kiadásnak az ára már 249,99 dollár lesz. Arról sajnos nem esett szó, hogy az Office 2021-re történő frissítés árai hogyan alakulnak, de alighanem erre is rövidesen választ kapunk.

Ezzel egy időben a Microsoft 365 árai nem változnak: a Personal verzióért havi 6,99 dollárt, vagy évi 69,99 dollárt kérnek el, míg a maximum 6 személy számára elérhető Family kiadás havi 9,99 dollárba, illetve évi 99,99 dollárba kerül. A végére egy rossz hír is maradt: az Office 2013 már nem lesz kompatibilis a legújabb Windows operációs rendszerrel, így aki a Windows 11 használatában gondolkodik, új Office szoftvercsomagra is szüksége lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
czibulazoli
czibulazoli
2021. okt. 5. 20:48
#3

Majdnem 20 éve használom a Openoffice-t. Soha semmi gondom nem volt vele, semmi olyant nem tud az MS office, amit ez ne tudna. Legalábbis a 20 év alatt én nem találkoztam ilyennel(jó, biztos lehet találni valami olyan funkciót, amit 100 000-ből egy ember használ, és az OO nem ismeri). Sőt, az open használja és kezeli az MSOffice formátumait, azok viszont megnyitni sem tudják ezeket:(. Ja, és a legszebb hogy az OO teljesen ingyenes, MINDENKINEK(magán, üzleti, állami, oktatási, stb.).

rfj1989
rfj1989
2021. okt. 5. 8:01
#1

és az office 2016 sem lesz használható win 11 alatt?

Vissza az oldal tetejére